Eperjesi Ildikó
Chirac nem kér a törökökből

A normandiai partraszállás hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett júniusi ünnepségek békéltető hangneme nyilvánvalóan nem tudta feledtetni az Amerika és Európa közötti jelenlegi éles ellentéteket. George Bush amerikai elnök ötnapos európai útját megkeserítette, hogy a franciák továbbra is dacolnak az Irakra és Afganisztánra vonatkozó amerikai tervekkel. A hét eleji isztambuli NATO-csúcstalálkozón aligha sikerült orvosolni a megosztást az Egyesült Államok és az EU között, amit csak fokoz, hogy az Atlanti-óceán két partján merőben mások az elképzelések Törökországról és a Közel-Kelet demokratizálásáról is. 

George W. Bush amerikai elnök Isztambulban. Szerinte Törökország helye Európában van Fotó: Reuters

Bush elnökre jelentős belpolitikai nyomás nehezedett az elnökválasztás évében, hogy végre bizonyítsa: Amerika nem maradt egyedül iraki politikájával. Az írországi amerikai-európai csúcson, majd az isztambuli NATO-csúcstalálkozón azonban Bush jobbára támadásokkal és kritikákkal találta magát szemben. A nyugat-írországi találkozón, melyen az elnök és az EU vezetői vettek részt, kiadtak ugyan egy nyilatkozatot az iraki átmeneti kormány támogatásáról, az európaiak ugyanakkor követelték, hogy az Egyesült Államok bánjon megfelelően iraki és guantanamói foglyaival. 
Az isztambuli NATO-csúcson pedig a huszonhat tagország Irak kérdését tárgyalta az első helyen - rendkívül szigorú biztonsági intézkedések közepette, melyekre szükség is volt, az elszánt és főként szélsőbaloldali tüntetők, valamint az isztambuli reptéren a csúcs alatt történt robbanás miatt. Terrortámadások történtek azonban már a találkozót megelőzően is Törökország üzleti fővárosában. 
Az iraki háború miatt még mindig neheztelő Jacques Chirac francia elnök nyilvánvalóan igyekezett keresztbe tenni az amerikai terveknek, amikor hangsúlyozta: az iraki biztonsági erők kiképzésére vonatkozó megegyezés nem jelenti, hogy a szövetség csapatait az arab országba kellene küldeni. Chirac szerint ugyanis a NATO-csapatok megjelenése Irakban „veszélyes és kontraproduktív lenne, valamint az iraki nép félreértené”. Az iraki háborút szintén ellenző Németország is hű maradt önmagához. Gerhard Schröder német kancellár kijelentette: „A NATO szerepe csak és kizárólag a kiképzésre korlátozódik. Egyértelműen megmondtuk, hogy nem akarunk német katonákat Irakban látni.”
Elemzők szerint azonban a kiképzésre vonatkozó megegyezés jelentőségét nem szabad túlbecsülni, hiszen azok az országok, amelyek akartak, már eddig is részt vettek az iraki biztonsági erők képzésében, a többieket pedig a mostani megállapodás sem fogja rábírni erre. Ami Magyarországot illeti, Medgyessy Péter miniszterelnök Isztambulban kijelentette: Magyarország nem a saját területén képzeli el a hozzájárulását az iraki rendfenntartók kiképzéséhez. Szóba jöhet viszont Jordánia, ahol egyébként is működnek már magyar kiképzők. 
Chirac igyekezett megakadályozni azt is, hogy az Észak-atlanti Szövetség frissen alakult gyorsreagálású erői részt vegyenek a biztonság fenntartásában az afganisztáni választások idején - ismét az amerikai tervekkel ellenkezve. Pedig Hamid Karzai afgán elnök szinte kétségbeesetten sürgette a NATO-t, hogy küldjön csapatokat a szeptemberre tervezett elnökválasztás biztonságos lebonyolításának elősegítésére. 
A NATO vezetői mindössze további 1500-2000 katona küldésében tudtak megegyezni, bár szó van arról, hogy a nemzetközi biztonsági erő (ISAF) létszámát a jelenlegi 6500-ról tízezerre emelik még szeptember előtt. Karzai szerint ugyanakkor nem holnap, hanem még ma szükség lenne a támogatásra, különben aligha fognak az afganisztániak szabadon, félelem és erőszak nélkül szavazni. Az afgán elnök azt is hangsúlyozta, hogy három nagy kihívással áll szemben országa: először is a terrorizmus veszélyével, a második a magánhadseregek, a harmadik pedig a kábítószer-termelés kihívása, melyek legyőzéséhez szintén szükség van a külső támogatásra. 
Bár már 2003 decemberében elkezdték a választói névjegyzék összeállítását, a szavazást már egyszer el kellett halasztani Afganisztánban. A tálib rendszer még megmaradt védelmezői további lázadókkal együtt ugyanis éppen a választásban részt vevő tisztviselőket támadták az elmúlt hetekben, tizennyolcan életüket vesztették. Chirac ugyanakkor kijelentette: a NATO tavaly beindított gyorsreagálású elitalakulata - amelyből a franciák derekasan kiveszik részüket - alapvetően válságok kezelésére van kitalálva, és nem rutinjellegű műveletekre. Szakértők mindenesetre megegyeznek abban, hogy ilyen körülmények között különösen nehéz lesz szabad és visszaélésektől mentes választásokat tartani az ősszel Afganisztánban. 

A török rohamrendőrség összecsapása a NATO-ellenes tüntetőkkel. Megkapták a kiképzést Fotó: Reuters

A francia elnök élesen kritizálta Busht amiatt is, hogy az amerikai vezető kiállt Törökország európai uniós csatlakozása mellett. George Bush ugyanis azt mondta a NATO-csúcson tartott beszédében, hogy a törökök uniós integrációja „alapvető fontosságú fejlemény a muszlim világ és a Nyugat közötti kapcsolatokban”. A szekuláris demokráciával rendelkező Törökország, amely jelenleg a NATO egyetlen muszlim tagja, arra számít, hogy a decemberi EU-csúcson döntés születhet arról, hogy a demokrácia és emberi jogok terén elért haladása miatt megkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat az unióval. Németország, Nagy-Britannia és Olaszország támogatja Ankara felvételi kérelmét, Chirac azonban nem akarja a 70 milliós, nem túl gazdag, ráadásul iszlám országot a kapukon belül tudni. 
Bush elnök a NATO-csúcson kiállt a közel-keleti országok demokratizálása mellett is. Az isztambuli Galatasaray Egyetemen tartott beszédében hangsúlyozta: „A tágabb értelemben vett Közel-Kelet demokratizálásának történelmi eredménye mindannyiunk számára győzelem lesz.” A Bush-vezetés szeptember tizenegyedike óta igyekszik előmozdítani ennek a térségnek a reformjait abban a reményben, hogy egy demokratikusabb Közel-Kelet lényegesen kevésbé lenne ellenséges az Egyesült Államokkal szemben. Bush ugyanakkor rámutatott arra is, hogy az évszázados konfliktusokban és gyarmatosításban gyökerező gyanakvás erős még a térségben. Az amerikaiak szerint Törökország a muszlim többségű szekuláris demokrácia mintapéldája, de jelentős előrehaladás történt Jordániában, Katarban és Marokkóban is. 
Az iraki demokrácia megteremtése kulcsfontosságú ebben a folyamatban, hiszen az egész térségben reményt jelenthet a reformerek számára az amerikai vezetés szerint. Elsősorban Iránra és Szíriára utalva az elnök jelezte, hogy „az elégedetlenség elfojtása csak a radikalizmust növeli”, hiszen a térség több államában nem választás útján kerültek hatalomra a kormányok, valamint ellenzéküket elnyomják. 
A francia elnöknek a közel-keleti konfliktus kezelésére vonatkozó amerikai tervekkel kapcsolatban is van ellenvetése. Chirac kiállt Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke mellett, akinek terrorista kapcsolatait a minap saját miniszterelnöke, Ahmed Korej is elismerte. A franciák szerint Arafat elszigetelése árt a békefolyamatnak. Chirac további nyomatékot adott ennek a véleménynek, amikor külügyminiszterét látogatásra küldte a héten Arafathoz. 
Már a diplomatáknak is feltűnt, hogy Franciaország örökké a NATO aláásásán fáradozik. De Gaulle elnök már 1966-ban kivonta Franciaországot a szövetség egyesített katonai struktúrájából, aminek következtében a NATO központja Párizsból Brüsszelbe költözött. Újabban pedig a franciák az EU önálló biztonságpolitikáját szorgalmazzák, ami Washington szerint felbolygatja a NATO-t, és gyengíti az amerikai befolyást. 
Elemzők szerint egyébként a franciák csak azt mondják ki hangosan, amit egész Európa gondol. Vannak ugyan jelei annak, hogy mindkét fél az euro-atlanti kapcsolatok helyreállításán fáradozik, mihelyt azonban a részletekre kerül sor, azonnal a különbségek dominálnak - főként Irakkal és a Közel-Kelettel kapcsolatban. 
A NATO vezetői egységre jutottak ugyanakkor abban, hogy véget vetnek az évtizedes boszniai missziónak. A szövetség csapatait rendőrök és az unió által parancsnokolt csapatok fogják felváltani, a NATO csak egy kisebb központot tart majd fenn Szarajevóban, Bosznia fővárosában.