Busa Viola
Jön az őrök embere

Néhány nappal az iráni elnökválasztás előtt a sebtében készített, nem hivatalos közvélemény-kutatások vajmi kevés támpontot adtak az elemzőknek ahhoz, hogy biztonsággal megjósolhassák, ki lesz a leköszönő Khatami elnök utóda. Az idei választás a szakértők szerint számtalan bizonytalansági tényezőt rejtett magában: a korábbi trendekkel ellentétben most az utolsó pillanatig nem lehetett megjósolni a biztos befutót, de még maguk a szavazók sem voltak biztosak abban, hogy egyáltalán elmennek-e voksolni. A - lapzártánk után lezajló - választást illetően előzetesen egy dolog volt biztos: a győztes csak a keményvonalas vallási vezetőkből álló Őrök Tanácsa által jóváhagyott jelöltek közül kerülhetett ki.

A reformernek tartott jelölt, Musztafa Moin támogatói. Leterítenék a perzsa szőnyeget Fotó: Reuters

Az eredetileg jelentkező több száz jelölt közül a parlament és a legfőbb bírói hatalom fölött álló Őrök Tanácsa végül mindössze hatnak engedélyezte a választáson való indulását. Köztük az első számú esélyesnek tartott pályázó a 71 éves Akbar Hasemi Rafszandzsani volt, aki 1989 és 1997 között már két elnöki ciklust is letöltött. A második és harmadik legesélyesebb jelölt a reformista Musztafa Moin - korábbi oktatási miniszter -, valamint a fiatal 
és ambiciózus Mohammed Bakir Kalibaf, a forradalmi őrség egykori tisztje volt. A felmérések alapján azonban úgy tűnt, egyik jelölt sem lesz képes megszerezni a szavazatok ötven százalékát, amiből azt lehetett sejteni, hogy a két legtöbb szavazatot szerző jelölt között - példátlan módon - ezúttal egy második fordulóra is sor kerül majd.
A veterán Rafszandzsani korábbi teljesítményét az idősebb generáció gyengének értékeli, mivel nem valósított meg gazdasági és politikai reformokat, így a régi-új jelölt most megcélozta a városi fiatalokat is. Sokan azonban mégis úgy ítélték meg, hogy Rafszandzsani nagyobb mértékű támogatásra számíthat vidéken, hiszen az iszlám forradalom alatt és után betöltött szerepei miatt neve még a legtávolabbi falvakban is ismert. A volt elnök befolyásos támogatókat tudhat maga mögött: a tehetős nagykereskedők és gyárosok körében népszerű, de a Reza imám szentélyét működtető befolyásos - és egyes becslések szerint több milliárd dolláros vagyont kezelő - alapítvány pártfogását is élvezi.
Az egyébként konzervatív Rafszandzsani a mostani kampány során olyan reformistának állította be magát, aki képes a konzervatív vallási vezetőkkel politikai csatákat vívni, és aki rendelkezik a kényes kérdések - mint például az atomprogram - megtárgyalásához szükséges diplomáciai érzékkel és nemzetközi tapasztalattal. A volt elnök azt állította: megválasztása esetén folytatná Irán nukleáris programját, de hangsúlyozta, hogy nem törekedne atomfegyver gyártására. Rafszandzsani támogatja Irán regionális hatalmi törekvéseit, a hírhedt - Izraelig is elérő - Shahab-3 rakéták fejlesztését és a szomszédos Irak síita vallási vezetőit is. Ugyanakkor kilátásba helyezte az Egyesült Államokkal való feszült viszony enyhítését is.
Az egyszerű polgárok és kiskereskedők körében azonban egy másik nevet emlegettek gyakrabban a szavazók: nevezetesen Mohammed Bakir Kalibafét. A 41 éves jelölt a forradalmi őrség egykori tisztje volt, aki a kampány során ügyes fogásokkal rendőri és pilóta múltjára hivatkozva próbálta magához „édesgetni” a reformokra és változásra éhes fiatal szavazókat, akiknek száma nem elhanyagolható Iránban. A választásra jogosult közel 48 millió fő 70 százalékát a 30 év alatti szavazók teszik ki, a választási korhatár pedig 15 év. Nem véletlen, hogy az iráni bazárban sokan úgy vélik: eljött az idő, hogy az ország fiatalabb vezetőket válasszon. A Khamenei ajatollahhoz közel álló Kalibaf ezért próbálta magát most lelkes modernistaként beállítani, ám erőfeszítéseit némileg beárnyékolta az a tény, hogy a közelmúltban kiderült: maga is elítélte a néhány évvel ezelőtti diáklázadásokat.

Akbar Hasemi Rafszandzsani. Volt már elnök Fotó: Reuters

A reformisták legprominensebb képviselője Musztafa Moin gyermekorvos és egykori oktatási miniszter volt. A felmérések hol a második, hol a harmadik legesélyesebb jelöltnek titulálták. A fiatalok körében szintén népszerű Moin a politikai foglyok szabadon bocsátását, az emberi jogok tiszteletben tartását és az Egyesült Államokkal való kapcsolat újbóli felvételét hangsúlyozta kampánya során. Moint eredetileg az Őrök Tanácsa eltiltotta attól, hogy indulhasson a választáson, ám meglepő módon az ország legfőbb vallási vezetője, Khamenei ajatollah felülbírálta a tanács döntését, és engedélyezte Moin indulását. Az elemzők szerint ennek több oka is lehetett: például ezzel akarta elérni, hogy a választópolgárok nagy számban jelenjenek meg az urnák előtt. Az ajatollah nyilván úgy látta, a magas szavazati aránnyal több legyet is üthet egy csapásra: egyrészt ellensúlyozhatja a politikai riválisának tekintett Rafszandzsani befolyását, másrészt pedig legitimizálhatja a fennálló rendszer hatalmát. Moin hívei ugyanakkor arra is figyelmeztettek: a reformista egy esetleges győzelem esetén a fentiek miatt az ajatollah lekötelezettjévé válhat.
A választás előtt néhány nappal még fennállt annak a veszélye, hogy megismétlődik a 2004. februári parlamenti választások fiaskója, amikor is a választóknak alig több mint a fele ment el voksolni, a fővárosban pedig ez az arány mindössze 33 százalék volt. Ennek megismétlődése egyértelműen azt mutatná, hogy az iráni társadalom jelentős szegmensei hátat fordítottak a rezsimnek, mi több, megcsúfolják annak fennen hirdetett „isteni ihletettségét”. Ennek ellenére úgy tűnt, hogy a szavazók apátiája mégis a reformista oldalnak, főként Moinnak árthat többet, az ötven százalék alatti megjelenés pedig kifejezetten Rafszandzsaninak és a keményvonalas jelölteknek ígért kedvező eredményt. A reformisták közé sorolt Khatami elnök 1997-es elsöprő győzelméhez nagymértékben hozzájárult ugyanis, hogy a szavazók 90 százaléka járult az urnák elé, és Khatami akkor a voksok 70 százalékát szerezte meg, míg 2001-ben a szavazásra jogosultak 68 százaléka ment el voksolni. Khatami győzelmében nem kis része volt a fiatal szavazóknak. Az egyetemi tanárok, politikusok és külföldi diplomaták az idei választásokra optimista esetben maximum 60 százalékos, a legpesszimistább esetben pedig 30 százalék alatti megjelenést vártak.
A lakosság az előző két választáson a politikai és társadalmi reformok reményében aktivizálódott, és Khatami elnök akkor elsöprő győzelmet aratott a vallási vezetők által leginkább támogatott jelölttel szemben. Reformtörekvéseit azonban a keményvonalas klérus - amely megtartotta a rendőrség, a bírói hatalom és a hírszerzés feletti hatalmát - sorra meghiúsította. Két elnöki ciklusa alatt a diáklázadások kemény leverésére, a rendszert bírálni merő újságok bezárására és a reformista parlamenti képviselőjelöltek diszkvalifikálására is sor került. Bár hatalomra jutása óta a fiatalok kaptak engedményeket - például a nők már egészen a frufru mögé tolhatják a kendőiket, a férfiak és a nők nyilvánosan is beszélgethetnek egymással, és a vallási rendőrség már kevésbé zaklatja őket -, az ifjak körében egyre nagyobb az elégedetlenség a munkahelyek hiánya, a folyamatos állami cenzúra és az ország elszigetelődése miatt. A legnagyobb aggodalmat mindezek mellett a stagnáló gazdaság és a polgári jogok rendszeres sárba tiprása okozza. A reformkövetelő ifjak dilemmája a választások előtt az volt: próbálják-e elősegíteni a rendszer belülről induló reformját, vagy inkább bojkottálják a szavazást teljes egészében. Ha nem mennek el voksolni, a reformistáknak nincs nagy esélyük a győzelemre, ha pedig elmennek és veszítenek, akkor viszont legitimitást biztosítanak a sokat bírált rezsimnek. Azonban ahogyan a diákok egyik vezetője megjegyezte: „A szavazók már belefáradtak abba, hogy biztosítsák a rezsim demokratikus álarcát.”