Tarik Demirkan
Hosszú menetelés Európába

Törökország számára kezdetét veszi a hosszú menetelés: az előkészületek, egyeztetések, a jogi és intézményi rendszerre vonatkozó harmonizációk után végre a jövő héten elkezdődnek a tárgyalások Brüsszel és Ankara között. A legoptimistább becslések szerint is legalább tíz év kell még ahhoz, hogy Törökország teljes jogú taggá váljon a számára rég óhajtott unióban.

Nacionalista tüntetők az örmény konferencia ellen Fotó: Reuters

Ott loboghat-e véglegesen a többi huszonöt ország lobogójához hasonlóan a félholdas török zászló a brüsszeli árbocokon? Erre a súlyos kérdésre adott válasz próbatétel lehet az utóbbi időben távolról sem egységes európai közvélemény számára. A politikai irányzatok és a szövetségi csoportok közötti törésvonal valahol a Törökország belépésével felvetődő kérdések körül helyezkedik el.(. Hetek, 2005. július 1.)
Nemcsak Törökország területi nagysága, 70 milliós lakossága vagy a vallási, kulturális mássága miatt van ez így. Természetesen ezek is szerepet játszottak a Törökország belépése körül kialakult csatározásokban, de a csatlakozás ügye egybeesett az unió belső intézményi válságával. Az unió jövőjével kapcsolatos véleménykülönbségek, az alkotmány kérdése, a költségvetés kérdése, a politikai centralizálás kérdése akaratlanul is összefonódott az újabb bővítési tervekkel, azaz Törökországgal. Így lett Törökország az a mumus bizonyos politikai irányzatok számára, amivel az európai közvéleményt riogatni lehetett. Sokan szívesen éltek is ezzel, sikeresen pánikot keltve a hazai közvéleményben. 
Pedig sokan tudták, sőt meglepődve vettek tudomást arról, hogy Ankara az elmúlt évek folyamán nagyon sokat tett a feltételül szabott kritériumok teljesítése területén. (lásd keretes írásunkat)
Ezeknek az ún. „koppenhágai kritériumoknak” a teljesítése nem mindig járt dicsérettel. Brüsszel újabb és újabb hiányosságokra hívta fel Ankara figyelmét, és az október 3-ai dátum közeledtével, amelyet az állam- és kormányfők tavaly decemberi brüsszeli csúcstalálkozóján jelöltek ki a tárgyalások kezdésére, egyre inkább feszültté vált a viszony. Az Ankara belépését ellenző országok, elsősorban Franciaország, Ausztria és Hollandia offenzívájának Ciprus volt a központi eleme. Törökország a vámuniós szerződésnek az unió új tagjaira való kiterjesztése ellenére sem volt hajlandó elismerni a Ciprusi Köztársaságot, és ezt egy külön deklarációval Brüsszel tudomására is hozta. Az ankarai kormány azzal is fenyegetőzött, hogy - Erdogan miniszterelnök szavaival - „ha Brüsszel menet közben megváltoztatja a játékszabályokat, akkor nekünk nincs keresnivalónk Európában”.
Valóban Ciprus ügyét Ankara mindig külön kezelte, és a gond is ebből fakadt. Törökország szerint Ciprus nemzetközi, és nem regionális ügy, ezért a megoldás is elsősorban az ENSZ fennhatósága alatt kell hogy történjen. A harmincéves válság során legutóbbi fejlemény a Kofi Annan ENSZ-főtitkár nevével fémjelzett tavalyi béketerv volt, amely a ciprusi görögök vétóján bukott meg. A török álláspont szerint addig nem ismerik el Ciprust, amíg meg nem oldódik ez a kérdés. Ráadásul az unió soha nem kötötte ki, hogy a ciprusi megoldás a tagsági tárgyalások elkezdésének a kritériumát képezi. Ezt végül Brüsszel is elfogadta, tehát a jövő héten annak ellenére elkezdődnek a tárgyalások, hogy Ankara nem ismerte el Ciprust. Törökországnak azonban 2006 folyamán meg kell nyitnia a tengeri és légi kikötőit a ciprusi hajók és repülők előtt.
A brüsszeli követelések és az ankarai kormány megmerevedett álláspontja Törökországban sem maradt hatás nélkül. Az utóbbi időben határozottan nőtt az euroszkeptikusok aránya, akik ellenzik a tagságot, hivatkozva az elmúlt idők sérelmeire, amelyek szerintük az állam szuverenitását korlátozták. Megfigyelők szerint azonban nemcsak az arányuk nőtt, hanem a társadalomra gyakorolt hatásuk is.
A múlt héten például egy örmény konferenciára került sor az isztambuli egyetemen. A rendezvény célja a múlt század eleji események tudományos igényű elemzése lett volna. A találkozó azonban a nemzeti ellenzék erődemonstrációjává vált. A Brüsszel-ellenes csoportok szerint az örmények sérelmeivel foglalkozó konferenciát azért tartották itt és most, mert Brüsszel így parancsolta. Ez pedig, mondták az EU-ellenesek, nem más, mint a nemzeti szuverenitás korlátozása. Az euroszkeptikus csoportoknak sikerült is a megnyitó előtti napon egy bírósági döntéssel megakadályozni a konferenciát, holott a konferencia védnöke maga a külügyminiszter, Abdullah Gül volt. 
Végül is a kormány közbelépésével a következő napra egy másik egyetem átvette a konferencia rendezését, így formálisan a bíróság döntését is sikerült kijátszani. Egy újabb tiltásra napok kellettek volna. A konferencia három napja alatt az egész török közvélemény erre az eseményre figyelt. Az egyetem épülete előtt tüntetések zajlottak - pro és kontra.
A demonstrációk arra is rámutattak, hogy mostanra az unióbeli törökellenes mozgalmak megteremtették a törökországi ikertestvérüket: az EU-ellenes török mozgalmakat. Október 3-án megkezdődik a nagy menetelés, amely a tervek szerint tíz év múlva elvezethet Törökország csatlakozásáig - ha Brüsszel vagy éppen Ankara időközben nem gondolja meg magát.