Lukács Ibolya Anna
London: ötkarika harmadszor

London nyerte el a 2012-es olimpiai játékok rendezési jogát - jelentette be Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerdán délután. A Szingapúrban ülésező NOB négy körben szavazva döntött a brit főváros pályázatának elfogadásáról, megadva ezzel a lehetőséget, hogy London egyedülálló módon immár harmadik alkalommal lássa vendégül a világ sportolóit. 
A londoni Trafalgar téren ezrek törtek ki euforikus örömben, táncoltak és pezsgőt bontottak a hír hallatán.

Komputeres látványkép a strandröplabdaversenyek jövőbeli helyszínéről, a Temze partjáról. Hét év a felkészülési idő Fotó: Reuters

Eufória Londonban, csalódott arcok Párizsban. A 2012-es olimpia rendezési jogáról szerdán döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Öt város pályázatát értékelték, amelyek végső prezentációjukat szerdán tárták a bizottság elé. 
A legesélytelenebb jelentkező talán Madrid volt. Spanyolországban volt már olimpia, Barcelona rendezte 1992-ben, de a főváros még soha nem adott otthont a nemzetközi sportseregszemlének. A legelső körben Moszkva esett ki, amely a számos ország által (az afganisztáni megszállás miatt) bojkottált 1980-as olimpia utáni fájdalomdíjként is szerette volna elnyerni a rendezés jogát. Putyin elnök videoüzenetében arról biztosította az érintetteket, hogy az orosz nép minden erejével szeretne házigazdája lenni a 2012-es játékoknak, és Moszkva garantálja minden résztvevő biztonságát. Moszkvát követően New York volt a következő kieső. Bush elnök az olimpiai bizottságnak azt üzente, hogy a kormány és a kongresszus teljes mellszélességgel az olimpia mellett áll, ennek értékéből azonban valamelyest levont az a tény, hogy New York állam törvényhozói éppen egy hónapja szavazták le egy csillagászati összegekért megépítendő stadion tervét. 
Az utolsó körben London és Párizs maradt versenyben. Érdekességnek tekinthető, hogy mindkét város kétszer rendezett már olimpiát, Párizs utoljára 1924-ben, London 1948-ban. Ezúttal a brit főváros győzött, és egyedülálló módon harmadik olimpiájának adhat otthont 2012-ben. Mind Párizsban, mind Londonban hatalmas tömegek hallgatták és nézték az eredményhirdetést, a Trafalgar téren, illetve a párizsi városháza előtt elhelyezett kivetítőkön. Tony Blair elégedetten üdvözölte a döntést: „Nagyszerű lehetőséget kaptunk, hogy fejlesszük a sportot országunkban, hogy fantasztikus olimpiát rendezzünk, és hátrahagyjunk valamit a jövőnek is” - jelentette ki a skóciai Gleneaglesben, a G8-csúcstalálkozón.
„Megbízhatnak Franciaországban, megbízhatnak a franciákban, megbízhatnak bennünk” - szólt Jacques Chirac üzenete, amely végül nem ért célt. A párizsiak mintha egy percig nem is értették volna a döntést, majd mivel az eső is eleredt, hamarosan kiürült a kivetítő előtti tér. A szingapúri döntés annál is nagyobb csalódást okozott Franciaországban, mivel ez már a harmadik elutasítás volt 1992 óta Párizs számára.

Athéni csődtömeg

Azonban nem is olyan biztos, hogy minden szempontból megéri elnyerni az olimpia rendezését. Athén ma a másnaposság állapotában tűnődik azon, milyen hasznot hozott számára a 2004-es nyári olimpia. Annyi biztos, hogy a számlákat még sokáig fizetik, bár az olimpiai láng már tíz hónapja kialudt. A játékok helyszínei a Time magazin riportereinek tanúsága szerint többnyire kihasználatlanul állnak, a vitorlásversenyeknek otthont adó öböl kihalt és szemetes, a sportcsarnokok üresek. Az elhagyott, gondozatlan pályákon kóbor kutyák, lógó vezetékek, düledező kerítések jelzik, hogy a város nem tud mit kezdeni a 2004-re kiépített olimpiai létesítményekkel. A 22 helyszín némelyikét a hadsereg őrzi, az állam pedig igyekszik megtalálni a lehetőséget a hasznosításra. Addig is a fenntartás és az állagmegőrzés - becslések szerint - évi 100 millió dollárt emészt föl. A várakozások szerint Görögország 2004-es 4,2 százalékos gazdasági növekedése ez évben 2,8 százalékra csökken. 
Az építkezésekre és felújításokra költött hárommilliárd dollár, valamint az infrastruktúrára és a biztonságra szánt nyolcmillió együttesen nagyobb összeg, mint a világ több mint száz országának, köztük Jamaikának vagy Máltának a GDP-je. Igazságtalan lenne azonban csakis a költségekre tekintve megítélni a játékok hozadékát, hiszen a „kényszerből” kialakított infrastruktúra mindenképpen nyereség a város számára, amely korábban bizony komoly hiányokkal küzdött ezen a területen. Jacques Rogge NOB-elnök szerint Athén újjászületett, hiszen repülőtere, a várost elkerülő körgyűrű, a gyorsvasút és a metró modern európai várossá tették. 
Azt gondolhatnánk, hogy Athén tapasztalata elveheti más városok kedvét a játékok megrendezésétől, de éppen ellenkezőleg, a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak egyre élesedő versenyben a világ leghíresebb városai közül kellett kiválasztania azt a szerencsést, amely megrendezi majd a 2012-es olimpiai játékokat. Már a jelentkezéssel kapcsolatos marketing is dollármilliókat emésztett fel. Sztárok, sportolók és politikusok igyekeztek jelenlétükkel súlyt adni városuk pályázatának: Jacques Chirac francia államfő és Tony Blair brit miniszterelnök személyesen jelentek meg Szingapúrban, mielőtt továbbutaztak volna Skóciába, a G8-találkozóra. A brit uralkodó üzenetét Anna hercegnő közvetítette, míg az orosz elnök videoüzenetben köszöntötte a NOB tagjait. New Yorkból Bush üzenete mellett személyesen érkezett meg Hillary Clinton szenátor, az ifjabb Juan Antonio Samaranch pedig arról igyekezett meggyőzni a döntéshozókat, hogy Madrid „varázslatos” olimpiai játékokat szervezne, amelyekre az „emberiség ünnepeként” lehetne emlékezni. 
Az olimpiai játékok megrendezésére benyújtott pályázatok mögött mindig ott a remény, hogy a város jelentős profithoz jut - legalábbis a polgárokat ezzel igyekeznek meggyőzni. Athén példája - és a korábbi rendezőké is - azonban azt mutatja, hogy a dolgok nem ilyen egyszerűek. A költségek könnyedén túllépik a terveket, az új állások nem biztos, hogy megmaradnak, és egyáltalán nem biztos az sem, hogy a turisták és a szurkolók száma a várakozásoknak megfelelően alakul majd. Mindehhez hozzájárulhatnak a váratlan kiadások: Athénban például a tervezettnél 12-szer többet kellett költeni a biztonságra.
A montreali olimpia jelentős profittal zárult, igaz, a dohányosok hathatós hozzájárulásával: a rendezés olyan mértékben túllépte a költségvetést, hogy a város kénytelen volt kétmilliárd dolláros adót kivetni a dohányárura. 
A mai napig minden egyes doboz cigaretta árából, amit Quebecben megvásárolnak, 17 centet az olimpiai költségek fedezésére fordítanak. Gazdasági szakértők szerint a profitért senkinek nem éri meg olimpiát rendezni, hiszen olyan sok speciális versenyhelyszínt kell felépíteni, hogy azokat egyszerűen képtelenség utólag teljes mértékben kihasználni. Sokkal nyomósabb oknak tekinthető a nemzeti büszkeség, az elismerés. 
A másik oldalról természetesen az sem igaz, hogy az olimpia megrendezése semmiféle haszonnal nem jár. Barcelonának például 1992 előtt nem volt rendes úthálózata, repülőtere elavult volt, tengerpartja pedig a város egyik legelhanyagoltabb részének számított. A játékok alkalmat adtak a városnak a megújulásra. A tengerparton a régi raktárak, kis üzemek és vasútvonalak helyén felépített olimpiai falu ma az egyik legkeresettebb ingatlannegyed a városban, a homokos part pedig kedvelt kiránduló- és szórakozóhely. Barcelona valóban megváltozott, az olimpia óta Európa egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja lett. Gazdaságilag azonban itt sem egyértelmű a haszon: bár a munkanélküliség 1986 és 1992 között 18,4 százalékról 9,6 százalékra esett vissza, a megélhetés költségei megnőttek, a lakásárak három-négyszeresére növekedtek, és a város, illetve az ország jelentős mértékű adósságot is felhalmozott az olimpia kapcsán.

Van, akinek bejött

A Los Angeles-i példa azt mutatja, hogy - ha talán kivételesen is - lehetséges a költségvetés túllépése nélkül is olimpiát rendezni. Az 1984-es játékok szervezése mögött befektetői csoportok álltak, amelyek szokatlan módon nem teljesítették a NOB általános elvárását, hogy a rendező város vagy ország vállaljon anyagi felelősséget a játékokért. Csak néhány új létesítmény épült, a versenyek jelentős részét meglévő pályákon rendezték meg, és szigorú költségvetési megszorításokkal dolgoztak, úgy, hogy végül 200 millió dolláros haszonnal zárultak a versenyek. Amerikai közgazdászok kimutatásai szerint mindössze ötezer új állást létesítettek az olimpiával kapcsolatosan. 
Az 1996-os atlantai olimpiára tíz új helyszínt építettek, és a tenisz valamint a lövészet pályáin kívül valamennyit használják a mai napig. 
A jegyeladások 1996-ban 426 millió dolláros rekordot értek el. A lerobbant atlantai városnegyedeket felújították, és olcsó bérlakásokat építettek, az olimpiai falu házait ma kollégiumként hasznosítják, az Olimpiai Stadion pedig az Atlanta Braves baseballcsapat otthona lett. A Jubileumi Olimpiai Park a belváros egyik kedvelt pihenőhelye maradt. 
Ez a fajta előrelátás nem minden olimpiát rendező várost jellemez. 2000-re Sydney repülőterét megnagyobbították, felépítették a hatalmas, új Testra stadiont, és azt várták, hogy a 2000-es 4,9 millió turista után a következő években ugyanilyen rekordokat döntögető számban érkeznek majd az utazók - de nem így lett. Nyilvánvalóan a szeptember 11-ei merényletben, a Bali-szigeti bombamerényletekben és a SARS-járvány kitörésében is kereshetőek az okok, ausztrál közgazdászok ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a várakozások mellett továbbra is kemény munkát kellett volna végezni ahhoz, hogy fenntartsák a 2000. év turisztikai rekordját. 
Vajon 2008 után hogyan fogunk nézni Pekingre? - teszi fel a kérdést a témát körüljáró Time riportere. Vajon olyan fejlődés következik, mint Barcelonában, vagy évekig fizetik majd egy nagyszabású ünnepségsorozat árát? A kínai kormány nem titkolt szándéka, hogy az olimpia megrendezésével javítson a róla világszerte kialakult képen, az országnak pedig mindenképpen javára válik majd néhány hipermodern létesítmény és az olimpiai infrastruktúra kiépítése. Peking egyelőre 37 milliárd dolláros beruházást tervez, új nemzetközi repülőtér építését, madárfészek alakú, acélvázas olimpiai stadiont és öt uszodából álló úszócentrumot. Azt is mondhatnánk, mindent megtesznek a profitnál sokkal fontosabb cél érdekében, hogy meggyőzzék a világot: Kína modern, vagy legalábbis a modernizáció útjára lépett ország. 
A 2012-es olimpiára pályázó országok természetesen kijelentették: tanultak a múltból. Hogy ez így van-e, arról majd London tanúskodhat hét év múlva. Sebastian Coe, a küldöttség vezetője bevallotta: „Bárki, aki azt mondja, hogy az olimpia megrendezése kockázatmentes, vagy nagyon naiv, vagy mellébeszél. Csak annyit mondhatok, hogy Londonban felmértük a kockázatot.”