Bohács Krisztina
A szexforradalom alapítója

Alfred Charles Kinsey nevét ötven éven keresztül csak a szakmabeliek ismerték, egy most bemutatott hollywoodi film azonban a viták középpontjába emelte a radikális nézeteiről ismertté vált néhai pszichológust. A Kinsey. Beszéljünk a szexről című film nemcsak vitát gerjesztett, de nagy botrányt is kavart: számos konzervatív csoport szervezett tüntetést a filmszínházak elé. A kritikusok azt állítják, hogy a szexuális forradalom atyjáról készített propagandafilm tovább erősítheti Kinsey nimbuszát, pedig - állításuk szerint - a tudós hamis tudományos adataival egy egész nemzetet vezetett félre, és az általa publikált manipulált felmérések eredményein nyugszik azóta is az amerikai iskolai szexuális nevelés, és jórészt ezeken alapulva születtek meg a homoszexuális mozgalom intézményei. 

Alfred Charles Kinsey a Time magazin címlapján. Megszépített múlt

Az űrkutatás korában, amikor teherűrhajón viszik az élelmet a Nemzetközi Űrállomás lakosainak, vagy amikor Kenyában súlyos betegek kapnak évtizedek óta alig remélt vakcinákat - hogy csak egy-kettőt emeljünk ki az emberiség „csodáiból” - rendületlenül hiszünk a tudomány erejében. Szerte a világon úgy képzeljük, a tudomány és a tudósok fontos felfedezésekkel járulnak hozzá egy társadalom jólétéhez és fejlődéséhez. Abban a hitben élünk, hogy a tudósok megbízható, őszinte és felelősségteljes emberek, akik tudatában vannak tevékenységük jelentőségének és súlyának, és egzakt módon, mértani pontossággal írják le a bennünket körülvevő valóságot. Azt gondoljuk, tevékenységük kötelezi őket arra, hogy bízhassunk bennük. Hitelességükhöz és etikus magatartásukhoz különösen akkor nem fér kétség, ha olyan kutatásokról van szó, amelyeknek közvetlenül az ember a tárgya, vagy amelyek közvetlenül az embereket érintik. Az esetek többségében mindez bizonyára így is van.
Elegendő azonban átlapozni a tudománytörténetet, és láthatjuk, hogy ezzel az általános és megrendíthetetlen közhittel nagyon óvatosan kell bánnunk - sőt, a naiv, gyermeki bizalom egyenesen veszélyes. Elég csak az imperialista Japánra, a náci Németországra vagy a kommunista Oroszországra gondolni, ahol magasan képzett, pontos kezű tudósokat láthattunk -, de egyetlen szóra kiszolgálták a gonosz ideológiák brutális célkitűzéseit, embertelen és perverz kutatásokat végezve el. 
Az előítéletmentes és objektív tudományba, pontosabban az azt végző tudósok személyébe vetett bizalmat mégis megrendítheti az alig egy hónapja, 2004 novemberében Kinsey címmel Amerikában bemutatott film kapcsán nyilvánosság elé került történet. Az Oscar-díjas, magát nyíltan homoszexuálisnak valló Bill Condon rendezésében vászonra kerülő film mintegy ötvenöt évnyi viszonylagos anonimitásból állít a figyelem középpontjába egy „tudóst”, Alfred Charles Kinseyt.

A szexuális forradalom atyja

Alfred Kinsey (1894-1956) zoológusként tevékenykedett a bloomingtoni Indiana Egyetemen. Először 1938-ban kérték fel, hogy tartson órákat a szex és a házasság biológiai vonatkozásairól. Ekkor kezdett anyagot gyűjteni nagy volumenű tervezett kutatásához. 1947-ben megalapította az Institute for Sex Research nevű intézményt - ma Kinsey Intézet -, amelynek fő tevékenysége az ember nemi és szexuális viselkedésének, valamint a szaporodásnak a vizsgálata volt. Az intézmény tevékenységének következtében jött létre a szexológiának nevezett új tudományág. 
Kinsey csokornyakkendőben, fehér ingben és öltönyben, tollal a kezében, tiszteletreméltó tudósként járta körbe az országot, hogy hétköznapi állampolgárokkal interjúkat készítsen nemiségükről - állítása szerint főleg biológiai, antropológiai szempontból. A „Kinsey Jelentések”, csakúgy, mint könyvei: A férfiak szexuális viselkedése (Sexual Behavior in the Human Male) 1948-ban, majd 1953-ban A nők szexuális viselkedése (Sexual Behavior in the Human Female) című tanulmányok alapjaiban rengették meg Amerikában a házasságon kívüli szexhez, a homoszexualitáshoz és a prostitúcióhoz való hozzáállást. Munkáit tizenkét nyelvre fordították le. 
A több mint tizennyolcezer interjúra alapozott kutatómunkát „átütő jelentőségűnek” tartották abban a korban, mert először vette mikroszkóp alá az emberi szexualitást. Kinsey megdöbbentő kutatási eredményeit a közvélemény és a média szinte fenntartás nélkül elfogadta, anélkül, hogy a megismételhetőség elve alapján utánanéztek volna az adatok pontosságának. (A Kinsey-adatok közül néhány: az amerikaiaknak 10 és 47 százalék közötti része többé-kevésbé homoszexuális, a nőknek 50 százaléka, a férfiaknak 98 százaléka folytatott házasság előtt szexuális életet, a férfiaknak pedig 70 százaléka él prostituáltak szolgáltatásaival.)
Kinsey örömmel konstatálta, hogy tudományos eredményei végre azt „igazolták”, amit mindig is sejtettünk, vagyis hogy a huszadik század eleji Amerika a szexuális képmutatás, a hazugok, a gyávák és a végletekig titkolt szexuális devianciák országa. Majd arra biztatta a közvéleményt, hogy ezek után végre vállalják fel és tegyék nyíltan azt, amit eddig titokban tettek. 
A Kinsey-adatokat gyakorlatilag egyetlen éjszaka alatt felkapta a média: közvetítette a rádió, a tévé, majd néhány nap múlva újságcikkek és plakátok hirdették a „meztelen igazságot”. A Time, a Look, a Life és a McCall’s nevű magazinok interjút készítettek a bátor tudóssal, aki bepillantott a kulisszák mögé és „tudományos eszközökkel feltárta a valóságot”. Kampány indult el Kinsey állításainak intézményesítésére, és az amerikaiak lassan elhitték, hogy a primitív, szexuális szempontból „megengedő” kultúrák boldogabbak, mint a hétköznapi életet élő átlag amerikaiak.
A hamis eredményekre néhány hónap leforgása alatt gombaként különböző szervezetek települtek rá, és úgynevezett klubok alakultak a „szabad” és hedonista filozófia védelmezésére. Kinsey „átütő” eredményein felbuzdulva egy Hugh Hefner nevű főiskolai hallgató megalapította a Playboy magazint. Homoszexualitásra vonatkozó adatait Harry Hay, a homoszexuális „emberi jogok” mozgalom atyja használta fel, aki arra sürgeti a társadalmat, hogy a homoszexualitásra ne úgy nézzenek mint szodómiára, hanem mint a társadalom legalább tíz százalékban kisebbségben jelenlévő részére. A homoszexuális aktivisták mind a mai napig Kinsey adataira hivatkoznak, ha „másságukat” szélesebb körben propagálni akarják. Egyben nagy tisztelői Kinseynek, mert állításuk szerint ő volt az az ember, aki a homoszexuális mozgalmat lehetővé tette. A Kinsey-adatok napvilágra jövetele után keresztény és jobboldali csoportok jelezték egyedül, hogy valami nincs rendben ezekkel a felmérésekkel, és hogy igen veszélyes ezeket megfelelő ellenőrzés nélkül közzétenni. Mintegy két évtized kellett ahhoz, hogy valaki komolyan elkezdje a Kinsey-tanulmányokat vizsgálni. Judith Reisman, a The Institute for Media Education nevű szervezet elnöke látva a Kinsey-féle módszerek tudományos és etikai megkérdőjelezhetőségét, mintegy három évtizedet töltött azzal, hogy feltárja az igazságot Alfred Kinseyvel kapcsolatban. 
Kiderült, Kinsey adatai hamisak - szebben fogalmazva mind statisztikai, mind metodológiai szempontból hibásak. Kiderült, a szerző zömében nem átlagpolgárokat, hanem börtönlakókat, bárokban lebzselő meleg fiatalokat, pszichopatákat tesztelt, azt állítva interjúalanyairól, hogy normális átlagpolgárok. 
Mára kétségtelenné vált, nagyrészt a Kinsey-kutatások katalizálták a szexuális forradalmat Amerikában, amelynek többek között szexuális járványok, házasságon kívül született gyermekek, rengeteg válás és erőszak lett a negatív következménye. Az is kétségtelen, hogy a Kinsey-filozófia hatása él ma is az amerikai közgondolkodásban, a közegészségügyi felfogásban, sőt, a szexualitással kapcsolatos oktatásban az amerikai állami iskolákban. 

A Kinsey című film plakátja azt hirdeti, hogy „Beszéljünk a szexről”. Felnyitotta a zsilipeket

A modern Mengele 

Kinsey 317 csecsemőt és gyermeket is „letesztelt”, és arra az eredményre jutott, hogy a gyermekek születésüktől fogva alapvetően szexuális lények. „Egyetlen ember nem végezhette ezeket a »vizsgálatokat«, ezeket a gyermekeket vagy lefogták vagy leszíjazták, majd felnőttek végeztek rajtuk undorító kísérleteket” - állítja Lester Caplan, az Amerikai Gyermekorvosok Testületének vezetője. Hogy kik lehettek Kinsey vizsgálatainak „felkészített megfigyelői”, abba jobb nem belegondolnunk. Pedofilok, szexuális motivációikban torzult lények, akik ezekkel a kísérletekkel gyermekek elleni nemi erőszakot követtek el. „Nem más történt itt, mint gyermekek molesztálása a tudomány nevében” - állítja Judith Reisman. 
Napvilágra kerültek olyan feljegyzések, sőt filmrészletek is, amelyeket maga Kinsey készített saját szexualitásáról. Ezekből egyértelműen kiderül, ő maga biszexuális volt, és számtalan esetben saját stábjával bocsátkozott obszcén jelenetekbe. Kinsey a zsidó-keresztény moralitást pedig az „emberiség ellenségé”-nek tekintette, mint amely az „igazi szexuális szabadság gátja”. 
Paul Robinson, Kinsey önéletrajzírója szerint a doktor abban hitt, hogy „az emberi beteljesedés - a szexuális szférában legalábbis - abból fakad, hogy ekkor követjük emlős elődeink példáját… Minden szexuális aktivitást az alacsonyabb fajok szexuális életének szempontjából figyelt, és nagyon gyakran arra a következtetésre jutott, hogy az emberiség esetében tiltott szexuális formák teljesen természetesek, mert tökéletesen illeszkednek az „alapvető emlős-mintákhoz”. „Nagyon nagy kedvvel kutatta az olyan eseteket, amikor emberek és állatok között történt szexuális kapcsolat - tette mindezt nagy méltósággal - azt sugallva, hogy ilyenkor a pszichológiai intenzitás sokkal nagyobb, mint a kizárólagosan emberi kapcsolatok esetén” - írja Judith Reisman Kinsey Szex és Megtévesztés című könyvében. 
A novemberben bemutatott film - amely a tervek szerint januárban Magyarországra is megérkezik - úgy mutatja be Kinseyt mint egy tragikus hőst, egy tudóst. Nem titkolja el ugyan Kinsey „gyengeségeit”, ám megbocsátóan kezeli azokat. Az interjúalanyokkal történő beszélgetések pedig humoros poénokkal vannak fűszerezve. „Valami drámait akartam - mondja a homoszexuális filmrendező, Bill Condon -, egy olyan emberi sorsot, ami nagy vitákat vált ki.” 
A film forgalmazóit, a Fox Searchlight Pictures vezetőit már egy évvel ezelőtt tájékoztatta Reisman doktornő Kinsey pervertált hátteréről, ám ennek ellenére úgy döntöttek, a hollywoodi filmkockákon emléket állítanak egy ilyen eltorzult személyiségű embernek. 
A Kinsey-történet jó része még mind ez idáig kinyomozatlan bűncselekmény. A tudós ékes példája annak, hogy hogyan élt vissza a tudománnyal és a társadalom morális érzékével egy csokornyakkandős kutató személyiségének bomlottsága. Mindazonáltal az alkotást az Oscar-díjra esélyes művek között emlegetik…