Hetek - IX. évfolyam, 9. szám, 2005. március 04

Képmutatás, hazudozás és bagatellizálás. A legtöbb „érintett” reakcióját így foglalhatnánk össze a napokban a világhálóra feltett ügynöklista kapcsán. Őszinte és nyílt beszédre kevesen vállalkoztak. Az 1990 nyarán készített lista jól mutatja, hogy a sajtó, a pártok, a kulturális élet és az egyházak is tele voltak besúgókkal.

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos egy ügynöklistát darál. ‘90-ben az iratmegsemmisítés botrány volt, ma hivatali büszkeség Fotó: MTI

Nyilvánvalóan az adatvédelmi törvények kijátszása miatt az Angelfire amerikai internetes tárhelyre elhelyezett „Antall-féle ügynöklistát” pár nap alatt háromszázezren nézték meg, ezzel is cáfolva az ügynökvédő politikusok és közéleti személyiségek azon állítását, hogy ez a kérdés már senkit sem foglalkoztat. A 219 nevet tartalmazó, némely elemében pontatlan lista nagy valószínűséggel nem aktív ügynököket sorol fel, hanem olyanokat, akik valamikor aláírtak a III/III-as ügyosztálynak, vagy beszervezésükre kísérlet történt. A névsor részbeni hitelességét alátámasztja, hogy több személy is ennek hatására ismerte el a nyilvánosság előtt először, hogy egykoron beszervezte a pártállami politikai rendőrség.
A listával kapcsolatban lapunknak Kenedi János történész úgy fogalmazott: az igazi telitalálatot a 90-es évek aktív ügynökeinek feltárása jelentené. „A társadalom törjön ki a 6-os kartonnal üzérkedők korrupt és züllött amorális értékrendjéből” - fogalmazta meg célként Kenedi János.

Negatív fényt vet az úgynevezett Antall-féle ügynöklista - melyet Németh Miklós leköszönő kommunista miniszterelnök adott át az új, demokratikusan választott kormányfőnek - a politikai elitre, hiszen a napokban megjelent cikkek és interjúk szerint azt számos rendszerváltó politikus látta, illetve láthatta. Többen a néhai Antall József nyakába kívánják varrni, hogy miért hallgatott róla, melyre magyarázatul legtöbbször az szolgál, hogy a konzervatív miniszterelnök nem kívánta kellemetlen helyzetbe hozni a jobboldalhoz lojális történelmi egyházakat. Azóta azonban két esetben is szocialista-liberális kormány került hatalomra.
A 17 lapból álló „dosszié” öt, egymástól elkülönülő ügynöklista: az egyik 62 kulturális, a másik 50 egyházi területen dolgozó személy nevét tartalmazza, de van egy tévés és rádiós személyiségeket, illetve több, a rendszerváltás idején a közéletben részt vevő személyeket tartalmazó lista is. Egyedül az MSZP nem szerepel a kigyűjtésben. A lista egyik kiemelt csoportját képezik az újságírók, akik bizonyos esetekben a kultúra „címszó” alatt kerülnek említésre. Közülük csak kevesen ismerték el őszintén, hogy milyen kapcsolatban álltak az egykori állambiztonsági szolgálattal. Egyikük, Fényi Tibor történész, a bécsi Die Presse egykori újságírója, a Demokratikus Charta egyik szervezője, az SZDSZ volt sajtófőnöke lapunknak elmondta, hogy mondvacsinált ürüggyel, kábítószerrel való visszaélés „gyanújával” zsarolták meg, és 5-10 évi börtönt helyeztek kilátásba, ezért 1977-ben aláírta az elé tett papírt, és mintegy fél évig működött együtt a III/III-as ügyosztállyal. ()
Tőke Péter, a rendszerváltáskor piacvezető és óriási példányszámú Reform alapító-főszerkesztője úgy nyilatkozott erről a témáról, hogy „ha valaki főszerkesztőként dolgozott, természetes volt, hogy kapcsolatban állt III-as főosztállyal, mert megfigyelték, kommunikáltak vele”. Tőke arra is büszke, hogy a Reformmal sikerült megakadályozni a retrográd Grósz Károly antidemokratikus puccsát, miután nyilvánosságra hozták a terveket. Az Angelfire honlapon olvasható listán több ma is aktív főszerkesztő és vezető szerkesztő neve is megtalálható. Szegvári Katalin tévés újságíró, aki egykoron ugyancsak a Demokratikus Charta szóvivője volt, nyílt levelet írt, amelyben élesen támadja Gyurcsány Ferencet. Ebben azt állítja, hogy mindössze úti jelentéseket írt külföldi forgatásairól. Ha ez igaz, akkor nehezen érthető, hogy miért zárja úgy nyílt levelét: „Ezúton jelzem, hogy minden eszközzel visszaszerzem a becsületemet. Ezzel tartozom a családomnak, de főként a gyerekemnek, akinek ezután nem lesz könnyű az élete, és a barátaimnak, tanítványaimnak is. Ön pedig - ahogy egy amerikai tévés műsorvezető üzente az amerikai elnöknek, amikor az USA megtámadta Vietnamot - mától személyes ellenségem.”

Az ügynöklistán szerepel egy miskolci újságíró, aki csak név nélkül járult hozzá története közléséhez. Mint elmesélte: „A nyolcvanas években a testvérem az NSZK-ba udvarolt, s többször ki is utazott. Egy alkalommal nem érkezett haza, ami olyannak tűnt, mintha disszidált volna. Hamarosan ezzel operálva megkeresett egy illető, de elutasítottam a »felajánlást«, és később még további két alkalommal. 2001-ben keresztülmentem az átvilágításon, s a bizottság annyit állapított meg, hogy ugyan szerepel a nevem a III-as főcsoportfőnökség iratai között, de sem rólam, sem általam készített jelentést nem találtak sehol, vagyis hivatalosan is tiszta vagyok. Ehhez képest derült égből villámcsapásként ért a hír, hogy besúgónak vagyok feltüntetve egy ügynöklistának nevezett névsorban” - mondta a lista egyik szereplője.
Ennél lényegesen súlyosabb kérdést vet fel Havas Henrik, aki egyébként nem szerepel a listán. Mint ismeretes, ő a rendszerváltás előtt azzal a Forró Tamás újságíróval párban vezetett számtalan műsort, akinek ügynöki múltjáról hónapok óta cikkeznek. Horváth Balázs, az Antall-kormány belügyminisztere - a lista egyik ismerője - ugyanis úgy tolmácsolta miniszterelnöke kérését a tévériporternek, hogy közben bizonyos „jóvátennivalókra” célozgatott. Havas nem tudott mit kezdeni a sejtetéssel, végül aztán kiderült, hogy a tárcafő Forró Tamással keverte össze annak pályatársát. A meglepetések azonban folytatódtak, hiszen az újságírónak levéltárból kikért anyaga példának okáért azt is tartalmazta, hogy tagja az MDF-nek, holott ez a kölcsönös szimpátia ellenére nem volt igaz. A vártnál silányabb tartalom okán érdeklődve pedig azt is megtudta, hogy a 168 óra munkatársairól készült feljegyzéseket már korábban elvitték az intézményből. Állítása szerint a rendszerváltást megelőző időszakban nem volt beszédtéma szakmai berkekben, ki ügynök, ki nem, az viszont mindenképpen elgondolkodtató, hogy a „219”-es listán több olyan kollégája is szerepel, akiket pozíciójuknál fogva átvilágítottak, és azóta papírjuk van róla, hogy nem voltak beszervezve. Esete nyomán három kérdés marad megválaszolatlan: ügynökmúltjuk miatt tudtak-e zsarolni újságírókat; az elmúlt 15 év közbeszédét milyen mértékben határozhatta meg e politikusok által megsarcolt újságírók „véleménye”; illetve az átvilágítás során történhettek-e visszaélések?
A lista alapján is szinte biztosra vehető, hogy a következő ismert személyek valamilyen formában együttműködtek az állampárti szervekkel: Forró Tamás, Foky Ottó, Juhász Előd, Arató András, Molnár Gál Péter, néhai Keresztes Sándor. Akik viszont mélységesen felháborodva tagadják: Győri Béla, B. Tóth László, Gyulay Endre, Paskai László, Raj Tamás, Szigeti Ferenc, Bakó Lajos. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos jogellenesnek nyilvánította az internetes közlést, melynek kapcsán szerinte polgári jogi és a büntetőjogi felelősség is felvethető. Ezek után nem is csoda, hogy a Political Capital elnevezésű kutatóintézet által számára előzetes vizsgálatra átadott, csaknem 1300 nevet tartalmazó, már korábban publikált beszervezettek, megrendelők, tartótisztek újabb listáját a sajtó képviselői előtt semmisítette meg, mondván: sem a cég, sem ő nem adatkezelő szerv, továbbá elvi állásfoglalásához nem szükséges a nevek ismerete. Miután az ombudsman gépe a papírok ledarálása közben felmondta a szolgálatot, Somogyi Zoltán, a kutatóintézet vezetője szimbolikusnak nyilvánította az esetet: „a történelmet nem lehet megsemmisíteni” - mondta.
A Nemzeti Nyomozó Iroda saját hatáskörében nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen személyes adatokkal való visszaélés miatt. A névsor ügyében a Nemzetbiztonsági Hivatal a lista hitelességét kívánja felderíteni.

III/III-as egyházak?

Ha valamiben egyet tudnak érteni a levéltárakban kutakodó történészek, az az, hogy az egyházi területre előírt beszervezési normákat minden esetben sikerült túlteljesíteniük a titkosszolgálati munkatársaknak. Egyes kutatók azt állítják: ha átlagot akarnánk vonni az országban, akkor csaknem minden ötödik pap együttműködött valamilyen formában az állampárti apparátussal. A most napvilágot látott internetes ügynöklista egyházi blokkjában elhunyt, nyugalmazott vagy aktív püspökök (6 fő) garmadája szerepel vatikáni diplomatákkal együtt, illetve a fővárosi és vidéki hittudományi karok tanárai, professzorai, a ma regnáló katolikus értelmiségiek és szolgálók szellemi atyjai. Kiss-Rigó László címzetes katolikus püspök büntetőeljárás megindítását kérte a becsületén esett csorba miatt, állítása szerint ugyanis semmilyen ügynöki tevékenységet nem végzett soha, sőt az ellene irányuló ilyen törekvéseket leplezte le számtalanszor. Talán példáján felbuzdulva Szőke János katolikus lelkész is hasonlókat helyezett kilátásba, bár ő már „részben helyes, részben manipulált” adatokról beszélt.

Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök a fiától tudta meg, hogy szerepel a besúgással vádolt püspökök között, és külföldi tartózkodását fogja megszakítani, hogy jogi elégtételt vegyen. „A lista bizonyos elemei helyesek lehetnek, de mivel az egésznek politikai éle van, nem veszem komolyan” - mondta el lapunknak ifjabb Harmati Béla, a nyugdíjazott püspök fia, aki biztosan tudja, hogy édesapja sosem jelentett, és feltárta, hogy felmenőjén kívül még szerepel a felsorolásban Frenkl Róbert országos felügyelő, Nagy Gyula püspök, és Szemerei Zoltán, aki gazdasági vezetője volt az egyházának.
Frenkl Róbert sportorvos, egyetemi tanár, az Evangélikus Egyház országos felügyelője fel van háborodva az egyházi felsoroláson, és elmondta a Heteknek, hogy akkor kerülhetett rá valamelyik listára, amikor valaki leírta, hogy mit beszélgetett vele. Az egyetemi tanár az elmúlt rendszer utolsó periódusában lett egyházi tisztviselő, és nemsokára fel is kereste őt egy „belügyi” ember, akivel körülbelül négy alkalommal a Káldi püspök halála utáni időszak esélyeit latolgatták. Bevallása szerint minden alkalommal beszámolt családjának a megkeresésekről, hogy magát is kontrollálva ellenőrizze, nem követett-e el etikai vétséget. Mint mondja, felesége már várta neve felbukkanását.
A Szent Jobb őre címet viselő protonotárius kanonok, az augusztus 20-ai ünnepségsorozat vezéralakja, a volt békepapi mozgalom egykori kulcsfigurája szintén gyanúba keveredett, ám az adatvédelmi biztos nyilatkozatára hivatkozva még a témával való foglalkozást is bűncselekménynek nyilvánította, és visszautasította a válaszadás lehetőségét. Mádl Dalma aszszony ezen az ominózus „listás” hétvégén a kommunista rezsimmel szembeni ellenállása miatt „A hit pajzsa” kitüntetésben részesítette azt a nyugalmazott veszprémi érseket, aki szintén említésre kerül az inkriminált oldalakon.
Az ügy dagadtával a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai is belátták, hogy tavaszi rendes ülésük nem telhet el egy nyilatkozat kiadása nélkül. Igaz, korábban Veres András püspökkari titkár már említette egyik interjújában, hogy nem érzi fontosságát a társadalmi szintű bocsánatkérésnek, hiszen a besúgásra vetemedett papok maximum egymás ellen vétettek. A katolikus püspökök alapvetése az, hogy az ügynökkérdés a politikai rendszerváltás után tizenöt évvel már nem tisztázható, különben is a politikai indíttatású, egyházellenes támadássorozat újabb epizódjáról van csupán szó. Tisztelettel adóznak a beszervezéseknek hősiesen ellenálló papoknak, és megnyugtatják azokat a megzsarolt együttműködőket, akik ugyan tartoznak még a bocsánatkéréssel, de a krisztusi szeretet szellemében mégsem vonhatók felelősségre. „A beszervezettek között bizonyára voltak olyan papok, szerzetesek és világiak, akik sajnos ártó szándékkal, súlyosan vétettek embertársaik ellen. Tetteikért kérjük a sértettek és Isten bocsánatát” - áll a nyilatkozatban.
Máté-Tóth András teológus, a SZTE Vallástudományi Tanszékének vezetője, a téma kutatója szerint ez a lista inkább a lojálisak listája, mint az ügynököké, legalábbis a katolikus egyház vonatkozásában. Vannak rajta olyanok, akiknek van ügynökmúltja - állítja a szakember -, és vannak, akiknek nincs, de „megbízhatónak” minősültek. Bármely egyházi tisztségbe lépésről is legyen szó, valamilyen típusú állambiztonsági hozzájárulásra szükség volt az egyházak és az állampárt között született megállapodások alapján. Azok tehát, akik a listán szerepelnek, természetesen valamilyen módon mindannyian kifejezték a lojalitásukat a rendszer felé, cserébe az Állami Egyházügyi Hivatal nem élt vissza „főkegyúri jogával”. A teológus arra hívja fel a figyelmet, hogy meghatározott formális kritériumok - mint például saját aláírással ellátott beszervezési karton, a belügyi dossziéban rögzített fedőnév és a jelentés készítése - szükségeltetnek ahhoz, hogy valakit ügynöknek tekinthessünk. Ezek hiányában csak nagyon tágan értelmezve süthetjük bárkire a bélyeget.
Ami pedig a püspökkari konferencia nyilatkozatát illeti, arra azért kellett tizenöt évet várni, mert a püspökök nem tudhatták pontosan, hogy kik voltak érintettek. Nincs ugyanis olyan katolikus kutatás, amelyik ’90-ben már ezzel foglalkozott volna, és a történelmi egyházak amúgy is nagyon nehezen vették föl a demokratikus lépésrendet - tartja a teológus. A nyilatkozat annyiban csatlakozik a pápa 2000. évi bűnbánati liturgiájához, amennyiben a szó katolikus értelemében vett „elesettek” nevében kéri a sértettek bocsánatát. Máté-Tóth szerint utoljára a cseh és spanyol püspököktől hallottunk ilyet, Magyarországon még nem hangzott el hasonló. Álláspontja szerint, amíg az ügynökkérdés országos botrány, az egyházak esetében is nagyobb jelentősége van az intézményi önvédelemnek, mint a belső analízisnek, és a következtetések levonásának.
Erdő Péter bíboros hét eleji nyilatkozatában amellett érvel, hogy az egyházak átvilágítása azért sem indokolt, mert nem közintézményről vagy köztestületről van szó. Jogászi vénája is elővillan, mikor a volt szocialista országok azon alapelvéről értekezik, amely szerint a büntetőtörvény csak a jövőre vonatkozik, tehát „egy olyan időben elkövetett cselekedet, amit az akkori törvény nem tiltott, utólag már nem büntethető”. A bíboros szerint a téma melegen tartását nem megtisztulási törekvések motiválják. Az általa vezetett egyház egyetlen olyan püspökkel büszkélkedhet - Pataki Kornél győri megyéspüspök az illető -, aki azért mondott le pozíciójáról, mert szerepvállalását nem gondolta átmenthetőnek a következő korszakba. Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal megalapítója és első igazgatója elmondta egy tévéműsorban, hogy a III/III/1-es egyházügyi osztály tudta leggördülékenyebben bővíteni a beszervezettek körét. A papok esetében ugyanis nem volt szükség a más foglalkozási ágaknál alkalmazott fizikai erőszakra vagy egyéb fenyegetésekre, elegendő volt a cölibátus kényszerétől szenvedő klerikusokat „tetten érni” egy hölgy vagy úr társaságában, és az erről készült operatív anyagok akár évtizedekig alkalmasnak bizonyultak a kívánt együttműködés fenntartásához. Az egykori hivatalvezető azt is elárulta, hogy Paskai László nyugalmazott bíboros nevét már egyéb listákon is volt szerencséje látni.
Kocsis Elemér nyugalmazott református püspök, a debreceni református teológia professzora, a Magyar Bibliatanács elnöke szintén tagadja érintettségét, és a névtelen levelekkel egy kategóriába sorolja a nevét is szerepeltető listát. Állítása szerint mindig hűséges volt lelkészi esküjéhez. Egyházának zsinata nyilatkozatban ismeri el, hogy tagjaik között voltak besúgók, ám „tettükért maguk tartoznak felelőséggel Isten és az érintettek előtt”. Részükről lezártnak tekintik a kérdést azzal, hogy a rendszerváltáskor minden hivatalban lévő egyházvezető lemondott pozíciójáról.