Széchey Noémi
Virágzik a nukleáris feketepiac

Miközben a nemzetközi közösség azon igyekszik, hogy Iránt rábírja „atomkártyái” kiteregetésére, Észak-Korea bejelentette, hogy rendelkezik atomfegyverrel. A Time magazin e heti számában pedig címlapon mutatja azt az embert, aki kulcsszerepet játszott abban, hogy Teherán és Pjongyang atomprogramja a célegyenesbe érkezhetett.

Abdul Kadar Khan televíziós beismerő vallomása. Felhúzta az atomsorompót Fotó: Reuters

Pakisztán egykori nemzeti hőse, Abdul Kadar Khan ma házi őrizetben él, miután egy évvel ezelőtt a pakisztáni televízióban bevallotta, hogy eladta országa legféltettebb titkait. Árulásának részleteit most az amerikai hetilap tette közzé. Több mint egy évtizeden keresztül Khan, a pakisztáni atombomba atyja olyan titkos hálózatot épített ki, mely segítségével diktátoroknak adta el az atombomba előállításához szükséges technológiát és felszerelést. 
Khan feltételezett ügyfeleinek listája hátborzongató. Ott találjuk közöttük Iránt és Észak-Koreát, de több ázsiai, afrikai és közel-keleti országot is. A legnagyobb aggodalomra azonban az ad okot, hogy ügyfelei esetleg terrorista csoportoknak adhatták tovább a nukleáris technológiát. Bár az Egyesült Államok titkosszolgálatának még nem sikerült egyértelmű tényekkel bizonyítania, hogy Khan az al-Kaidával közvetlenül üzletelt volna, joggal lehet feltételezni, hogy léteznek ilyen kapcsolatok. Az Egyesült Államok külpolitikájának ma az egyik legfontosabb célja a tömegpusztító fegyverek felszámolása, ezért legfőbb érdeke, hogy felgöngyölíthesse a Khan által irányított „atombizniszt”. Bush amerikai elnök tavaly decemberben azt kérte a Fehér Házba látogató Pervez Musharraf pakisztáni elnöktől, hogy a CIA kikérdezhesse Khan-t, a pakisztáni elnök azonban ehhez nem járult hozzá; az amerikai titkosszolgálat csak írásban tehette fel kérdéseit.
Abdul Kadar Khan 1975-ben az Unerco európai atomkutató konzorcium holland intézetében urándúsítással foglalkozott. Hamar felismerte, hogy a cég által polgári célú urándúsításhoz gyártott centrifugákkal az atomfegyverhez szükséges mennyiségű hasadóanyagot is elő lehet állítani. „Felfedezése” hatására már a következő évben hazatelepült, zsebében az ellopott tervrajzokkal. Hamar Pakisztán hivatalos atomprogramjának élére került, melynek célja atomfegyver előállítása volt annak érdekében, hogy Pakisztán felvehesse a versenyt a már atombombával rendelkező Indiával szemben. Kitartó munka eredményeképpen Pakisztán 1998-ban öt föld alatti atomrobbantást hajtott végre, mely Khant valóságos nemzeti hőssé tette.
Volt kollégái szerint Khan az 1998-as atomkísérletek után egyre vallásosabb lett, mind többet hangoztatta, hogy az iszlámot az teheti újra naggyá, ha a muzulmán országok atomfegyverre tesznek szert. Miután a Egyesült Államok megtámadta Afganisztánt és Irakot, Khan egyre erősebb kirohanásokat intézett a Nyugat ellen, amely szerinte a muzulmán világot akarja elpusztítani. Közben saját „vállalkozásba” kezdett, és felkereste azokat az országokat, amelyekről tudta, hogy érdeklődnek az atomfegyver iránt. Korábbi európai, valamint ázsiai és afrikai kapcsolatait felhasználva kiépítette világméretű, gyárakat és üzletembereket összefogó hálózatát.
A kilencvenes évektől kezdve kezdett el rendszeresen találkozni törvénytelen hatalmak képviselőivel. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség információi szerint Khan 1994-ben P1-es és P2-es centrifugák tervrajzait adta el Iránnak, egy évvel később pedig Libiának adott nukleáris töltet gyártásához szükséges műszaki leírásokat. 1997-ben Kadhafi 100 millió dollárt fizetett azért, hogy Khan atomcentrifugákat szerezzen számára. Hogy a rendelést teljesíteni tudja, Khan olyan nyugat-európai és dél-afrikai személyekkel vette fel a kapcsolatot, akikkel még a nyolcvanas években dolgozott együtt. Tevékenységét Dubaiból irányította, ügyleteit csak szóban, és készpénzben intézte. Khan hálózata egy tagjának vallomása szerint egy alkalommal iráni kapcsolattartói 3 millió dollár készpénzt adtak át Khannak dubai lakásában. Pakisztáni források szerint Khan a dubai aranybazárban mosta tisztára a pénzét. Pályája csúcsán vagyona mintegy 400 millió dollárt ért.
Khan 1993-ban felvette a kapcsolatot Észak-Koreával, amelynek fokozatosan az „egész csomagot” átadta. Pjongyang hálája jeléül 1999-ben magánlátogatás keretében megmutatták Khannak a koreai atomarzenált. Az Egyesült Államok és az Atomügynökség információi szerint Khan Szaúd-Arábiába, Egyiptomba, és több afrikai országba is ellátogatott. Az utazások céljáról egyelőre nincsenek információk, azonban az informátorok szerint feltételezhető, hogy Szaúd-Arábia és Egyiptom érdekeltek lehetnek az atompiacon, míg több afrikai ország jelentős uránérc vagyonnal rendelkezik.
George Tenet korábbi CIA-igazgató szerint 1990 óta vannak az atomtudós nyomában. A nyomozást nagyban elősegítette, hogy sikerült beférkőzniük Khan belső köreibe. Libiai források szerint Tahir adta ki az információkat. Amikor ugyanis a CIA 2003-ban szembesítette Tripolit a vádakkal, olyan hangfelvételt mutatott be, amely egy titkos megbeszélésen készült, melyen csak Khan, Tahir és a líbiai kormány két képviselője volt jelen. Tahirt 2004 májusában tartóztatták le Malajziában, de csak most vált lehetővé, hogy az Atomügynökség kikérdezze.
A CIA és az angol titkosszolgálat közös akciójában 2003 októberében feltartóztattak az olasz partok mellett egy német felségjelzésű, Líbiába tartó teherhajót. A rakomány öt konténernyi precíziós műszer és bomba gyártásához szükséges felszerelés volt. Ezt követően kérte az amerikai kormányzat Iszlamabadtól, hogy leplezze le Khan hálózatát. Bár a pakisztáni kormányzat ezt nem merte megtenni - túl sok magas rangú személyt érintett az ügy -, de 2004 februárjában Khan a pakisztáni televízióban beismerte az „atombiznisz” létét. Khan azóta házi őrizetben él, de a hálózat tovább működik, a világ pedig most kezd szembenézni a rá hagyott örökséggel: ha ugyanis kiderül, hogy Khan nemcsak Líbiának adta el a nukleáris töltet tervrajzait, hanem Iránnak is, azzal egyértelművé válik, hogy a közel-keleti ország atomprogramja nem a lakosság energiaellását szolgálja.