Benke László
Értékrendbeli szakadék

„A következő években az Egyesült Államok és az Európai Unió kapcsolatait a hívők és nem hívők között előforduló nézetkülönbségek fogják a legmeghatározóbb módon alakítani” - állította a múlt héten Jacques Delors, az Európai Bizottság (EB) volt elnöke a Christian Science Monitor című amerikai napilap hasábjain. A nyilatkozatát éppen Bush elnök európai protokoll-látogatásának napjára időzítő Delors újabb szemponttal egészítette ki azok borúlátó előrejelzéseit, akik szerint kevés az esély a transzatlanti kapcsolatok helyreállítására. A Time magazin pedig címlapján Európa identitási válságára hívja fel a figyelmet: miközben a kontinens tudatosan távolodik el zsidó-keresztény eszmei gyökereitől, gyorsuló ütemben nő a vallás iránt radikálisan elkötelezett bevándorlók - elsősorban muszlimok - aránya az Európai Unió országaiban. 

Mona Lisa muszlim fejkendőben. Identitási válság

Az EB elnöki tisztét 1995 januárjáig három cikluson keresztül betöltő francia államférfi úgy véli, végső soron a vallásos hit meglétéből vagy hiányából eredő különbségek vezettek az amerikai-európai kapcsolatok közelmúltbeli megromlásához is, a két világrész között tátongó „értékrendbeli szakadék” pedig 1945 óta éppen most a legmélyebb. A két államszövetség különböző politikája „eltérő alapelveik és értékeik következménye” - helyesel a szintén a Christian Science Monitor által megszólaltatott Martin Ortega, az EU párizsi székhelyű Biztonsági Tanulmányok Intézetének (EUISS) elemzője.
Tény, hogy Bush számára a hit fontos alkotóeleme markáns „neokonzervatív idealizmusának”, az amerikai elnök ebből fakadóan határozta meg „a szabadság elterjesztését az egész emberiség feladataként” az Európa vezetőivel tartott múlt heti brüsszeli találkozón is. Az utóbbiak azonban külpolitikai kérdésekben rendszerint a status quot képviselik: ragaszkodnak a fennálló állapotok megtartásához, és felháborodnak, amikor ezeket Washington erő alkalmazásával akarja megváltoztatni. Bush európai kritikusai szerint a katasztrofális iraki helyzet azt mutatja, hogy a Fehér Háznak nem jutott elég a realizmusból, az óceán túlpartjáról azonban azt hányják az itteniek szemére, hogy a Közel-Keleten a status quo megőrzése a diktatúrák megőrzését jelenti; a jogrendet oly nagyra tartó, a nyers erő politikáját elvből elutasító Európa pedig nem tesz eleget azért, hogy ideáiból másoknak is jusson. A brüsszeli csúcs kapcsán is felszínre került sokrétű politikai nézeteltérések miatt (. Hetek, 2004. október 22.) A vallási meggyőződése miatt elbuktatott Rocco Buttiglione egykori uniós igazságügyi biztosjelölt szavai szerint pedig „az új baloldali puha diktatúra ateista, nihilista államvallásának előretörése” történik. Más tradicionális egyházak is ugyanazokat a hideg, böjti szeleket érzik: Jean-Arnold de Clermont, a Francia Protestáns Szövetség elnöke decemberben figyelmeztette Jean-Pierre Raffarin miniszterelnököt, hogy a „szekularista buzgalom” légkörében ellehetetlenült a vallási élet. 
„Mi a helyzet Istennel? - rukkol elő a kérdéssel John R. Searle nyelv- és elmefilozófus 1998-ban kiadott, magyarul Elme, nyelv, társadalom címmel megjelent művében, amelyben rövid kitérőt tesz a vallásos hit hanyatlásának okaira a nyugati civilizációban. - Régi korokban az ilyen könyvek biztosan tartalmaztak volna egy ateista támadást a vallás ellen, vagy annak egy deista védelmét. Most már azonban senki sem vesződik azzal, hogy Isten létét tagadja.” De hát mi történt időközben? „Az egész kérdéskör jelentősége átértékelődött a számunkra. Nem az történt, hogy mindnyájan ateistákká váltunk - szögezi le a Kaliforniai Egyetem filozófiaprofesszora -, hanem hogy meghaladtuk az ateizmust; a vallás állításait nem hamisnak ítéljük, hanem még az igazságtartalmuk lehetőségét sem vesszük fontolóra. Ebben az eszmei közegben pedig, ha kiderülne, hogy van természetfölötti, még annak is természetesnek kellene lennie” - állítja Searle, aki bevallása szerint rossz szájízzel fogadja a változást.
Nem így azok a gondolkodók, akik szerint a széles tömegeket integráló vallásos világképek széthullása maga után vonja az erkölcsi fejlődés új fokára való átlépés ígéretét és követelményét. Közéjük tartozik a már idézett Jean-Pierre Changeux idegkutató és Paul Ricoeur filozófus-irodalmár, az ő dialógusukból született a 2000-ben megjelent A természet és a szabályok című párbeszédgyűjtemény. A francia szerzőpáros - különösen a vallásokkal szemben élesen kritikus Changeux - úgy látja, hogy bizonyos vallásos gondolkodásmódok konfliktusban állnak azzal, amit egy „egyetemességre törekvő erkölcs javasolna”, más szóval: amit az emberiség közös érdeke diktálna. Konkrét példái között megdöbbenésének ad hangot, amiért a katolikus egyház még a túlnépesedett országokban is kitart a fogamzásgátlók tilalma mellett, és amiért a katekizmus (a jelenlegi pápa határozott kiállásával ellentétben) nem tiltja a halálbüntetést. Mivel „a békéről szónokló vallások inkább megosztják az emberiséget”, a szerzők arra keresik a választ: ki lehet-e dolgozni egy „új etikát”, egy „természeti alapú, nyitott és jó szándékú, egyetemes, laikus erkölcsöt”, amely felválthatná az emberi fejlődés által már meghaladott zsidó - keresztény moralitást. „Társadalmaink egyre kevésbé »hívők«, miért hagyjuk segítség nélkül a »nem hívőket«, miközben napról napra nyomasztóbbá válik az erkölcsi normák hiánya? - kérdi a jakobinus hagyományokat felelevenítő Changeux. - Az objektív tudás talán a legjobb úton van, hogy a vallás segítsége nélkül is megtalálja a közös nyelvet, és hozzáférjen az etikához.”
George Bush brüsszeli beszédében a minap azt ígérte, hogy Észak-Amerika és Európa szövetsége közé nem fog éket verni „semmilyen átmeneti vita, sem kormányok közti nézeteltérés, soha semmilyen erő a földön”. Erről az óceán innenső oldalán kevesen vannak meggyőződve.