Tisztelt Hetek Szerkesztőség!
Szeretnék gratulálni ahhoz, hogy a nagyvilág történései közepette ránk, kismamákra is tudnak figyelni! A 2006. február 10-i szám
"" címmel megjelent cikkének témája nagyon aktuális, és találó a gyes-depresszió okainak vázolása, ám gyakorló kismamaként néhány gondolatot szeretnék a leírtakhoz hozzáfűzni. Említette a cikk, hogy milyen hasznos lehet a rossz hangulat, rezignáltság ellen, ha a baba mellett azért el tud jutni az ember a fodrászhoz, kozmetikushoz. Ehhez hozzáfűzném, hogy egy szép smink is sokat lendíthet az ember közérzetén - a jólápoltságot a férj is értékelni fogja - valamint érdemes lenne nagyobb gondot fordítani már a terhesség alatt is a rendszeres tornára, mert kár lenne megfosztani magunkat a mozgás örömétől. A torna jólesik a testnek, de a léleknek is, és segíthet, hogy megőrizzük a jó állóképességünket (és egyúttal meg is őriz az elhízástól!). Persze ez eleinte nehézségekbe ütközhet, amíg a pici minden erőnket lefoglalja, de ilyenkor igazán aranyat ér egy jó nagymama vagy barátnő, aki vigyázhat a gyermekre, míg az anyuka "levegőt vesz". Saját tapasztalatom szerint a levertség, fásultság ellen az is üdítően hat, ha a kismama alhat végre egy nagyot!
Sajnos a társadalomban valóban nincs megbecsülve a fiatal anyuka, aki "csak" otthon van a babával, és sokan bele sem gondolnak abba, hogy ez bizony akár kétóránkénti etetést, pelenkázást, fáradtságot, éjszakázást, és nem üdülést jelent.
A cikkben említett jelenet - miszerint az apuka hazaér, úszik a lakás, nincs tiszta ing, és nincs főtt vacsora - még akkor is rémálom, ha nem gyeses anyuka vezeti azt a háztartást, hát még ha egy síró csecsemő is van a másik szobában! Ám nem feltétlenül kell ennek így lennie. Való igaz, hogy az emberek - és most nem csak a kismamákra gondolok - egyre inkább elszigetelődnek egymástól, és szenvednek a bezártság érzésétől. Jó lenne viszont arra minden anyukának rádöbbenni, hogy ez a két-három év, amit otthon tölthet a gyermekével, különleges lehetőség arra, hogy úgy tartsa karban az egész háztartását és a családot, ahogyan az a munkahely mellett nem lehetséges. Így jut idő a háztartásra, főzni, vasalni, vagy akár olyan fiókokat, ruhásszekrényeket is átnézni, amire egyébként soha nem jutott idő.
Ha pedig már a csöppség nagyobbacska, és van időnk, energiánk arra, hogy a jövőre is gondoljunk, akkor mindenképpen érdemes ez idő alatt tanulni, hogy könnyebb legyen a munkába való visszaállás.
Kellenek a reális, elérhető célok, mert ezek segíthetnek a depresszió vagy a fásultság, rezignáltság elkerülésében. Olyan gyorsan elrepül az a pár év, amit így a gyermekeink mellett tölthetünk, és annyi örömet adhatunk, és kaphatunk tőlük, hogy igazán kár lenne ezt az időszakot kihasználatlanul hagyni.
Üdvözlettel:
Juhász Eszter, Kecskemét