Amikor Németország 2002-ben legalizálta a prostitúciót, az eredeti szándék a szexkereskedelem lelassítása és a szervezett bűnözés visszaszorítása volt. A munkanélküliek számának nagyarányú megnövekedése és a munkanélküli program megreformálása után azonban a törvény révén mára olyan képtelen helyzet állt elő, amelyben a szociális ellátórendszer a szexipar céljait és terjedését szolgálja.
A huszonöt éves, állás nélküli Hilde, aki korábban dolgozott már pincérnőként egy kávézóban, a munkanélküli központ felé jelezte, hogy vállalna munkát éjszakai bárban is. Adataira a központi adatbázisban talált rá egy „potenciális munkaadó”, aki ígéretesnek találva a hölgy múltbéli tapasztalatait, jelezte a központ felé állásajánlatát. Hilde számára csak az első telefonhívás során derült ki, hogy a „potenciális munkaadó” nem más, mint egy bordélyház. Miután visszautasította az ajánlatot, a munkanélküli központ megfenyegette, hogy lecsökkentik a számára kiutalt segély összegét. Azokat a munkaközvetítőket ugyanis, amelyek nem szankcionálják az állásajánlatokat elutasító munkakeresőket, a munkaadók beperelhetik.
Az egykor Európa legnagyvonalúbb rendszerének számító német munkanélküli-program komoly reformokon esett át az utóbbi időben. Ennek nyomán a munkanélkülieknek el kell vállalniuk azokat az állásajánlatokat, amelyekhez rendelkeznek megfelelő képesítéssel vagy tapasztalattal. Az 55 év alatti, legalább egy éve munka nélkül lévő nőknek pedig egyenesen bármely felajánlott lehetőséget el kell vállalniuk, ha nem akarják elveszíteni a segélyeket. Mivel a prostitúció két évvel ezelőtti legalizálása révén már a bordélyházak is törvényes, adó- és járulékfizető munkaadóknak számítanak, így hozzáférhetnek a munkanélküli-központ hivatalos adatbázisához, és ajánlatokat tehetnek az álláskeresők felé.
Merchthild Garweg hamburgi ügyvédnő szerint „a törvényben semmi nem akadályozza meg azt, hogy a nők bekerüljenek a szexiparba. Az új jogszabályok szerint az ilyen munka nem számít többé erkölcstelennek, így az állásajánlatokat csak azzal a rizikóval lehet visszautasítani, hogy a kapott segélyek összege csökkenni fog.” Az ügyvédnő arra is felhívta a figyelmet, hogy a korábban telefonos marketinget végző vagy telefonos ügyfélszolgálaton dolgozó nőknek telefonosszex-szolgáltatók tettek állásajánlatot. A legújabb jogszabályok ugyanis lehetővé teszik ilyen „munkaadók” számára is, hogy munkaközvetítőknél hirdessenek, sőt, be is perelhetik azokat, amelyek nem hajlandók felvenni hirdetéseiket. Így tehát a bordélyházak és az ehhez hasonló intézmények is ugyanolyan elbírálás alá esnek, mint a zöldségesek vagy az iskolák.
Az ügyvédnő szerint a munkaközvetítőkre helyeződő nyomás csak tovább fokozhatja a feszültségeket. „A közvetítők már készen állnak arra, hogy a nőkre olyan állásokat kényszerítsenek rá, amelyek szexuális szolgáltatások nyújtását is magukban foglalják, de nem számítanak prostitúciónak.” A legfrissebb jelentések szerint Németországban a munkanélküliek száma januárra egyébként meghaladta az ötmillió főt, amire az országban a harmincas évek óta nem volt példa. Az ellenzék állításai szerint további 1,5-2 millió fő áll ideiglenes alkalmazásban, és keres állandó munkát. Mike Bayer frankfurti tanácsadó szerint „az emberek szegényebbek, mint néhány évvel ezelőtt voltak, és a bizonytalanságérzetük fokozódott.” A prostitúció
legalizálásához Németország számára Hollandia jelentette a mintát, ahol 2000 óta működnek a bordélyházak törvényes keretek között.