Vagyim Arisztov
Tisztogatás az ukrán dzsungelben

Ki ne emlékezne az ukrajnai úgynevezett „narancssárga forradalomra”, amikor a metsző hidegben heteken keresztül tömegek tüntettek a választási csalás miatt alulmaradt Viktor Juscsenko mellett? A fél világ kísérte figyelemmel az eseményeket és drukkolt az ellenzéki politikusnak és csapatának. A meccset végül is megnyerték a narancssárga zászlós tüntetők, és ezzel - gondolhatnánk - hátra is dőlhetnénk: minden rendben van. Ukrajna elindult a demokrácia útján, az EU, a NATO felé fordult. Ám a híradások mostanság nem tájékoztatnak azokról a fejleményekről, amelyeket az új kormány intézkedései váltottak ki. A helyi értelmiség szerint ezek nem éppenséggel a demokratizálódás útján járó Ukrajna képét festik.

Viktor Juscsenko a pártja színével feldíszített galambbal. Béke vagy harc? Fotó: Reuters

Az új ukrán kormány, élén Viktor Juscsenkóval, első intézkedései között hadat üzent az előző rezsim gazdasági bázisa, illetve az általuk végrehajtott, kétesnek tartott privatizációk ellen. Több ezer vállalkozás szerződését, működését tervezik felülvizsgálni, és nem is titkolják, hogy visszaállamosítanák, ha nem találnának mindent rendben. A „hadviselés” megindult, Juscsenko számos esetben katonákat, különleges alakulatokat küldött a kiszemelt cégek irodáiba, akik lefoglalták a cégek iratait. Az eljárás megdöbbentette a helyi közvéleményt. 
Az egyik célpont a Krivorozssztalj nevű mamutcég volt, melynek vizsgálatát Juscsenkóék már az utcai tüntetések idején beígérték. A Krivorozssztalj körüli botrány még 2004 nyarán robbant ki, mikor annak privatizációja során az akkori elnök, Leonyid Kucsma veje lett az új tulajdonos - méghozzá 800 milliárd dollárért, miközben külföldi befektetők ennek közel a dupláját kínálták. 2005. február 12-én az újdonsült ukrán kormány, élén Júlia Tyimosenkóval semmissé nyilvánította az előző miniszteri kabinet döntését a Krivorozssztalj privatizációjáról. Március elejére pedig már kitűztek egy meghallgatást Kucsma rokonainak törvénytelen tulajdonszerzéséről.
Az eset logikusnak és jogszerűnek tűnik, és várható is volt. Ami azonban sokkolta az üzleti életet, az ukrán társadalmat és mindazokat, akik figyelemmel kísérik az itt zajló eseményeket, az ivanovo-frankovszki, poltavai és uzsgorodi (ungvári) energiaipari vállalatok lerohanása volt.
Február 21-én a Poltavaoblenergo irodaépületét terepszínű ruhába öltözött fegyveresek foglalták el, mégpedig a vállalat új és senki által nem ismert vezetője nevében - mindezt egy kijevi kerületi bíróság végzésére hivatkozva. Érdekes, hogy eközben létezik egy, a poltavai helyi bíróságon kiállított végzés is, ami a vállalatvezetés előző elnökének törvényes jogait támasztja alá; a kijevi bírósági végrehajtók viszont a jogi probléma orvoslása végett nem az igazságszolgáltatáshoz, hanem egy privát biztonsági céghez fordultak. Ennek tagjai rohanták le aztán a Poltavaoblenergo épületét. Még érdekesebb, hogy egy magáncég emberei fegyverezték le a vállalat rendőrökből álló biztonsági személyzetét - vagyis civilek ártalmatlanná tették az államhatalom képviselőit, és mindezt büntetlenül! 
A többi helyeken hasonlóképpen zajlottak az események. Az egyik ilyen akció során a helyszínen tartózkodó parlamenti képviselő, Mihail Drobkin a következőket nyilatkozta egy újságírónak: „Mindazok után, amit láttam, elvesztettem utolsó illuzórikus reményeimet is arra nézve, hogy országunkban az új hatalommal a demokrácia is eljött. És szerintem ezek még csak a hóvirágok. A többi virág majd később nyílik, mikor megpróbálják a vállalatokat »kinek mi tetszik« alapján újra elosztani. Nálunk nem a törvény joga él, hanem az erő joga. Egy dzsungelben élünk. Ukrajna állama nemcsak demokratikus, de jogi jellegét is elvesztette.”
Egy másik képviselő, Igor Surma egy hasonló lerohanási ügy kapcsán megjegyezte: „Amennyiben az új kormánynak nem sikerül a folyamatokat jogi mederben tartania, bacchanáliába torkollunk, ami 1917-re, a bolsevista forradalomra emlékeztet minket. Arra a korra, amelynek a jelszava így hangzott: »Rabold a rablottat!«”
Hogy hány vállalat esik áldozatul még az újdonsült ukrán „demokráciának”? Júlia Tyimosenko kijelentette, hogy a reprivatizáció mintegy háromezer különféle objektumot érint majd: ez nemcsak a cégvezetőket, tulajdonosokat sokkolta, hanem az egész ukrán részvénypiacot is, amit az értékpapírok 10-15 százalékos esése is jelzett. „Még szerencse - jegyzi meg egy újságíró -, hogy az ország tőzsdéje nem annyira fejlett még, hogy egy ilyen ingadozás gazdasági válságot idézzen elő.” Igaz, ez a szám a nemzetközi üzleti világ megfigyelőit is nagyon meglepte, úgyhogy maga Juscsenko avatkozott be. Azzal próbálta csitítani a kedélyeket, hogy kijelentette: a reprivatizációban 30-40 objektumnál többre nem kerül sor.
Érdekes, hogy a vállalatok újraelosztásán, az erő alkalmazásához való vonzódáson és a törvények áthágásán kívül még egy dolog jellemzi az intézkedéseket: senki egy ujjal sem nyúlt az úgynevezett „narancssárga üzletemberek” vállalkozásaihoz. 
Az ukrajnai reprivatizáció várhatóan kihatással lesz az ország külkapcsolataira is. Az orosz befektetőket mindenesetre aggodalommal töltötték el a látottak. Ezt a kérdést külön ülésen tárgyalta az oroszországi duma; végül úgy határoztak, felfüggesztik az AN típusú repülőgépek vásárlását Ukrajnától. Veszélybe került a két ország közös repülőgépgyártása. Ahogy az elemzők figyelmeztetnek, az új ukrán kormány azzal a törekvésével, hogy kifossza politikai ellenfeleit, és mellesleg ezúton még meg is gazdagodjon, könnyen csődbe juttathatja az ország gazdaságának alapját, az iparát, amit dominóelv alapján hamar követne az egész költségvetés és a szociális szektor. Ez pedig nem sok jóval kecsegtet.
Ez a fordulat nem kizárt, igaz, az új vezetők erősen számítanak a Nyugat segítségére. Tyimosenko a valutaalaptól kért pénzügyi támogatást az ukrán gazdaság „kivilágosításához”. Egyes információk szerint a Világbank 2005-2007-ben 3 milliárd dollárt hitelezne. Az új ukrán vezetés bizakodó: szerintük az ország ipari termelésének növekedése eléri majd a 12 százalékot, ezenkívül számítanak a külföldi befektetőkre is.
Ezzel egy időben Juscsenko, mikor az ország iparának központjában, Donyeckban járt, alaposan lehordta az ottani vezetőket és üzletembereket, amiért nem rá szavaztak, hanem Janukovicsra. A helyi oligarchákat, köztük az ország leggazdagabb emberét, Rinat Ahmetovot nyomatékosan figyelmeztette: „Át fogunk nézni minden egyes szabálytalanul privatizált létesítményt. Semmi nem fog engem ettől eltántorítani!” 
Február 22-én az interneten a következő információ jelent meg: „Juscsenko Donbasszba vezérli csapatait. A jövő héttől az ukrán belügyminisztérium további hadosztályokat küld az ország nyugtalanabb régióiba. Mintegy 12 ezer katonát vezényelnek a donyecki és a Kárpátokon túli körzetekbe.”
A hivatalos verzió szerint erre a megnövekedett bűnözés és a határvidékek fokozott védelme miatt van szükség. Többen azonban úgy vélik, másról (is) szó van. Az egyik a szeparatizmus elleni küzdelem Ukrajna keleti és a Kárpátokon túli vidékein, a második a katonai erő alkalmazása azon vállalkozók cégeinek lefoglalásakor, akik a választásokon nem Juscsenkót, hanem Janukovicsot támogatták…