Morvay Péter
Az álmoknak vége

Az európai vezetők között két ellentétes álláspont fogalmazódott meg az elmúlt napokban. Az egyik vélemény szerint az alkotmány elutasítása a két alapító országban már az unió alapjait is veszélyezteti. Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, aki jelenleg az unió soros elnöke, azt mondta, hogy „katasztrófa fenyeget”, ha a két hét múlva sorra kerülő EU-csúcson a következő időszak költségvetése is megbukik. A másik véglet szerint az alkotmány ratifikálását folytatni kell, mintha mi sem történt volna. Írország, Portugália és Dánia már be is jelentette, hogy megtartja a népszavazást. 

Nicolas Sarkozy, a jövő embere 

Zapatero spanyol miniszterelnök szerint pedig nem is kell változtatni a dokumentumon, hanem csak jobban kell elmagyarázni azt az embereknek. Ez utóbbi érvelés szerint azt az utat lehetne követni, mint ami a korábbi dán és ír népszavazás után történt, amikor a „nem” szavazatot követően újraszavaztatták az embereket, amíg ki nem jött a „jó” eredmény. (Igaz, ez a megoldás inkább a régi moszkvai viccet idézi fel, amikor a frissen beindított második tévécsatornán egy morcos képű, gumibotot lengető rendőr jelent meg, aki azt kérdezte a rakoncátlan nézőktől: „Kapcsolgatunk, kapcsolgatunk?”)
További gondot jelent az európai vezetőkkel szembeni bizalmi válság. Jacques Chirac népszerűsége a mélypontra süllyedt, Gerhard Schröder mindent egy lapra téve előrehozott választáson próbál előre menekülni a biztos vereség elől. Silvio Berlusconinak nemrég le kellett mondania ahhoz, hogy meg tudja menteni a kormányát. Tony Blair győzött ugyan, de már másnap azt találgatták, hogy mikor fog lemondani. Karel De Gucht belga külügyminiszter pedig interjúban egyenesen „Harry Potter és egy merev polgár keverékeként” jellemezte a kerek szemüveget hordó, vékony alkatú holland miniszterelnököt, az alkotmány mellett sikertelenül érvelő Jan Peter Balkenendét. Nincs a láthatáron Helmuth Kohlhoz vagy Francois Mitterandhoz mérhető európai politikus, aki új lendületet adhatna az uniónak.

Jan Peter Balkenende holland miniszterelnök, „az unió Harry Pottere” 

A Financial Times elemzése azonban felhívja a figyelmet arra, hogy ha Berlinben és Párizsban megtörténik a vezetőváltás, az utódok (a jelenlegi esélyek szerint sorrendben Angela Merkel és Nicolas Sarkozy) egyaránt Amerika-pártiak, így ha erősebb nem is lesz Európa, a transzatlanti feszültség jelentősen csökkenhet. Merkel és Sarkozy (valamint a Tony Blair helyére készülő Gordon Brown) nem tartozik az euro-álmodozók közé, sokkal inkább pragmatikus előnyeit hangsúlyozzák az uniónak. Sarkozy például - aki az „igen” mellett kampányolt a népszavazáson - francia diákok előtt arról beszélt, hogy az unió „olcsó mobiltelefonokat és fapados repülőjáratokat” adott nekik. Szó sincs már arról, hogy a háborús borzalmak megismétlődésétől kell megmenteni Európát az egységgel -, ami az alapítók legfőbb szempontja volt.
Szintén az emelkedettség hiányát tükrözi az uniós alkotmány, amelyről sokan azt mondják, hogy azért írták ilyen irdatlan hosszúra, - több mint ötszáz oldal - hogy az embereknek elmenjen a kedvük az elolvasásától. Pedig valójában csak három lényeges új elemet hozott volna, az uniós közös külügyminisztert, egy új állandó elnököt és a szavazási arányok megváltoztatását. A BBC ironikus megjegyzése szerint „az alkotmányhoz képest a da Vinci-kód maga a megtestesült egyszerűség.”