Hetek - IX. évfolyam, 27. szám, 2005. július 08

Az éghajlatváltozás a legsúlyosabb probléma, amivel napjainkban szembe kell néznünk, még a terrorizmusnál is komolyabb fenyegetést jelent - állítja David King, a brit kormány tudományos főtanácsadója. A globális felmelegedés már a közeljövőben világszerte - így Magyarországon is - ijesztő méretű károkat okozhat. A kérdést a világ vezető hatalmainak skóciai csúcstalálkozóján is napirendre tűzték. Jó hír, hogy a politikusok is felkarolják a globális klímaváltozás ügyét, megoldásokat azonban a szakembereknek kell kidolgozniuk - ha tudnak.

Bono, a világ jótevője a kanadai miniszterelnökkel. Mindenre van válasza Fotó: Reuters

Tony Blair brit miniszterelnök két, egymástól aligha független probléma, az afrikai szegénység és az éghajlatváltozás elleni küzdelmet jelölte meg a G8-ak idei elnökségének legfőbb feladatául. A héten a skóciai Gleneagles-ben - lapzártánk után zárult - csúcstalálkozón a nyolc ipari nagyhatalom vezetői is elsősorban e két témával foglalkoznak.
Miért pont Afrika ügyét és az éghajlatváltozást emelte ki a brit miniszterelnök?
A The Economist brit hetilapnak az év elején adott nyilatkozata szerint azért, mert mindkét kérdés - akárcsak a nemzetközi terrorizmus és a tömegpusztító fegyverek elterjedése elleni küzdelem - olyan téma, amelynek megoldása meghaladja az egyes országok lehetőségeit.
A lélegzetelállító szépségű és sokszínű Afrika számos olyan problémával küzd - adósság, járványok, polgárháborúk, korrupció -, melyeknek megoldása még egy prosperáló földrész számára is hatalmas kihívást jelentene. De Afrika a legszegényebb földrész.
Fekete-Afrika lakosainak fele él abszolút szegénységben - azaz napi egy dollárnál is kevesebből -, és a helyzet nem javul. Sőt. Az egy főre jutó bevétele ma alacsonyabb, mint 30 éve volt. A földrész lakosságának fele 15 év alatti, a születéskor várható élettartam rohamosan csökken, hamarosan akár 30 év alá is csökkenhet. Az AIDS eddig több mint 20 millió ember életét követelte (mára évente mintegy 2 millió az áldozatok száma), egyes országokban a lakosság 40 százaléka érintett. A másik nagy ellenség, a malária is kíméletlenül szedi áldozatait: a családok mintegy harmada érintett, minden harminc másodpercben meghal egy csecsemő a betegség következtében. A gyerekek egyhatoda nem éli meg az ötödik születésnapját (. Hetek, 2005. április 1.), de további milliók életét gyötörték meg az etnikai konfliktusok is.
Afrika helyzetével a demokratikus világnak elsősorban morális okok miatt kell foglalkoznia - vallja a brit miniszterelnök, de azért is, mert az ottani körülmények nagymértékben kihatnak a fejlett világ országaira is. Az éhség, akárcsak az etnikai konfliktusok milliókat kényszerítenek menekülésre, de táptalaja a fanatizmusnak és a terrorizmusnak is. A nyugati világ valamennyi országának közös érdeke, hogy a jövőben ne csak rövid távú, ad hoc megoldásokkal próbálják meg az egyes problémákat enyhíteni, hanem olyan körülmények megteremtését támogassák Afrikában, amely lehetővé teszi az ott élő emberek számára, hogy tehetségüknek megfelelően emberhez méltó körülmények között éljenek. Ebben vállalhat, és kell, hogy vállaljon vezető szerepet a G8-ak közössége - véli a brit miniszterelnök.
Ugyanakkor a segítség módjáról és összegéről is erősen megoszlanak a vélemények. Bár Blair brit miniszterelnök és Bush amerikai elnök is bejelentették, hogy készek megkétszerezni az Afrikának nyújtott évi segélyeket 2010-re, ami mintegy 50 milliárd dollárt jelent, Gordon Brown brit pénzügyminiszter is elismerte a csúcstalálkozó előtt adott nyilatkozataiban:
a szegénység leküzdése egy életre szóló feladat, nem lehet egyetlen értekezlettel megoldani. A Make Poverty History - Tegyük múlttá a szegénységet - elnevezésű nemzetközi szegénységellenes szervezet szerint naponta 800 millió ember fekszik le éhesen, és a jelenlegi ütemmel számolva 130 évet venne igénybe az éhezés globális felszámolása. A csoport kimutatása szerint az Európai Unió 913 euró támogatást ad évente a gazdáknak minden egyes szarvasmarha fenntartására, míg a fekete-afrikai országok egy-egy lakójára átlagosan évi 8 euró EU-segély jut.

Afrika mindemellett az a földrész is, amely a legkiszolgáltatottabb az éghajlatváltozás negatív hatásainak. A globális felmelegedéssel tovább nőhet a már eddig is elsivatagosodott területek aránya, a szárazság pedig nemcsak kevesebb élelmet jelent, de újabb betegségek elterjedését is. Afrika összbevételének akár 10 százalékát is felemésztheti a klímaváltozás. De a Föld többi országa sem vonhatja ki magát az éghajlatváltozás negatív hatásai alól, hiszen mindennapjainkban tapasztalhatjuk ennek következményeit.
A tudományos világ jelentős része véli úgy, hogy az emberi tevékenység és a technikai fejlődés jelentős mértékben hozzájárultak az éghajlat fokozatos megváltozásának előidézéséhez, azonban ugyanígy nagymértékben segíthetik is annak lassítását vagy következményeinek mérséklését. Ebben pedig szintén jelentős szerepet kell, hogy vállaljanak a vezető ipari hatalmak, annál is inkább, mert az éghajlatváltozásért leginkább felelős széndioxid-kibocsátás 47 százalékáért ezek az országok a felelősek. A kiotói egyezmény ez év februári életbe lépése fontos, de távolról sem elegendő lépés az éghajlatváltozás mérséklése érdekében. Bár az Egyesült Államok hivatalosan nem írta alá az egyezményt (ugyanakkor az ország több állama, és számos amerikai cég támogatja a széndioxid-kibocsátás csökkentésére tett intézkedések meghozatalát), Amerika élen jár az alacsony energiafelhasználású, és így alacsony károsanyag-kibocsátású technológiák kifejlesztésében.
Ennek értelmében George W. Bush amerikai elnök a csúcstalálkozót megelőzően bejelentette az Egyesült Államok új, éghajlatváltozással kapcsolatos stratégiáját, melynek keretében mintegy 20 milliárd dolláros támogatást irányoz elő az új technológiák kifejlesztésére. A technológiai fejlesztések és az ezzel járó gazdasági növekedés pedig, a kormányok által biztosított piacgazdasági feltételek mellett, közösen nyújthatnak megfelelő, reális megoldást a globális felmelegedés problémájára. Annál is inkább, hogy a kiotói egyezmény által érintett egyetlen terület, az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklése (2012-re az 1990-es szint 95 százalékára) nyilván nem jelenthet átfogó megoldást egy lehetséges éghajlati katasztrófa elkerüléséhez.
Az ENSZ és a Meteorológiai Világszervezet által közösen életre hívott Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) 2001-ben adta ki azt a harmadik értékelő jelentését, amelynek adatait még ma is a leggyakrabban emlegetik a környezetvédelmi politika, sőt mondhatjuk, hogy valamennyi közpolitika területén. A testület jelentése szerint - melynek feladata volt, hogy számszerűsítse, milyen mértékben járulhat hozzá a széndioxid-kibocsátás a Föld éghajlatának felmelegedéséhez a következő évszázad során - „a földfelszíni hőmérséklet globális méretekben átlag 1,4-5,8 Celsius-fokkal emelkedhet a 1990 és 2100 közötti időszakban”. Ez a riasztó következtetés szolgáltat azóta is alapot a globális felmelegedéssel kapcsolatos hivatalos értekezések és az ezzel foglalkozó közvélemény számára.
A jelentés szerint a Föld hőmérséklete egyértelműen növekedett az elmúlt száz év során, mégpedig elsősorban az emberi tevékenységnek „köszönhetően”. A közelmúltban kiadott további három jelentés is alátámasztja az IPCC jelentését. A négyéves munka eredményeképpen megszületett „Északi sarkköri éghajlat-változási értékelés” szerint a térség jégpáncélja 20 százalékkal csökkent a hatvanas évek óta, míg a hótakaró 10 százalékkal csökkent az elmúlt harminc évben. Egy további, a Déli-sarkvidéket vizsgáló jelentés szerint a jégpáncél visszahúzódása gyorsuló ütemet mutatott az elmúlt ötven év során.
A kaliforniai Scripps óceánkutató intézet tanulmánya szerint pedig az óceánok hőmérsékletének emelkedését kizárólag „emberi okokra” lehet visszavezetni. Az ipari tevékenység során kibocsátott üvegház-hatású gázok következtében a Föld hőmérséklete 0,6 Celsius-fokkal emelkedett a 20. század során. Ennek egyik következménye, hogy eltűnőben van a Kilimandzsáró hava is: az elmúlt száz évben a jégtakaró több mint 80 százalékkal csökkent. A hőmérséklet emelkedésének következtében megemelkedő tengervízszint pedig százmilliók életkörülményeit veszélyeztetik. Egyes jelentések szerint akár Nagy-Britannia jelentős része is víz alá kerülhet, olyan városokat juttatva a hajdani Atlantisz sorsára, mint London, Brighton, vagy Newcastle. (Rossz nyelvek szerint azért nyerte el London a 2012-es olimpia megrendezését, mert később már nem biztos, hogy a vízisportokon kívül megbízható házigazda tudna lenni.) Máshol azonban a szárazság, vagy a heves viharok okozhatnak jelentős humán vagy gazdasági károkat.
Ezeknek a tudományos következtetéseknek azonban politikai hatásuk van. Ez köszön vissza Tony Blair fent idézett szavaiban ugyanúgy, mint a G8 tagállamainak - valamint Brazília, Kína és India - tudományos akadémiáinak tagjai által a G8-ak vezetőihez címzett levelében is, melyben felszólították őket arra, hogy az éghajlatváltozás mérséklésére nemzetközi összefogás keretében hozzanak közös döntést a skóciai csúcstalálkozón.

Bár a tudományos főirányzat szerint a globális felmelegedést egyre több tény bizonyítja, mégis számosan vélik úgy, hogy az továbbra sem bizonyított egyértelműen, hiszen az éghajlat folyamatosan változik, így semmi nem bizonyítja azt, hogy a mostani változások ne illenének bele a természetes folyamatokba. Sokan arra hívják fel a figyelmet, hogy a mért hőmérsékleti adatok gyakran egymásnak is ellentmondanak. Vannak akik elfogadják annak tényét, hogy a korunkban tapasztalható változások jelentősebbek a korábban tapasztaltaknál, de kételkednek annak „emberi eredetében”, továbbá úgy vélik, hogy az általa okozott veszélyt jelentős mértékben eltúlozták az elmúlt évtizedben.
Az IPCC jelentésének következtetéseit sem fogadja el minden szakértő. Ian Castles az Ausztráliai Nemzeti Egyetem, valamint David Henderson, a londoni Westminster Business School professzorai szerint a tanulmány ingatag alapokon áll, mivel az éghajlatváltozás lehetséges forgatókönyveinek kidolgozásánál használt GDP-adatok átváltásához piaci árfolyamokat használtak, és nem vettek figyelembe számos korrekciós tényezőt, aminek következtében a gazdag és a szegény országok közötti kezdeti szakadékot eltúlozták, míg a század végére kivetített adatok szerint a különbség teljesen meg fog szűnni, sőt egyes afrikai országok bevételei lekörözhetik majd akár az Egyesült Államok vagy Nagy-Britannia nemzeti jövedelmét is. A professzorok felhívják a figyelmet arra, hogy a jövőben a hasonló tanulmányok kidolgozásába be kellene vonni közgazdászokat és statisztikusokat is.
A Jurassic Park és a Vészhelyzet írójaként híressé vált Michel Crichton legutóbbi bestsellerében, a State of Fearben nem mesét ír, hanem abbéli véleményét fejti ki, miszerint egyes környezetvédő csoportok a középosztály környezetszennyezés okozta bűntudatán élősködnek, és különböző riogató elméleteikkel hatalmas pénzösszegeket csalnak ki a hiszékeny adományozók zsebéből. Crichton az éghajlatváltozással való riogatást a dátumváltással kapcsolatos számítógépes mizériához hasonlította. A közelgő veszélyről szóló jelentések és híradások következtében számosan adták el házaikat, szálltak ki a pénzügyi piacokról, illetve költöztek magasabb vidékekre. Mindezt semmiért. Persze a hivatalos magyarázat erre az - véli Crichton - , hogy az előrejelzéseknek és figyelmeztetéseknek köszönhetően sikerült elkerülni a katasztrófát.
Egyes szkeptikusok ennél is tovább mennek. A nyolcvanéves Fred Singer atmoszférafizikus a kezdetektől részt vett az éghajlatváltozás kutatásában. Ő volt az első, aki a hetvenes évek elején felvetette annak lehetőségét, hogy a népességnövekedés következtében nőni fog a Föld atmoszférájában az üvegházhatású gázok aránya. Véleménye szerint a műholdas adatok nem bizonyítják az atmoszféra felmelegedését. Sőt, a mért hőmérsékleti adatok szerint a Föld nem melegszik, hanem éppen hogy hűl. A jégmezők olvadását pedig korábbi felmelegedési ciklusok következményeként értelmezi, amelyeket mintegy a jég „emlékezeteként” értelmez, arra hivatkozva, hogy ezek a jégmezők csak igen lassan olvadnak.
A kutatások alapján megfogalmazandó előrejelzések kapcsán felmerülő problémákat még a G8-ak vezetőinek írt nyílt levelet aláíró akadémikusok is elismerik: „Mindig lesznek bizonytalanságok egy olyan bonyolult rendszer megértése során, mint amilyen a Föld éghajlata.”