Hajdú Sándor
Az örök gettó

Akár a franciaországi zavargásokhoz hasonló helyzethez vezethet a romaügy hosszú távú elhanyagolása – figyelmeztetett a minap Soros György egy Bukarestben rendezett nemzetközi romakonferencián. A társadalom nem létezhet hosszú távon, ha benne egy alsóbbrend?, kirekesztett osztály él. A kontinens legnépesebb, 8-12 milliós lélekszámú kisebbségét alkotó cigányság hazai helyzetének romlása egyes vidékeken már kilátástalanságig fajult. 

Tizenöten harmincöt négyzetméteren. Egyre nehezebb a kitörés Fotók: Somorjai László

Battonyán a korai hó már csak foltokban található. Kár, mert legalább elfedte volna a nyomorunk egy részét – mondja Jenő, aki főiskolásként is már cigány szociológiával foglakozott. Jenő nem helybéli, de azt mondja, a romák helyzete vidéken szinte egyforma képet mutat, vagyis növekvő szegénységet, vagy ha úgy tetszik, nyomort. 
Egy átlagos cigány családban csak harmadannyi jut egy emberre, mint a nem cigányoknál – mondja kísérőm, miközben a városka széle felé lépdelünk. A roma gyerekek huszonöt százaléka még ma is kisegítő iskolákba jár. Az elkülönítés, a szegregáció egyre nagyobb méreteket ölt, és ehhez gyakran az önkormányzatok is aktívan hozzájárulnak: előszeretettel jelölnek ki külön-külön utcákat a cigányoknak és a nem cigányoknak. A hetvenes években a romák számára megnyílt a városszéli "gettókból" való kilépés lehetősége, eltűntek a putrik, de a kilencvenes évek óta újraindult a gettósodás. A településen hatezer-hétszáz főből egyébként csak kétszázan vannak a cigányok, de az itt élők szegénysége messze földön híres. Jenővel egy távoli rokonhoz, "Dezsőékhez" igyekszünk az Aranykalász utcába. Tizenhárom gyerek van a családban mintegy harmincöt négyzetméterre. Dezső azt állítja, hogy mindig dolgozott, de csak ennyire tellett a tehetségéből. A gyerekek járnak iskolába, de a jövőjük felől "nincs mit beszélgetni, mert csak úgy máról holnapra élünk" – mondja a férfi sóhajtva.
Rádainé Rácz Róza öt éve foglalkozik a helybéli romák sorsának jobbra fordításával. A "romamenedzser" nem sok reményt lát a helybeli cigányok felemelkedésére. A szülők nem akarják, nem tudják támogatni a gyerekek tanulását, iskola nélkül pedig nincs jövő nemzedék.

Kádár retro

Még a rendszerváltás előtt a szolnoki vasútállomáson beszélgettem egy cigány származású építőipari ingázóval – meséli Jenő. – Beszélgetés közben elmesélte egy napját. Hajnali ötkor kelt, a főváros külterületéről busszal vitték valamilyen kerületi paneldzsungel-építkezésre. Az egész napos meló után este hét körül ér vissza a munkásszállóra. Megivott egynéhány sört, aztán bedőlt az ágyába, mint egy ájult. A családot havonta kétszer látta, és ez így ment évtizedekig.
Egészen hazáig rosszul voltam, hogyan lehet így élni vagy egyáltalán létezni? – emlékszik vissza Jenő, miközben Berény felé autózunk.
"Sajnos jó régen eljutottunk már oda, amit álmomban sem hittem volna, hogy a cigányok visszasírják a Kádár-korszakot. Az ingázás, a munkásszálló, a hajnali kelés, a napi robot is sokkal jobb volt annál, mint ami most van. Mert most semmi sincs, csak a nihil. És nem is lesz" – teszi hozzá lehangoltan. A szakemberek szerint belátható időn belül nem várható javulás, sőt a "kirekesztés a jövőben még jobban növekedni fog". 
A kérdés csak az, hol vannak a politikusok, a roma vezetők, akik vállalnák a felelősséget azért az elmulasztott tizenöt évért, semmitmondó intézkedéseikért, tutyimutyi bizottságaikért és beváltatlan ígéreteikért – mondja elkeseredetten útitársam. 

Egy város, három telep

Mezőberény tizenkétezer fős kisváros ezerötszáz fős roma származású kisebséggel. Párizs, London és némi iróniával csak Delhinek nevezett telepek. Az utóbbi telep a legelmaradottabb. Jenővel sietünk végig az utcákon, nem kis feltűnést keltve, mert a hideg ellenére sokan ácsorognak az ajtóban. Innen is, onnan is köszönnek felénk, szóba is elegyedünk némelyükkel, mind a kilátástalanságról beszél, a munkanélküliségről, illetve az alkalmi munkából befolyt csekély nyári haszonról. Végül egy idős nyugdíjas invitál bennünket egy kávéra, Laci bácsi. Több tíz évig ingázott Pestre, de volt bányász is évekig. Még életerős ember volt, mikor azt érezte a nyolcvanas évek végén, elfogy körülötte a levegő, mert cigány származása miatt nem tudott munkát vállalni. Pedig a több évtizedes építőipari háttér sok kapcsolatot hozott magával, de az egyik művezető haverja megmondta kerek perec: "Lacus, nincs tovább, nincs bizalom a romák felé." Évekig volt távol a családjától, megromlott a kapcsolatuk, úgy kezelték, mint egy idegent, ezért elvált. Összeállt egy berényi asszonnyal, de mára már ő is meghalt. Az unokái látogatják néha, de nem ért velük szót. "Nem hallgatnak rám, hiába mondtam nekik, hogy becsületesen kell élni, tanulni, akkor elfogadnak a magyarok, legyintettek csak, és annyit mondtak: tata, megváltozott a világ – te a múltban élsz" – meséli a vén cigány. Az unokái közül ketten már voltak rövidebb-hosszabb ideig börtönben. Azt már Jenő teszi hozzá, hogy vagy bűnözők lesznek a telepi srácok, vagy munkanélküliek. Nehéz a jóról meggyőzni őket, mert gyerekkoruktól hozzászoknak a kirekesztettséghez, és agresszióval válaszolnak arra. Jenő szerint cigánynak születni örök gettót jelent.

Az elnök levele

Kolompár Orbánnak, az Országos Cigány Önkormányzat elnökének nyílt levele Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz és Orbán Viktor volt kormányfőhöz íródott. A szervezet elnöke nyugalomra intette a miniszterelnököt, aki egy korábbi interjúban a franciához hasonló éhséglázadás itthoni elkerülését hangsúlyozta.
"Csak olyan kormánynak kell félnie az éhséglázadástól, aki a szegénységben, kirekesztettségben élők gondjait kizárólag segélyekkel kívánja orvosolni" – szól Kolompár elnök intelme, majd kéri, hogy ezzel a rémmel ne riogassanak, és ne állítsák szembe egymással a társadalom roma és nem roma, szegény és nem szegény tagjait. Az OCÖ továbbá javaslatainak támogatására kéri Orbán Viktort, a Fidesz elnökét is, amennyiben az ígéreteken túl is vállalja, hogy kormányra kerülve garantálja a romák számára a munkát és az oktatás lehetőségét.