Kenedi János
Hol vannak az aktív ügynökök?

Forráskritikai szempontból öt figyelemreméltó tényezőt tartalmaz a lista. Elég szembeötlő, hogy az MSZP megalakulása előtt készült. Feltehetőleg az MSZMP három - a korszak történészei előtt ismert - állambiztonsági reformterve egyikének csatolmánya lehetett, 1989 nyárutójáról. 

Erich Mielke Stasi-főnők. Tőle jött a parancs 

Keletkezésének legkésőbbi időpontja szeptember vége lehetett. Három héttel azt követően, hogy Pallagi Ferenc állambiztonsági miniszterhelyettes és Horn Gyula külügyminiszter visszatértek kelet-berlini diplomáciai útjukról, ahol találkoztak Erich Mielke Stasi-miniszterrel, és egyeztették a Varsói Szerződés tagállamainak állambiztonsági reformterveit. Hogy a „béketábor” aktív ügynökeinek jövőbeli instruálására a politikai rendőrségi iratállomány fölötti nemzetközi rendelkezés hatalmával már korábban is megbízott Stasi kapott-e ötletet a június 16-án és augusztus 20-án „bevált” magyar állambiztonsági tervektől, vagy pedig Mielke adott-e utasítást a III/III-asok beáldozására s a III. Főcsoportfőnökség további jogállami működtetésére, az a magyar történeti forrásanyag tizenöt éves zárlata miatt megállapíthatatlan. Csupán egyetlen „Szigorúan titkos”, de a Szovjetunió valamennyi szatellitországának megküldött Stasi-rendelkezés ismeretes, amely az egyes országok állambiztonsági szolgálatait arra sarkallja, hogy aktív ügynökeit építse be a készülődő demokrácia pártjaiba, még azon az áron is, hogy fel kell áldozni a „belső reakció ellen küzdő” csoportfőnökség inaktív ügynökeit.
Tehát a lista bizonyosan nem a ’90 júniusában hivatalba lépő Antall József számára készült. Keletkezése idején a pártállami BM kebelbeli irata volt. (Nincs feltárva azonban annak a hivatali levelezésnek az útvonala, amely az iktatástól mentes listát Horváth István belügyminisztertől Németh Miklós miniszterelnökig s tőle - ha igaz - Antall Józsefig vezette.) A lista sokkal inkább tükrözi Grósz Károly főtitkár félelmeit az MSZMP összeomlásától, mint az egyházak iránt fogékony Németh Miklós miniszterelnök nézeteit. Azért szerepel a listán aránytanul sok egyházi méltóság, mert a „fehérterror” visszatérésével fenyegetőző Grósz a történelmi egyházak restaurációjával is ijesztgette a rendszerváltó közvéleményt.
A listakészítőnek határozott célja lehetett. Nem más, mint az, hogy a III/III-as, belső elhárítást végző csoportfőnökséget beáldozza a BM a III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség átmentésére szánt reformnak, azaz a hírszerzést, a kémelhárítást, a katonai felderítést és a szakszolgálatot átvigye a puha diktatúra oldaláról a majdani demokrácia oldalára.
Ennek tulajdonítható, hogy a 219 név jórészt a III/III-ashoz tartozott. Csakhogy a lajstromba vett nevek - túlnyomórészt - nem aktív, a rendszerváltást alapvetően befolyásoló ügynökök, hanem a „hálózatból” 1989-nél korábban kizárt vagy dekonspirálódott személyek. Szerepük a listán inkább illusztratív, semmint funkcionális. Hogy mennyire a III/III-as föláldozásának illusztrálására összpontosult a listakészítő figyelme, arra beszédes példa, hogy a névsorba belekeverte az akkor már hat éve halott Elbert János nevét. Szintén sokatmondó az a tény, hogy az 1988-1989-ben alakuló pártokba és civil szervezetekbe beépített hálózati személyeket éppúgy csak elvétve tartalmaz a lista, mint a június 16-a, augusztus 20-a és október 23-a nagy demonstrációi alkalmából állambiztonsági terv szerinti célpletykálással is megbízott ügynököket. Például a Nagy Imre és mártírtársainak újratemetéséről jelentő, illetve ott a „békés átmenet” tessék-lássék eufóriáját - az állambiztonsági tervelőirányzat szerint - felkeltő hatvanhárom aktív ügynök/tmb/tmt közül úgyszólván egy sem szerepel a listán. Holott az 1989. május 5-én Horváth István belügyminiszter által jóváhagyott előzetes intézkedési terv szerint ebben a III. Főcsoportfőnökség majdnem teljes agentúrája részt vett mind külföldön, mind belföldön. Az aktív ügynökök tartótisztjeit május 15-étől június 16-áig hétről hétre instruálta a „Nagy Imre és társai temetésének előkészítésére alakult ÁB operatív bizottság”, amely nemcsak a „hálózat” feletti SZT-tiszteknek, „hivatalos” és „alkalmi” kapcsolatoknak adott utasítást, de mozgósította a III/V-ös alá tartozó szakszolgálatot is a telefonlehallgatás, levélellenőrzés, a követségek lehallgatásának fokozott munkájára. 
A listakészítő kizárólag az Állambiztonsági Operatív Nyilvántartóban őrzött 6-os kartonokból dolgozhatott. Egyedül ezen az okmányon keveredhet össze a még csak tervezett és a már tényleg beszervezett ügynök neve. A meghiúsult beszervezéseket ugyanúgy, ugyanott kellett ugyanis tárolni, ahol a sikeresekét. Ha viszont a más iratőrző helyen tárolt, a beszervezés tényét megerősítő „B”-dossziékban található, 6/a-tól 6/h-ig tartó alkartonokat is használta volna, mi több, a dossziékba betekintő „szolgálati jegyeket” is, a listakészítő eltérő eredményre jutott volna.
Ráadásul a listakészítő a 6-os karton elülső oldalát használta (a hátoldaláról kiderült volna, hogy a beszervezést a III/II vagy III/IV-es végezte), s megállapíthatóan diktálta a listát, mert elhallásra utalnak a születési évszámra, lakóhelyre vonatkozó és egyéb verbális kapkodásból származó tévesztések, nem pedig másolásra. 
Hogy a lista 2005-ben a közéletet felkavaró, országos botrányt váltott ki, azért a demokrácia valamennyi titkosszolgálati minisztere, felügyelő és irányító államtitkára egyforma felelősséget visel. Valamint Antall József is, aki e lista forráskritikával ellátott közrebocsátásával elkerülhette volna, hogy az „ügynökkérdés” erkölcsi zsákutcába terelje a magyar demokráciát. A lista közrebocsátójának indítéka pedig az lehet, hogy a társadalom továbbra se törjön ki a 6-os kartonnal üzérkedők korrupt és züllött amorális értékrendjéből. Hátha a lista megakadályozza a parlament napirendjén lévő, az állambiztonsági akták teljes felszabadítását - és nem szelektív nyilvánosságát - megvalósítani hivatott törvény elfogadását.