A kormányzati szervezet túl nagy, túl nehézkes, egyszerre pazarló és
forráshiánnyal küszködő, és torzítja a túlpolitizáltság is - véli
Sárközy Tamás professzor. Ehelyett szerinte jobb lenne a kiegyensúlyozott,
nyugodt, skandináv utat követni a harsány, populista politizálás helyett. A
Miniszterelnöki Hivatal kormánybiztosa a Világgazdaságnak adott interjújában
elmondta: az államszervezet nagyságának indokoltságát objektíven mérni
nem lehet, ám a viszonylag alacsony hatékonyság igazi mércéje a kormányzati
szervezettel szemben megmutatkozó elégedetlenség.
Kisebb államot, kisebb parlamentet és kevesebb közigazgatási
szintet szeretne Magyarországon az SZDSZ. Demszky Gábor szerint az önkormányzati
rendszer az elmúlt 15 év alatt megérett a változtatásra: az egyes testületek
létszámának csökkentésével akár 50 milliárd forintos megtakarítást is
el lehetne érni. A liberális párt álláspontja szerint a jelenleg 26 ezer képviselővel
működő 3200 önkormányzat fele is elég lenne a hatékony és költségkímélő
munkához, a megyék helyett pedig régiókat szeretnének látni hazánk térképén.
(Hetek-)