Somorjai László
Pozsony, a mintafőváros

„Szlovákia kis ország, nagy szívvel” - köszöntötte a múlt héten Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő George W. Busht Pozsony főterén. „Szlovákia jó példája annak, hogy egy kis ország, nagy eszmével, hogyan segíthet a világbéke előmozdításában” - reagált több tízezer fiatal előtt elhangzó beszédében az amerikai elnök. A világ egy része fanyalog (lásd keretes írásunk), Szlovákia pedig elszántan halad előre azon az úton, amelyen már eddig is kivívta a fejlett országok elismerését.

Gasparovic, Bush és Dzurinda a színpadon Fotók: S. L.

A New York Times által a térség „gazdasági tigrisének” nevezett, 5,4 millió lakosú ország a világ középpontjává vált a múlt hét közepén: két nagyhatalom elnökének, George W. Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csúcstalálkozójának adott otthont. Az 1993-ban önállóvá lett Szlovákiát a korábban vasutas foglalkozást űző Mikulás Dzurinda kormányfő vezette be az EU-ba és a NATO-ba, a tavalyi év során. A szlovák csapatok jelen vannak Irakban éppúgy, mint Afganisztánban, az Egyesült Államok és a demokratikus átalakulás - átalakítás - oldalán. 
A magyarországi, belső ügyekkel elfoglalt média nem szentelt túl nagy figyelmet az esemény beharangozásának, pedig a példátlan - mintegy háromszáz millió koronát fölemésztő - biztonsági intézkedések látványossága mellett különös alkalomnak ígérkezett Bush elnök köztéri beszéde. A látogatás egyben történelminek is számított, mert első ízben fogadhatott amerikai elnököt a szlovák főváros.
A sajtóban közölt hírek szerint Pozsony megközelíthetetlenné vált az esemény kapcsán: a légijáratok nagy részét törölték, az országúti és vasúti forgalmat pedig szigorú ellenőrzésnek vetették alá. Miután hivatalos helyről azt a tanácsot kaptuk, hogy ilyen felfordulás megszemlélésével ne is próbálkozzunk, szlovák nemzetiségű kollégámmal - Martinnal - felültünk a reggeli vonatra Budapesten. Menet közben hiába vártuk a szigorú vizsgálatot, netán motozást. Amikor egy szlovák ellenőr megtudta, hogy nem üzleti útra, hanem elnöknézőbe megyünk, azonnal barátságosra változott; a kétórás, retúr áron 3800 forintért kínált utat minden kellemetlenség és atrocitás nélkül tehettük meg. 

Pozsonyban ezen a napon minden út a Hviezdoslav tér felé vezetett. Elég volt csak beállni a sodrásba, vagyis arra venni az útirányt, ahova a legtöbb fiatal sietett. Mellettünk kapualjanként egy-egy állig felfegyverzett rohamrendőr, a levegőben MIG 29-esek dübörögtek. Míg a MIG-eket figyeltük, a háztetőkön kukkeroló, fekete ruhás idegenekre lettünk figyelmesek. A sorok pedig egyre dagadtak, mert - mint megtudtuk - harmincezer belépőkártyát osztottak szét jó előre, főleg iskolákban és az egyetemeken. Kártya nélkül nem is engedtek volna át az ellenőrző kapukon, azonban bejutottunk hála leleményes útitársamnak, aki egy rendezőtől még időben szerzett két belépőt - állítólag az utolsó kettőt. 
A hó egyre sűrűbben hullott, egy oldalszínpadról countryzene szólt, és a közel háromórás várakozást áthatotta valami kíváncsiságtól átitatott emelkedettség, mondhatnánk, ünnepi hangulat. „Pozsonynak teljesen megváltozott a légköre” - kommentálta ezt az érzést szlovákiai útitársam. 

Délben még a hóesés is elállt. Megjelent a színpadon a jeles vendég és kísérete, Ivan Gasparovic államfő, valamint Mikulás Dzurinda kormányfő fogadtatásában. „Dobry Den” - köszöntötte Bush az ország „szabad polgárait”. Beszéde elején szólt azokról az eseményekről, amelyek 1988-ban történtek itt, a Hvieszdoslav téren. „Tizenhét évvel ezelőtt szlovákok ezrei gyűltek össze ezen a téren, nem azért, hogy egy elnököt üdvözöljenek, hanem azért, hogy gyertyát gyújtsanak, imádkozzanak az elnyomás megszűnéséért és a vallásszabadságért. (…) A rendszer, amely akkor még állt, húsz hónap múlva szétesett” - emlékezett vissza a történtekre, amelyet azonban egyes külföldi tudósítók nem nagyon tudtak értelmezni. Azóta megjelent kritikájukban botlásnak minősítették azt, hogy az elnök tizenöt helyett tizenhét éves múltról emlékezett meg. 
„A szabadság építése nem mindig akadálymentes, de ebben szövetséges veletek Amerika népe”- folytatta Bush, méltatva az ország koszovói, afganisztáni és iraki szerepvállalását, majd kiegészítette ezzel a gondolattal: a szabadság ereje az országhatárokon kívülre is kiárad, magvai messzire eljutnak és gyökeret vernek. A térség bársonyos forradalma után így juthattunk el Grúzia rózsás, Ukrajna narancs- és Irak bíborszínű forradalmához - mondta az elnök, és szólt a napokban esedékes moldáviai és belorusz választásokról, mint a folyamat továbbgyűrűzésének példájáról. 
„A folyamatos gyarapodáshoz szükség van szólásszabadságra, gyülekezési szabadságra; valamint vallásszabadságra” - tette hozzá az elnök, eredetileg a „freedom of worship” (a fogalmat magyarul az istentisztelet módjának szabad megválasztásaként lehet visszaadni - a szerk.) kifejezést használva, majd Isten áldását kívánta az egész országra. 

A lelkes ováció közepette aligha jutott el az amerikai elnökhöz annak a néhány tucat aktivistának a hangja, akik a tér másik végében terroristának és nácinak titulálták őt. Greenpeace-aktivisták nemzetközi csoportja - köztük magyarok - a globális felmelegedést rótták az amerikai elnök és országa rovására. A tüntetők rövid ideig farkasszemet néztek a rohamrendőrök csapatával, végül mindenki megfogadta az egyik transzparens tanácsát: „go home”. Az elnök a Grassalkovich-palotába, mi pedig a vasútállomásra siettünk, ahol óriáskivetítőn figyelhettük a további eseményeket, a vonat indulásáig.