Vissza a tartalomjegyzékhez

Szlazsánszky Ferenc
Lottóötös

„Berontok a szájába, és szétszakítom” - mondja emelt hangon Bangó Béla, aki arról vált országosan ismertté, hogy nem nyert kétmilliárdot a lottón. Illetve mégsem nyert. Merthogy néhány órán keresztül úgy hitte, ő ütötte meg a főnyereményt. A nagyobb baj az, hogy Bélával együtt az egész falu így tudta, és ehhez képest keresték fel barátok és ellenségek néhány milliónyi támogatás erejéig. Ki esedezve, ki fenyegetve.


Bangó Béla. Nem nyert Fotók: Somorjai L. 

Az élethez szerencse is kell - állapítom meg, amikor a Jobbágyi határában elsőként leszólított emberről kiderül, a milliárdosnak tartott Béla testvérbátyja:
„Nem igaz az egész. Gondolja, hogy dolgoznánk, ha nyert volna?” Bangó József logikus érvelése kikezdhetetlennek tűnik. Csakhogy! Mi van, ha éppen azért folytatják - egy ideig - eddigi életvitelüket, mert ad egy: a nyereményt majd csak harminc nap múlva lehet felvenni, ad kettő: így akarják elterelni magukról a figyelmet. Bangó József - elmondása szerint százezer forintnál több pénze sose volt - csak mosolyog a bajsza alatt. „Nem igaz az egész.”
Az élethez szerencse is kell - állapítom meg újfent, amikor egy elsuhanó Ford Transitra mutatva Bangó József azt mondja: „Ő a Béla. Mindjárt jön vissza.”
Béla vasat bányászik a fiával, hulladékvasat a szemétből. Nem nagy üzlet, máról holnapra élnek, de legalább élnek. „Ez a legrendesebb gyerek a faluban” - mondja Béláról egy bolti vásárló majd két óra múlva, de ne szaladjunk ennyire előre, mert megjött Béla.
„Berontok a szájába, és szétszakítom, így” - ismerteti középtávú terveit a nemnyertes, miután bemutatkozunk. Szerencsére nem az én számról van szó, hanem a Blikk újságírójáéról, aki a minap önkényesen hatolt be Bangóék házába, miközben a családfő nem tartózkodott otthon. „Ment be a gyerek, egy nő volt vele, meg egy csávó, a kis négyéves, ötéves gyerekemnek csokit próbált adni, mert sírtak a gyerekek, mert előkapták a kamerát, meg a fényképezőket, mert ugye nem láttak még ilyet. És a csávó beszaladt az udvaromba, a malacólat, a fészert, a rossz autót, mindent lefényképezett, az anyám sikítására húsz perc után tudták elűzni őket. Szabad egy újságírónak ilyet csinálni?” Bélának igaza van. Viszont még mindig nem tudjuk, nyert, vagy nem nyert? És ha nem - Béla is ezt állítja -, hogyan és miért terjedt el éppen az ellenkezője? 


Munkaerő-piaci kilátások 

„Valamelyik gyerek elnézte a számokat, összekeverte, és a Béláék tényleg azt hitték egy ideig, hogy nyertek” - veszi át a szót Tomasz, aki szintén rokon, és egyben Béla menedzsere is a kialakult helyzetben. Ő próbál egyezkedni a Blikk-kel, valami kártérítést kicsikarni a behatolás miatt. Mert egyébként a cikk korrekt, legalábbis a címéből erre következtetek: „Előre ittak a medve bőrére.” 
No de hogy lehet összecserélni 
a számokat? „Állítólag föntről lefelé olvasta a gyerek, amit vízszintesen kellett volna” - magyarázza Béla bátyja, de nem eléggé hihetően. 
Béla - Tomasz intésére - belekezd a történetbe: „Hát úgy volt, hogy nincsen teletext, én egy nagyon szegény hatcsaládos apa vagyok, ugye a nagyobb gyereket elküldtem a szomszédba a sógoromhoz…” „Ez nem jó neked” - vág közbe Tomasz váratlanul, mire Béla hasonlóan váratlanul félbehagyja a sztorit. Elvarratlanul. 
Annyit még elárul, hogy már aznap délután megindult a kérők áradata, ki szép szóval, ki fenyegetve próbált néhány milliót kihúzni üres zsebéből. Állítólag olyan falubeli is akadt, aki kétszázezer forint hitelt vett fel - Béla kontójára. Béla felesége rosszul lett: van hat gyereked, vigyázni kellene rájuk, mi majd segítünk, mondták neki ismeretlenek. Béla felesége ráismert a maffiára, majd szívinfarktust kapott. Állítólag. Mert mások szerint viszont az örömtől lett rosszul, a lottóötös örömétől. 
„Bárcsak nyertek volna - mondja a helyi ABC eladója -, akkor legalább nem kellene biztonsági őrt alkalmaznunk.” Hármasával-négyesével lopják az italokat, de nem ám a bort, hanem whiskeyt - panaszkodik a biztonsági őr. Meg a pelenkát, veszi vissza a szót az eladó. 
„Béla nem lop, ő a legdolgosabb, a legrendesebb gyerek a faluban, egyszer még ült is valaki helyett ártatlanul” - kapcsolódik be a beszélgetésbe egy paraszt. A paraszt esetünkben nem sértés: azt jelenti, hogy helybeli magyar, nem roma. Cigány és paraszt - így nevezi egymást közmegegyezéssel cigány és paraszt. 
„Nagyon nagy a feszültség, paraszt és cigány két teljesen más réteg, nem avatkozunk egymás dolgába” - vázolja a Jobbágyiban kialakult helyzetet az építőanyag-telep tulajdonosa, de a lottónyereményről nem hajlandó beszélni. Szerinte nyert-e Béla? - erőszakoskodom gyengéden, mire a nő józan paraszti ésszel azt tanácsolja, jöjjek vissza egy-két hónap múlva, addigra biztosan kiderül. Hetilapnál dolgozom, nincs idő hónapokat várni, megyünk tovább, a cigánysor felé. 


Jobbágyi polgárok. Nincs munka, nincs pénz 

Két tizenéves lányka jön szembe. (Lányka? Béla tizennégy, felesége tizenhárom éves volt, amikor megszületett első gyermekük.) „Ordibált a Béla, hogy milliomos vagyok, még az inget is letépte magáról. Meg olyanokat mondott, hogyha ő felveszi a pénzt, akkor páncélautót rendel, és akkor minden cigány családnak fog adni belőle, meg hogy majd a kórházaknak is ad.” 
A lánykák mindent tudni vélnek, azt is, hogy a hétfő esti mulatságot is a nyeremény feletti örömében rendezte a férfi. Egyre zavarosabb a kép, miközben egyre több roma gyűlik autónk köré. „Gyere arrébb, Lacika” - szól rá gyerekére egy nő. Nyitva az ablak, az ülésen teleobjektív. „Gondolja, hogy dolgoznánk, ha nyert volna a Béla?” - hallom az indirekt cáfolatot sokadjára. 
Nincs pénz, nincs munka, nincs segély, sorolják szomorkásan, mikor is éktelen ordítás hasít keresztül az éteren: „Takarodjanak innen, hogy rohadjanak meg, majd én megmutatom…” Béla felesége az. Miközben többen csillapítani próbálják az önmagából és kevés híján ruhájából is kivetkőzött asszonyt, őszintén megsajnálom Bélát.