Tihanyi Péter
Hogy bizonyítsak a világnak

„Mikor belehúzok és aztán még ráhúzok, az fájdalommal jár, mert megterheli az izmaimat. De ég bennem egy tűz, ami olyan erős, hogy a konkrét fizikai fájdalmat már nem is érzem. Valahogy elnyomja.”

A világ legjobbja a világ második legjobbjával Fotó: Reuters

Gyurta Dániel

- Mikor voltál először úszómedencében?
- Négyéves koromban vittek le a szüleim az usziba először. Akkor még nem élveztem annyira, de az edzők azt mondták, hogy tehetséges vagyok és nem kéne abbahagynom. Így maradtam a medence közelében. Később aztán megszerettem a vizet.
- Hogy néz ki egy átlagos napod?
- Mindennap anyukám ébreszt reggel ötkor, hatra megyek az uszodába, ott vagyok kilencig. Tíztől kettőig suli, utána haza. Ebéd, tanulás, kis alvás. Délután öttől hétig megint úszás, nyolcra hazaérek, vacsora, apuék, és készülök a másnapi adagra. Aztán kilenctől, fél tíztől alvás.
- A másnapi iskolaadagra, vagy edzésadagra készülsz?
- Inkább az edzésre, az a megterhelőbb.
- Kiknek voltál hálás a verseny után?
- Nekem három edzőm van, hosszú ideje hárman figyelnek, tanítanak és segítenek az úszás minden pillanatában: Széles Sanyi, Kovács Ferenc és Firt Balázs. Szakmai szempontból, hogy így mondjam, ők segítenek abban, hogy a legjobb úton járjak, nekik is köszönhetem, hogy ilyen pazar eredményt érhettem el. Aztán a szüleim is maximálisan támogattak mindenben, és az általános iskola, ahol tanultam, mind a nyolc év alatt mellettem állt. 
- Mi történt az athéni medencében? Tizenegy év munkája egyszer csak csodálatosan beérett?
- Én ezt egyáltalán nem csodának gondolom, bár a szerencse biztos velem volt, hanem annak, hogy a 2003-2004-es szezonban, ebben a mezőnyben a világon - és ezt nem félek kimondani - én dolgoztam a legtöbbet. Talán a japán egy kicsit többet. Úgy érzem, a siker annak szól, hogy minden alapozáson, gyorsító munkán és minden edzésen maximálisan odatettem magam. Ezen dolgozom négyéves korom óta.
- Ezt több sportoló is megteszi a világ több pontján, mégsem sikerül nekik. 
- Erre nem tudok mit mondani. Nekem sikerült, és ez a lényeg.
- Milyen konkrétan megfogalmazott céllal utaztatok ki, és milyennel álltál a rajtkőre?
- Megmondom őszintén, először az volt a célom, hogy döntőbe kerüljek, és megjavítsam az egyéni legjobb eredményemet. Ez sikerült. Az előfutam után pedig az, hogy magyar csúcsot ússzak. Ez is megtörtént. A döntőn pedig úgy álltam a kőre, hogy bizonyítsak a világnak.
- Konkrétan mit?
- Hogy van egy tizenöt éves magyar srác, aki olyan gyorsan célba tud érni, mint az idősebb világsztárok. Ha megnézed a döntő mezőny névsorát, láthatod, volt benne világbajnok, világcsúcstartó, Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes és sorolhatnám. Azt mondtam, ebben a mezőnyben ha pontot szerzek, elégedett leszek magammal. Dobogóról - pláne második helyről álmodni sem mertem. 
- Nos akkor mi történt a medencében?
- Az történt, hogy beugrottam, leúsztam a távomat és második lettem. Úgy is mondhatom, kihoztam magamból a száz százalékot, és ez az ezüstéremhez volt elég.
- Az első másodperctől az utolsóig érzékelted, hogy a többiekhez képest hol tartasz?
- Az az igazság, hogy a szemüvegem annyira bepárásodott, hogy csak a mellettem úszó amerikait és japánt láttam a táv közepétől kezdve. Különben én végig a saját tempómat úsztam, ahogy megbeszéltük, a többiek rajtjától függetlenül, és egyáltalán nem befolyásolt, hogy százon még csak nyolcadiknak fordultam. Csak arra koncentráltam, hogy a magam iramát ússzam. Először is azért, mert tudtam, hogy én a második száznál vagyok jó, másodszor meg azért, mert abban a pillanatban teljesen elégedett voltam magammal. Egyszerűen nem volt vesztenivalóm, egy kicsi sem. Én ott már így is nyertem. Ez örömmel és erővel töltött el, és ez az energia elvitt egészen a második helyezésig. 
- Mikor a hajrában húzod, húzod és húzod, mit érzel? Fizikai fájdalmat, vagy a leendő győzelem előlegezett örömét? Vagy valami egészen mást? 
- Mikor belehúzok és aztán még ráhúzok, az fájdalommal jár, mert megterheli az izmaimat. De ég bennem egy tűz, ami olyan erős, hogy a konkrét fizikai fájdalmat már nem is érzem. Valahogy elnyomja.
- Milyen tűz?
- Bizonyítási vágy, leginkább önmagamnak, de másoknak is, és önmagam legyőzésének a vágya.
- Furcsa, nem úgy érzem, hogy egy tizenöt éves tinédzserrel beszélek. Sokkal inkább, mint egy érett versenyzővel. Ki vagy te, Dani?
- Az vagyok, aki eddig is voltam. Egy tinédzser, akinek barátai vannak, aki jó tanuló, aki boldog, aki szeret a szüleivel lenni, és aki mellesleg jól úszik. Természetesen azzal a különbséggel, hogy kiskorom óta napi öt órát kőkeményen edzek.
- És ez milyenfajta különbséget tesz közted és a kortársaid között?
- Az úszás monoton sportág. Az edzéseken a fizikai fájdalmat egy idő után meg lehet szokni. Fejben kell nagyon bírni, meg lélekben, ott kell nagynak lenni. 
- Mikor a végén a kezed a medence falához ért, azonnal tudtad, hogy ezüstérmes lettél?
- Nem, csak mikor a következő másodpercben a táblára néztem. De az az igazság, még most sem fogtam föl egészen, hogy kétszáz mellen a világ második legjobbja vagyok.
- Mi szeretnél lenni azon kívül, hogy olimpiai és világbajnok?
- Ezen még nem gondolkozom. Rendesen tanulok, mindegyik tárgyból négyes vagyok, de egyik sem hoz tűzbe. Egy erős gimiben kezdek most, a Veres Péterben. Szeretném jó eredménnyel elvégezni, aztán majd meglátom. 
- Mit szeretsz az úszáson kívül?
- Ha van időm rá, zenét hallgatok és futballt nézek. Leginkább a külföldi csapatokat, persze a Gerát is. Iszonyú tehetséges srác. De azért a legfontosabb vágyam az úszáshoz köt: jövőre szeretnék ráhúzni a japánra. 
- Sok sikert és sok boldogságot!
- Köszönöm.

Kiss László, szövetségi kapitány

- Pillanatnyilag ilyen kaliberű fiatal úszó nincs még egy rajta kívül. 
- Magyarországon?
- Nem, az egész világon. Általában a mellúszásban kezdenek a legkésőbb jól úszni. Férfikorban úszott a legjobban Rózsa is, Güttler Karcsi is, tizenkilenc, húsz évesen. Dani tizenöt éves. Ilyen még nem volt. Persze elképesztő az is, amilyen harmonikusan és hatásosan dolgozik vele az edzője, Széles Sándor.
- Mikor egy öt-hat éves kisgyerek beugrik a medencébe, egy jó edző meglátja a benne rejlő lehetőségeket, ha vannak?
- Azt kell mondjam becsülettel, hogy csak tíz éves kortól látható ez biztonsággal. Sok hatévesnek csillog a szeme, szereti és bírja az iramot. Aztán később már nem megy a mindennapi gyötrődés. A napi tizenhat-tizennyolc kilométernyi úszást főleg lelkileg nem bírják. Könnyebb azt meglátni, hogy kiből nem lesz, mint hogy kiből lesz versenyző. És persze nem elég a tehetség, nem elég a jó pszichés kondíció, a jó családi háttér az úszóknál az egyik legfontosabb szempont, és az, hogy az edzője feltétel nélkül bízzon benne. Daninál az összes feltétel adott.
- A jövőre nézve mit lát Dánielben?
- Ő még nem férfi. Ő egy tinédzser. A százon az eredményei is ezt mutatják. Ő először kétszázon lesz jó, csak utána százon. Meggyőződésem, egy-két év múlva méltó, és győzelmes ellenfele lesz bárkinek. Állóképessége már ma is lényegesen magasabb szinten van, mint az ellenfeleié. Nyugodtam mondhatom, ha a verseny vége Athénban nem kétszáz méternél, hanem kétszázötvennél vagy háromszáznál lett volna, Dani ma olimpiai bajnok lenne.

Gyurta Tamás, Dani édesapja

- Eleve úszónak nevelték Dánielt?
- Nem, ezt ő magának csinálta. Mi nem erőltettük egy percig sem. Szereti, akkor is, ha kifárad. Abban segítettünk neki, hogy úgy alakítottuk az életünket és az életét, hogy ezt ő nyugodtam tehesse. Nem úszásra neveltük, hanem tisztességre, meg hogy okos legyen, és arra, hogy ebben a zsivány világban megállja a helyét, ne omoljon össze az első nehézségtől. Szóval arra, hogy tudjon küzdeni, méghozzá szabályszerűen.
- Mi a foglalkozása?
- Egy cégnek vagyok az ügyvezető igazgatója, a feleségem pedig köztisztviselő. Sok időt vesz el a gyerektől az edzés és a táborok, kevés időt tudunk együtt tölteni. Szórakozásra egyáltalán nincs ideje, így sok dolog kimarad az életéből, ami persze nem biztos, hogy baj. Sőt. Úgy gondolom, jó irányba visszük, és jó példát mutatunk neki a feleségemmel. És higgye el, ezt mi látjuk, akik együtt élünk vele, hogy ő egy egészséges, harmonikus kisfiú még. Akkor is, ha a medence szélén állva komolyan teszi a dolgát. 
- Hogyan viselte a hirtelen jött népszerűséget?
- Én magam döbbentem meg a legjobban, hogy mennyire jól és természetesen reagálja le a sztárságot. Én most negyvenéves vagyok, de nem biztos, hogy ilyen oldott, természetes és nyugodt maradnék a kamerák előtt, mint amilyen ő. Verseny után hazajött, nem maradt ott Athénban, hogy együtt tudjunk menni nyaralni. Elképesztő volt, ahogy fogadták mindenütt. Nemcsak a fiatalok, de az ötven-, hatvan-, hetvenévesek is, autogramot kértek tőle és a kezét szorongatták. Úgy örültek a győzelmének, mintha a saját gyerekük lenne. Mikor például strandra mentünk, hangosbemondón üdvözölték. Remélem nem fog csalódást okozni a világnak.

Széles Sándor, Dani edzője

- Dani produkciója a meglepetés erejével hatott rád, vagy ha ki nem mondva is, de számítottál rá?
- Igazi meglepetés volt, annak ellenére, hogy az edzéseken is folyamatosan fantasztikusan teljesített. Ahhoz, hogy valaki kiváló időeredményre legyen képes, elég a tehetség, az akarás. De ahhoz, hogy ilyen felfokozott izgalmi állapotban tegye ezt, amit egy olimpián való szereplés jelent, emberi nagyság, jellem és kiváló szellemi kondíció is szükségeltetik. Ahogy a sportteljesítménye a felnőttekéhez közeledett, úgy került egyre inkább közelebbi kapcsolatba idősebb korú versenyzőkkel. Ez hatott rá. Most nekem is ő a legnagyobb sikerem. 
- A következő olimpiára milyen tervekkel fogtok kimenni? 
- Remélem, nem kell várni addig ahhoz, hogy a világ legjobbja legyen. Ha mindenki úgy akarja, Isten is és a gyerek is, akkor már jövőre megpróbáljuk megszorongatni a japánt.
- Van valami különleges, Dánielre szabott pedagógiai módszered?
- Én Széchy-tanítvány voltam. Végigéltem a terrort, a kancsukát, annak minden következményével. Irtóztam tőle, és fájt. Én másképp nevelem ezeket a gyerekeket. Buzdítom őket és motiválom. Így kényelmesebb az edzés is, és az életünk is. Danit például egyáltalán nem kell hajtani, ellenkezőleg, időnként inkább vissza kell fogni. Ráadásul olyan a külső és belső fizimiskája, olyan sármja van és intelligenciája, hogy igazi példaképpé válhat.