Hetek - VIII. évfolyam, 24. szám, 2004. június 11

„Prága várja, hát ne habozzon, sörözzön!” Ilyen és ehhez hasonló szlogenekkel csalogatják a turistákat a cseh fővárosba, s ez persze sokkal többről szól, mint egy 25 koronás nedű elfogyasztása, de kétségtelenül hozzátartozik ahhoz a könnyed és bohém életstílushoz, amit Prágában lehet tapasztalni. A „száztornyú” város tündérmesébe illő reneszánsz és barokk épületegyütteseivel, gótikus templomaival, hangulatos és olcsó pubjaival, éttermeivel, Párizst és más hagyományosan népszerű európai nagyvárosokat megelőzve a britek legnépszerűbb hétvégi városnéző úti célja lett. A modern nagyvárosok jellegzetességeit magán viselve, reneszánszukat élik az okkult tudományok, virágzik a szexturizmus, és a New Age-esek Mekkájává is vált a hajdan evangéliumi ébredéstől hangos Prága.

Prága alapításának nyomai 965-re nyúlnak vissza, a cordobai kalifátus nagykövete, egy arab nyelven író zsidó kereskedő, Ibrahim Ibn Jakub azt jegyezte le, hogy Prága erős és szép város. A 14. századra Prága fejlettsége olyan szintre ért, hogy IV. Károly cseh király és német-római császár Rómával kívánta egyenrangúvá tenni. A virágkorát élő Prága életében új szelek kezdtek fújni, amikor a Betlehem-kápolna prédikátorának, Husz Jánosnak a tanai nagy erkölcsi és szellemi megújulást hoztak a városra.

Prága, a tudományok központja

A Habsburgok trónra kerülésével óriási fordulat állt be az addigra protestánssá vált Prága életében. Különösen II. Rudolf uralkodása idején alakult ki az a szellemi miliő, ami ma is átjárja a fővárost. Az uralkodó sokat foglalkozott asztrológiával, mágiával és alkímiával. Prágai palotájában maga is kísérletezett aranycsinálással. Ehhez udvarába hívta a kor jelentős alkimistáit, mágusait. A Hradzsin mellett az alkimisták műhelyei egy egész utcát elfoglaltak. Az „aranyutca” ma is látható a várban. Közismert tény a tudománytörténetben, hogy a 17. század elején Prága volt a csillagászat legfontosabb központja. Ugyanis ebben az időben itt dolgozott az égi jelenségek zseniális megfigyelője, Tycho Brahe, és a kor legjobb elméleti csillagásza, Johannes Kepler. A Prágában tapasztalható nagyfokú tudományos és vallási tolerancia szinte egyedülálló volt az ellenreformáció idején.

A modern Prága születése öt városrész egyesülésével 1784-ben történt meg. Ebben az évben hetvenezer lakos élt a Moldva - csehül Vltava - két partján, ez a szám a 19. század közepére megkétszereződött, a század második felében pedig, amikor az igazi nagy fellendülés elkezdődött, Prága lakossága már a félmilliót is eléri. Ma már egymillió-háromszázezer lakos él a városban. Sajátos varázsa számtalan művészt megihletett, Goethe nemes egyszerűséggel a „világ kőkoronája legszebb drágakövének” nevezte. A Párizs hangulatát megidéző Moldva parti kavalkád a múlt század legnagyobb francia alkotóit is elkápráztatta, Rodin, Apollinaire és Picasso számára nagy meglepetés volt a Prágával való találkozás. Hamarosan Salvador Dali-központ is épül az óvárosban, amit a New York-i WTC emlékmű tervezője, Daniel Libeskind álmodott meg.
De mitől ilyen vonzó ez a Budapesthez fekvésében és jellegében is olyan hasonló város? Prága teljes pompájában megőrizte múltját, mivel a II. világháború nagy bombázásait sikerült elkerülnie. Az utóbbi tíz évben pedig gyönyörűen felújították az egész belvárost. A Várnegyedben és a Kiskörúton belül minden utcát díszkövezet borít, az autóforgalom néhány utcára korlátozódik. Prágában egy kicsit otthon érezheti magát a magyar ember, a költőktől és zeneszerzőktől sokszor megénekelt Vltava középen szeli ketté a várost. A folyó dombos oldalán van a Hradzsin, a királyi vár, a lapos oldalon a Belváros, épp csak a „Duna” folyik visszafelé. A városnézést ajánlatos Vysegrad-nál kezdeni (ahol ingyen parkolási lehetőség van), ami a Moldva jobb partján elterülő sziklás magaslat, a cseh történelem legnevezetesebb helye. Kanyargós kis utcákon, tíz perces sétával egy ragyogó panoráma tárul elénk, Prága összes hídjával, távolban az óvárossal. Vysegradból a 17-es villamos bevisz a Károly-hídhoz, a Belváros szívébe, ahonnan gyalogosan bejárhatjuk az egész óvárost. A Károly-híd szürreális hangulata semmihez sem fogható, vannak olyanok, akiket örökre magához láncol, míg mások sietve próbálják keresztülvágni magukat a hömpölygő tömegen. A hajnal az egyetlen napszak, amikor nyugodtan át lehet sétálni. A hidat szegélyező harminc szobrot a barokk korban helyezték el, elsőként Nepomuki Szent Jánosét, akinek szobra előtt tömött sorban állnak az emberek, hogy megsimogathassák. Hasonló furcsaságokkal bőven találkozhatunk a kizárólag gyalogosforgalmat bonyolító hídon, ahol festők és különböző stílusú zenekarok szórakoztatják a nagyérdeműt. Népszerűek az ódon háztetők felett repkedő bárgyú vigyorú macskákat ábrázoló grafikák, ami nagyjából kifejezi azt a miliőt, ami belengi az óvárost.
A Várnegyedbe átérve Prága legjobb éttermei és sörözői invitálnak egy kis sziesztára. Fent a várban óránként van őrségváltás, nem olyan díszes, mint Londonban vagy Athénban, de a katonák mindent megtesznek, hogy rezzenéstelen arccal kibírják a látogatók zaklatásait. Az első és második várudvar, a Mátyás király kapu pazar látványa után megpillanthatjuk a meghökkentő méreteiről ismert Szent Vitus-katedrálist, amely még a 21. században is félelmet keltő, nemhogy a középkorban. Körben démonfejű vízköpők sorakoznak tíz méteres magasságban. Érdemesebb ezért inkább a csodálatos kilátásban gyönyörködni, fentről egész Prágát be lehet látni. Ha visszamegyünk a „pesti” oldalra, az óvárosi tér a Városházával, a Vencel tér és a Zsidóváros számos érdekességet tartogat. A városháza könnyen felismerhető hetven méteres tornyáról, előtte minden egész órakor több ezres tömeg tolong, hogy megnézzék, hogyan sétál ki a tizenkét apostol vagy hogyan rázza kaszáját a halált szimbolizáló csontváz. A városháza híres órája, az Orloj három önálló részből áll, mutatja a Nap és a Hold mozgását, a babiloni(!) és a cseh időt. Üdítő látványosság a téren a híres zeneszerző, Smetana zeneiskolája, akit Liszt Ferenc karolt fel és támogatott anyagilag. A Vencel tér egy hosszú, széles utca, az észak-olasz reneszánsz városok térelrendezéseihez hasonlítható, Szent Vencel lovon ülő szobrával, fölötte terül el a neoreneszánsz építésű Nemzeti Múzeum. A zsidó városból szinte csak a zsinagógák maradtak meg, és a leghíresebb temető és egyben zarándokhely, ahol Löw Rabbi síremléke van. Az ő nevéhez fűződő Gólem-legenda szerves részét képezi a „Prága a szellemek városa” imázs kialakításának.