SZILÁGYI SÁNDOR
Kampányszüret Miskolcon

Így a választások előtt nagy a jövésmenés vidéken. Mindezt jól mutatja, hogy Miskolcon gyakorlatilag egyszerre tette tiszteletét Áder János (március 9.), Orbán Viktor (március 17.) és Gyurcsány Ferenc (március 18.), s aki elment mindhárom pártrendezvényre, érdekes dolgokat hallhatott, figyelhetett meg.

Kezdeném is mindjárt Orbán és Gyurcsány szerepléseivel: Orbán (és Pelczné) beszédével kapcsolatban a legsommásabb véleményt egy Fideszkenyéren élő és egy megyei Fidesz-újságot szerkesztő újságíró fejtette ki, mondván: „Mindig ugyanazt mondják, nekem meg mindig mást kell kihoznom belőle.” Hallgatva a beszélőket, nekem pedig a szómágia jutott eszembe, ugyanis Pelczné, miután befejezte a „Miért is élünk rosszabbul, mint négy éve” című mondandóját, imigyen búcsúzott: „Áprilisban meg fogjuk nyerni a választásokat!”, majd úgy konferálta fel Orbánt, mint hazánk volt és leendő (!) miniszterelnökét. Orbán mintegy kétezer főnyi hallgatóságának kijelentette: a Fidesz fogja megnyerni a választásokat, mivel „soha nem voltunk ennyire nagyok és ennyire szervezettek”. „Hiszek az egységünkben! Hiszek az összefogásunkban! Természetesen hiszek magamban, és azt gondolom, hogy a jóisten ezt a nagy hitet áprilisban meg fogja jutalmazni!” – mondta Miskolcon a Fidesz-vezér. Gondolom, ebbe a hitkategóriába tartozik Orbán azon kijelentése is, hogy ha a Fidesz alakít kormányt, akkor rövid időn belül adnak a több százezer munkanélkülinek munkát, sőt még ebben az évben több tízezer új munkahelyet teremtenek. Persze Orbán Viktor olyan apróságokkal nem bíbelődött, hogy elmagyarázza, mindezt miként valósítaná meg. A legérdekesebbnek viszont Orbánnak a Fidesz és az MSZP kampánya közötti összehasonlítását tartom, ami így hangzott: „Ahol mi [értsd: Fidesz] megjelenünk, ott békesség van, ott egység van, ott szolidaritás van, ott szeretet van! Ahol a másik oldal [értsd: MSZP] megjelenik, ott megosztás van, ott ingerültség van, ott gyűlölet van!” E kijelentés tükrében érdemes egy pillantást vetni a Fidesz kampányára. Mivel Philip korábban beszélt, mint főnöke (ő nyitotta meg ugyanis a fideszes rendezvényt), nyilván nem tudta, hogy neki „szeretettel, a békesség hangján” kellett volna beszélnie Gyurcsány másnapi miskolci látogatásáról. A konferanszié a következőképpen utalt a másnapi szocialista rendezvényre: „Úgy tudom, hogy holnap fog Miskolcon fellépni egy táncos komikus, de mi majd áprilisban jól elhúzzuk a nótáját, hahaha! Ugye kivert kutya, bocsánat, nyelvbotlás, kedves barátaim?!” Philiphez hasonlóan az egy héttel korábbi Ádergyűlés szervezői sem tudtak arról, hogy nekik nem a megosztást kell szítaniuk, így a rendezvényt Gyurcsány lejáratásával, kigúnyolásával kezdték. Olyan képeket, bejátszásokat vetítettek le a miniszterelnökről, amelyek nem éppen a legszerencsésebb pillanatokban készültek. Áder egyébként egy gúnyos megjegyzést sem tett Gyurcsányra, sőt számomra meglepően emberi oldaláról mutatkozott be, nem így a publikum. Megosztok néhány megjegyzést, amely a – zömében nyugdíjas – közönség soraiból volt hallható. Gyurcsány egy beszédét játszották be. Kommentár: „Úgy beszél, mint Hitler, sőt ha kis bajsza lenne, még úgy is nézne ki!” Egy másik Gyurcsány-bejátszásnál: „A rohadt fasiszta!” Egy ex-iskolaigazgatónő elpanaszolta, hogy a szocialista városvezetés leváltotta a fideszes iskolaigazgatókat, és hogy a tanárok nem mertek eljönni erre a rendezvényre. Kommentár: „Minden pedagógus kommunista!” A gyűlés vége előtt felállt három öreg, és elindult kifelé. Kommentár: „Ezek biztosan téglák voltak!” Gyurcsány Ferenc másnap Miskolcon három-négyezer ember előtt ismertette pártjának programját. A miniszterelnök is szót ejtett az ellenfélről: „Magyarországnak szüksége van a baloldalra, de szüksége van a jobboldalra is! Ebben az országban szükség van a szociáldemokratákra, ahogy szükség van a konzervatív és a liberális elveket vallókra is! Így teljes az ország. Nekünk tisztelnünk kell az ellenfelünket!” A szocialista rendezvény kezdése előtt a tömegben feltűnt két – gyaníthatóan jobboldali beállítottságú – fiatal, akik magasra tartott kezeikben különböző feliratú transzparensekkel igyekeztek bosszantani a sportcsarnokba bejutókat. Mivel a tömeg közepén igyekeztem én is bepréselődni, így csak a körülöttem lévők véleményét konstatálhattam: „Hogy száradna le a kezetek!” Egy borízű hang: „Tartsátok még így a kezeteket legalább öt évig!” Egy jól szituált hölgy: „Hogy erre mi szükség van?” Egy kósza költői kérdés: „Mikor szedik már le őket?” Ez utóbbi rögvest meghallgatásra talált, mert ezzel egy időben tépték ki az egyikük kezéből a lepedőt, majd pár percre rá – különösebb bunyó nélkül – a papundekli is az azt megillető helyre került.