Aszalós Szilvia
Szike és szabadrúgás

Ha a mai világban valaki merőben eltérő területeken egyformán sikeres tud lenni, sőt képes fejlődni, ráadásul mindezt egy családdal a háta mögött teszi – az pestiesen szólva nem akárki. Dr. Hegyi Péter csak harminchárom esztendős, mégis évek óta elismert kutatóorvos és nemzetközi partjelző. 

– Utoljára két évvel ezelőtt találkoztunk. Akkor az itthoni mérkőzések mellett FIFA-kerettagként asszisztenskedett külföldön. Közben hasnyálmirigy-betegségekkel kapcsolatos kutatásokat végzett Szegeden és Angliában egyszerre. Most mi újság? Gondolom, nem unatkozik, hiszen elég nehezen sikerült összehoznunk a találkozót.
– Az elmúlt pár hét valóban mozgalmas volt. Konferencia Kaposváron, Siklóson, mérkőzés Diósgyőrben és Csehországban, előtte pedig Chicago, az Amerikai Hasnyálmirigy Társaság éves kongresszusa. Ez utóbbin sikerült új kapcsolatokat kiépíteni Los Angeles-i és bostoni professzorokkal, így várhatóan újabb projektekbe tudunk bekapcsolódni. Jelenleg Szegeden négy-öt projekt fut, összesen hét egyetemmel tartjuk a kapcsolatot. 
– Úgy tudom, egy nagyszabású nemzetközi orvoskonferencia magyarországi megszervezése is Önre hárult.
– Igen. Személyemben több mint húsz év után lett újra magyar elnöke az Európai Hasnyálmirigy Társaságnak. Az én feladatom megszervezni a 2009-es éves kongresszust, hétszáz ember részére. Szeretném ezt Szegedre hozni. Jelenleg az előkészületekkel vagyok elfoglalva, a szponzorszerzéssel, a leendő témák, előadók kiválasztásával.
– Angliára jut-e még idő mindemellett? 
– Természetesen. Igaz, most nem úgy lesz, mint a korábbi években, amikor is évente négy hónapot töltöttem kint családostul, hogy ösztöndíj, illetve pályázatok segítségével ott is végezhessem a kutatóorvosi munkám. Most kevesebb támogatást nyertünk, ezért csak egy két-három hetes utazás várható, így az angol bajnokságból egy kicsit kimaradok.

– Számos előadást tart, tanít, cikkeket ír, a labdarúgás szabályairól szóló könyv fordításában is részt vett. Hogy jut ideje még arra is, hogy évente ötven-hatvan futballmérkőzésen bírói asszisztensként is részt vegyen? 
– Hát?! valószínűleg itt és most képes lennék elaludni, ha hoznának egy ágyat. De mind a kettőt szeretem, és remélem, még sokáig tudom csinálni. Inkább az a probléma, hogy a konferenciák és mérkőzések közé hova iktassam be a rendszeres testmozgást. Partjelzőként ugyanis öt-tizenöt kilométert kell futni egy meccsen. Egyébként nagy szerencsém, hogy a munkahelyen és otthon is elfogadják, hogy nekem nem csak egy dolog fontos. Ez a sokrétűség szerintem előnyös is. Például egyik kérdéskörrel sem foglalkozom sokáig, nem rágom magam, mert máris a másik feladatra kell koncentrálnom. Ráadásul az egyik munkát a másikban ki tudom pihenni, és fordítva. Természetesen a sikerhez kemény munkára van szükség, és egy bizalmi rendszerre is. 
– Mit ért ez alatt?
– Tudom, hogy otthon van valaki, akire építhetek, akire rábízhatok dolgokat, és nekem nem kell mindennel törődnöm. Ilyen emberekre, struktúrára van szükség a munkahelyen is, amit nem könnyű kialakítani. Rá kell érezni, meddig kell egy új hallgató mellett lennem, és mikortól hagyhatom önállóan dolgozni, kibontakozni. Tudnom kell megálljt parancsolni magamnak, hogy ne én akarjak mindent elintézni. Hosszú távon ez térül meg, ettől megy sikeresen előre egy csapatmunka. Ez az én politikám. Közös célra is szükség van, illetve arra, hogy egyáltalán cél, az mindig legyen előttünk. 

– És ha valaki már mindent elért? 
– Szerintem olyan nincs. Hacsak nem a körülmények tartanak minket vissza, mindig haladnunk kell előre, mert ez ad sikerélményt és újabb, további motivációt. Az nem az igazi, ha valami megszokott rutinná válik. Persze okosan, lépésről lépésre kell előrehaladnunk, reálisan terveznünk egy-egy célt, mert a kudarcok megállíthatnak. A ranglista hetvenedik helyéről például ne akarjunk rögtön világbajnokságot nyerni. 
– Ha mindent nem is ért el, van olyan eredménye, amit jelenleg a csúcsnak érez? 
– Néhány éve a lichtensteini Európa-bajnokság döntője igazán sokat jelentett. Most a tavalyi Atletico Bilbao – FC Parma UEFA-rangadó, valamint az idei skót–fehérorosz vb-selejtező volt a csúcs. Ez utóbbinak egyébként a hangulata is magával ragadott: skót dudások, tétmeccs, remek foci, ötvenkétezer néző. Igaz, elvesztették. A focisták mégis vastapsot kaptak.