„Hölgyem, Ön és a férje egyszerűen őrültek, hogy megtartották ezt a babát!” - mondta az orvos Zsuzsa szemébe, aki még alig állt a lábán. Előző nap született meg várva várt gyermeke, akinél több hónappal korábban egy gerincproblémát diagnosztizáltak. Azóta a gyermek gyönyörű, vidám iskolássá fejlődött, ám mivel tolószékkel közlekedik, nem ritka, hogy ismeretlenek akár a füle hallatára siránkozni kezdenek állapotán, vagy minden előzmény nélkül az édesanyának szegezik a kérdést: Miért? Miért vállalta be ezt a gyereket?
A mai szülők generációja számára különösen problémás a sérült emberekhez egészségesen viszonyulni, mivel az ő gyerekkorukban az ilyen személyek speciális intézetekben éltek elkülönítve. Gyakorlatilag nem volt lehetőség megtanulni együtt élni velük, így nagyon sok szülő vagy megpróbál tudomást sem venni a sérült gyermeket nevelő családokról, vagy kínosan feszeng a láttukra.
Néha persze nem egyszerű egy hirtelen szituációban az egészséges gyermek szülőjének saját gyermeke rácsodálkozó kérdésére úgy felelni, hogy az ne legyen bántó sem a sérült gyermek, sem a szülei számára.
Kerekes Adrienn konduktor tapasztalata szerint a sérült gyerekekkel való ismerkedést olyan hétköznapi kérdéssel kezdhetjük, amivel akkor indítanánk, ha az illető nem lenne a megszokottól eltérő megjelenésű vagy képességű. Egy gyerektől megkérdezhetjük például, hogy mi a kedvenc játéka, vagy szeret-e rajzolni. A szakember a lefagyott helyzetek ellenszerének tartja, hogy a társadalom számára láthatóvá tegyük a sérült embereket.
Cikkünket olvashatják.