Szobota Zoltán
Hősök-e az ügynökök?

"Mindaddig, amíg az állampolgárok jelentős hányada Kádár Jánost tartja a huszadik század legnagyobb magyar politikusának, az ügynökmúlt megfelelő kommunikációval érdemmé is válhat" - nyilatkozta lapunknak Ungváry Krisztián történész.

- Mi a gyakorlati haszna az időről időre felbukkanó ügynöksztoriknak? Ez szolgálná a rendszerváltás óta áhított társadalmi megtisztulást?
- Amíg nem születik elfogadható ügynöktörvény, és a levéltári iratokhoz való hozzájutás továbbra is véletlenszerű, lassú és szelektív marad, rendszeresen fogunk olvasni a Szabó Istvánéhoz hasonló történeteket. Tény, hogy minden esetet nagyfokú társadalmi érdeklődés kísér, pláne, ha az illető közszereplő. Persze így igazságtalannak tűnhet, hogy egyesek miért buknak le, míg mások tovább lapíthatnak, de ha a rendszerváltáskor mind a 170 ezer ügynök neve nyilvánosságra is került volna, az adatok feldolgozása akkor is hosszú éveket vett volna igénybe.
- A művészek és értelmiségiek Szabó István mellett tett szimpátianyilatkozatai cáfolni látszanak azt a feltevését, hogy társadalmi igény van a leleplezésekre.
- Nem egészen, ugyanis nyilatkozatuk nem kérdőjelezi meg a leleplezések létjogosultságát, abban csak annyi van, hogy "szeretünk Pista". Némi cinizmussal azt mondhatnám: azért is jó, ha kiderülnek a dolgok, mert így jobban tudjuk majd szeretni a lebukott ügynököket. Szabó István is hősként, és embermentőként jellemezte magát, aki másokat, de magát mindenképpen megmentette jelentéseivel. Érdekes módon a szintén beszervezett Csurka István soha nem állított ilyet, pedig ő - jelenlegi ismereteink szerint - soha senkiről nem írt jelentést, és meg is verték az együttműködési nyilatkozat aláírása előtt. Mivel semmilyen jogkövetkezménnyel nem jár, ha valaki ügynök volt, a nyilvánosságra hozatal csak morális értelemben büntetés. De hát mindaddig, amíg az állampolgárok jelentős hányada Kádár Jánost tartja a huszadik század legnagyobb magyar politikusának, az ügynökmúlt megfelelő kommunikációval érdemmé is válhat. Ennek fényében egyébként az volna a korrekt eljárás, ha a Kádárral szimpatizálóknak rendeletben tiltanák meg az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett megemlékezéseket. Vagy tegyünk végre rendet a fejekben!
- A társadalmi megtisztulásnak része a megbocsátás?
- Hogyne! Az eddigi összes ügynökbotrányban az a legérdekesebb, hogy mindenki meg akar bocsátani. De fordítsuk meg a dolgot: van-e megbocsátás bocsánatkérés nélkül? Szabó Istvánnál sem az az érdekes, hogy ügynök volt, hanem az, hogy mit tett ebben a minőségében, és mit állít arról ma. Nagyon sok ügynöki jelentést olvastam már át, és óriási különbség van ember és ember között. Volt, aki feldobta a barátnőjét, hogy kivel él még nemi életet, és tippeket adott az állambiztonságnak, hogy kiknek a csomagját nézzék még át. És volt, aki valamilyen mellébeszéléssel elterelte a figyelmet a lényeges dolgokról. Szabó büszke arra, amit tett, és állítása szerint ma is aláírna. Áldozatai és kollégái annak ellenére akarnak neki megbocsátani, hogy Szabó jelentéseiben sokaknak ártott. Legalább egy generációnak ki kell még halni ahhoz, hogy őszintén beszélhessünk erről a kérdésről. 
- Ha szakértőként vehetne részt egy feltárást elősegítő ügynöktörvény szakmai előkészítésében, akkor milyen javaslatokkal élne a jogalkotók felé?
- Megszüntetném azt a méltánytalan helyzetet, hogy a kutatók kedvezményeket kapnak az áldozatokkal szemben - és most magam ellen beszélek. Az összes állambiztonsági iratot egy levéltárban egyesíteném, melyet később integrálnék a magyar levéltári rendszerbe, hogy azonos szabályok vonatkozzanak rá egy idő után, mint a többi levéltári anyagra. Egyesíteném a dokumentum-nyilvántartást is, és a kutatható anyagok katalógusa mindenki számára hozzáférhető lenne akkor is, ha tartalmuk titkosított. Jelenleg a Nemzetbiztonsági Hivatal által tárolt többszázezer dokumentumnak még a címét sem tudjuk, vagyis egy létező anyagra is nyugodtan mondhatják, hogy nincs, mert mondjuk már elégették. Minden olyan adat nyilvánosságát támogatnám, amely nem sért állambiztonsági érdeket. Végül pedig nagyon hiányzik a civil ellenőrzés lehetősége azon döntéshozók felett, akik az államtitokká minősítésről határoznak, sokszor teljesen indokolatlanul, és emberöltőkre.
- A leleplezések kapcsán sokat hivatkozott személyiségi jogok kérdése rendezett a jelenlegi szabályozás szerint?
- Aki úgy érzi, hogy sérültek a személyhez fűződő jogai, minden korlát nélkül bírósághoz fordulhat. A kérdés szerintem inkább az, hogy jogsértő-e az, aki megírja másról, hogy az illető ügynök volt. Szerintem azért nem, mert ez ténykérdés. Csak akkor aggályos tehát, ha védett adatot tár fel, mondjuk a nemi orientációval kapcsolatban. De az ügynökkérdésnél nem erről van szó. A jelentést írók egy illegitim diktatúrával működtek együtt, és segítették elő az elnyomást.