Tóth Zsuzsanna
Illatfelhő a romokon

Pierre Balmain francia divattervező a test vonalait követő mellényekkel és a bő szoknyák bevezetésével teremtette meg azt a viszszafogott, elegáns, mégis vidámságot árasztó stílusát, melyet 1945 után a hölgyek oly boldogan üdvözöltek. Balmain jóvoltából a második világháború nyomait végre sutba dobhatták, hogy pazar, hímzett ruháikkal is az újrakezdést és az élet visszatértét ünnepeljék.

Balmain 1914-ben született Savoy tartományában. Huszonegy évesen Párizsba ment, ahol építészetet tanult. Mindig is kedves emlék maradt számára, hogy diákként építészeti jegyzeteinek margójára firkálta rá ruha- és kalapterveit. Néhány divatvázlatát eladta Robert Piguet-nek, a híres szaktekintélynek, aki egyből felismerte az ifjú építészhallgató rendkívüli fogékonyságát a divat iránt, s intézkedett, hogy a nagyok árnyékában érlelődjön tovább a komoly reményekre feljogosító tehetség. Így Balmain két vezető divatháznál, Molyneux-nál és Lucien Lelongnál töltötte gyakornoki éveit, majd 1945 őszén a rue Francois Ier-en nyitotta meg saját üzletét. A háború éppenhogy véget ért, és Franciaország asszonyai - a többi európai országéhoz hasonlóan - gyászolták férjeiket, apáikat és testvéreiket. Szekrényeikben ott sorakoztak ruháik, melyek mind-mind szomorú emlékeket idéztek. Balmain tisztában volt azzal, hogy a gyászolóknak természetesen már nem tudja visszaadni az elveszített családtagokat, de mélyen megrendítette fájdalmuk. Szerette volna a maga eszközével feledtetni a szörnyűségeket, és fellélegzést hozni kreációival, melyekben a túlélés öröme fejeződött ki. S így is lett! Hölgyek százai tódultak divatházába, hogy megtapasztalhassák az új női imázst és életérzést: vidám, könnyed, mégis elegáns kompozíciói felszabadítólag hatottak az odalátogatókra. Balmain első kollekcióit írónő barátja, Gertrude Stein "új francia stílusnak" nevezte el, mely stílus a legelegánsabb párizsi hölgyek uniformisává vált. Balmain építészeti érzékenysége ruháin is tükröződött: kelméi új értelmezést nyertek, a vonalak takarékosak, letisztultak lettek, ami által az anyag szerkezete és esése különös jelentőséget nyert. Szívesen használta a sárgát, a jégkéket, a halványlilát, a mentazöldet, a vörösesbarnát és a faszénszürkét. Irtózott a közönségességtől és a feltűnő díszítésektől; estélyi ruhái mégis pazarak voltak, melyeket egy hűvös és távolságtartó elegancia hatott át.

Balmain az Új Vonal kiépítésében egy ideig együtt dolgozott Christian Diorral, akivel kifejezetten extravagáns ruhákat készítettek. Ennek szellemében született meg a fehér, szélesfarkú menyétbőrből megvarrt estélyiruha-költeménye. Ekkor vált híressé az a mondása: "a menyétbundát úgy kell hordani, mint az esőkabátot, az esőkabátot pedig úgy, mintha az menyétbunda lenne". Balmain, aki érzékeny volt a társadalmi igazságtalanságokra, kigúnyolta a különbségekből fakadó önhittséget. Ezzel üzent azoknak, akiknek a háború után csak esőkabátra tellett, hogy öltözködjenek büszkén, női méltósággal; akiknek pedig futotta menyétbundára, viseljék úgy, mintha az egyszerű, olcsó ruha lenne. Balmain megpróbálta integrálni a különböző társadalmi osztályokat, mely törekvés igen fontos volt akkoriban, hiszen gazdagnak és szegénynek egyaránt érdeke volt az összefogás, mivel egy egész országot kellett újjáépíteni. Az ötvenes évektől a "Jolie Madame" stílusa hódított világszerte, a hatvanas évek pedig a színpadi és filmbeli kosztümök arany-kora lett. Balmain akkorra már egy sereg olyan francia és külföldi hírességet öltöztetett, mint Marlene Dietrich, Brigitte Bardot, Katherine Hepburne vagy Thaiföld akkori királynője, Sikirit. A Balmain márkanév az egész világon szilárdan megvetette lábát, melyhez kétszáznál is több licenc kapcsolódik.