Erdei Judith
Luxus a síneken

Nincs, aki ne ismerné. Legtöbben fotókról, filmvászonról, néhányan élőben is láthatták, és néhányan utazhattak is rajta. Az Orient Expresszre - amely évente kétszer Budapesten is megáll - 1000 euróért bárki fel is szállhat. 

Luxus és valóság Fotó: Somorjai L.

Uralkodók, hercegek, diplomaták, kémek, gengszterek és üldözőik legkedveltebb találkozóhelye volt egy évszázadon át az Orient Expressz. Az orient szó egyébként keletet jelent, hiszen Párizst kötötte össze a félig Ázsiában fekvő Konstantinápollyal (a mai Isztambul). A fényűző vonat 1889 és 1914 között élte fénykorát, amikor híres államfők koptatták a mahagónipadlót, és maga II. Borisz bolgár cár többször is vezette az országán áthaladó luxusgőzöst. De utazott itt II. Friedrich bádeni herceg és egy keleti maharadzsa is, aki külön lefüggönyözött pluszkocsikat kapcsoltatott a vonathoz, hogy hét feleségét és annak személyzetét magával vigye Párizsba. 
A kék-aranyban pompázó Orient Expressz híre bejárta az egész világot, a királyok minden luxust és egyéni kívánságot megengedhettek maguknak, aminek a vasúttársaság örömmel tett eleget. A vonat megálmodója egy Georges Nagelmackers nevű belga bankár, aki amerikai mintára létrehozta a Compagnie Internationale des Wagons-Lits társaságot, ami Európában az első étkező- és hálókocsit összekötő projekt volt. A legkorszerűbb vasúti kocsikat minden képzeletet felülmúló kényelemmel szerelték fel, amire kizárólag első osztályú jegyeket lehetett váltani. 
A vonat presztízsét felülmúlhatatlanná tette, hogy a belga király mint a vonat főrészvényese, az Orient Expressz szimbólumává tette az oroszlános királyi jelképet. A főpróba Párizs és Bécs között -1350 km-es út 28 óra alatt - sikeresnek bizonyult, így elindították az eredeti terveknek megfelelően Konstantinápoly felé. Legalább akkora sajtópublicitást kapott, mint a luxusvonat tengeri párja, a Titanic, de szerencsére nem történt olyan tragédia, bár Varciorovánál árvíz miatt vesztegelt, később pedig földcsuszamlás akadályozta útját. Bonyodalmakból és izgalmakból mindig akadt bőven. 

Utazás potom negyedmillióért Fotó: Orient-express

A rablóbandák is hamar felfigyeltek a gazdag zsákmányra. A leghíresebb sztoriként emlegetik egy Athanasios nevű görög bandavezér kísérletét, aki elrabolta az utasokat, és csak borsos váltságdíj fejében engedte szabadon őket. Egy másik történet egy grófról szól, aki az Érsekújváron mulató cigányzenekar hallgatásába annyira belemerült, hogy lekéste a vonatot. Ez lett a szerencséje! A vonat a továbbhaladása során balesetet szenvedett, és éppen az a vagon roncsolódott össze legjobban, amiben korábban ő ült. A megmenekült gróf létrehozott egy alapítványt a cigányzenekar javára, akik attól fogva zenéjükkel szórakoztatták az utasokat. Innen ered az érsekújvári cigányzenekar hagyománya.
Az első világháború alatt természetesen nem közlekedett a vonat, a trianoni szerződések értelmében szerepét a Simplon-Orient Expressz vette át, ami nem érinthette Magyarországot. 1924-ben újra visszaállt az eredeti útvonal, de a második világháború hosszú időre ismét kettészelte karrierjét. A második világháború után már nem az az Orient Expressz állt a sínekre, aminek addig ismerték. Elveszítette luxus jellegét, és másodosztályú kocsikkal is közlekedett. A politikai helyzet és a közlekedési szokások átalakulása miatt megfakult, korábbi pompájától megfosztott járat végleg kikerült a menetrendből.
A legenda továbbélését és egyben Agatha Christie halhatatlanságát is Sidney Lumet hozta meg, aki 1974-ben fantasztikus szereplőgárdával rendezte meg a később Oscar-díjat is kapott Gyilkosság az Orient Expresszen című filmjéért. A regény érdekessége, hogy az inspirációt az írónő egy megtörtént esetből merítette. 1929 telén Isztambul előtt egy hatalmas hóviharban tizenegy napig vesztegelt a külvilágtól elvágva az Orient Expressz. A környező kis falvak irgalmas lakói hoztak szenet és élelmet, hogy életben maradjanak az utasok. 
Az utolsó útját újra hatalmas érdeklődés kísérte minden oldalról. Ekkor fedezte fel a legendában rejlő óriási lehetőséget egy amerikai üzletember, James B. Sherwood, aki időt és pénzt nem kímélve, öt év kemény munkája nyomán helyreállíttatta a fényűző legendát, ami eredeti, magasztos szépségében, különleges intarziákkal, üvegplasztikákkal, belső faburkolatokkal és selyemtapétával, korhű ruhákban pózoló francia és angol személyzettel, olasz pincérekkel, francia séfekkel 1982. október 25-én újra kigördült a londoni Victoria állomásról. Tavaly óta Budapesten is megáll évente kétszer. Aki néhány órára vagy néhány napra visszatérne az 1920-as, 30-as évek világába, már 1000 euróért felszállhat az Innsbruck-Velence távra.