Valószínűleg a most uniós taggá váló államok szegényebb régiói soha nem részesülnek olyan bőkezű támogatásból, mint például Spanyol-, Görög- és Írország vagy éppen Portugália - állította jelentésében az Európai Unió gazdasági és szociális bizottsága. Mivel az Európai Unió következő költségvetési periódusának most kirobbant vitája előre jelzi, hogy a most csatlakozó országok számára szűkösebb lesz a keret, elképzelhető, hogy az amúgy is hosszadalmas felzárkózási időszak még
hosszabbra nyúlik - hívták fel a figyelmet lapunknak nyilatkozó kutatók. A híradások középpontjában leginkább az uniós kasszából érkező milliárdok szerepelnek, ám nem szabad túldimenzionálni a támogatások értékét, ezek - az amúgy jelentős összegek - az előttünk járó országoknál nem hoztak áttörést az elmaradottságból.
Mivel hazánk uniós integrációja jogi és gazdasági szinten gyakorlatilag már megvalósult az elmúlt évtizedben, az EU-tagság valójában a közösségi fejlesztési forrásokhoz való hozzájutás miatt jelent előnyt. A kérdés az, hogy menyiben járulhatnak hozzá a hőn áhított EU-s források hazánk felzárkózásához? Szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy önmagában az uniós tagság ténye, illetve a támogatások folyósítása még nem hozza el a Kánaánt, nem jelent automatikusan felzárkózást az élbolyhoz. Görög- és Írország esetében például a teljes jogú taggá válás után stagnálás, sőt egyes régiókban lemaradás volt megfigyelhető. A tényleges fejlődést egyrészt a monetáris unióhoz csatlakozásra való felkészülés megindulása, illetve az ezzel párhuzamos nemzetgazdasági tervek együttes hatása váltotta ki.
Leszakadt régiók
Május 1-jétől radikális változás hullámzik végig Európán, amely mind a tíz csatlakozó állam, mind az eddigi tagállamok számára érzékelhető és visszavonhatatlan lesz. Mindkét oldalon található örömteli, felfokozott várakozás, de aggodalmak, sőt indulatok is. A GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb felmérése is a csatlakozás küszöbére érkezett államok polgárainak vegyes érzelmeiről tanúskodik: a válaszadók megfogalmazzák félelmeiket az árak emelkedésével kapcsolatban, ugyanakkor pozitívumnak tartják a kapuk megnyílásával járó továbbtanulási és külföldi munkavállalási lehetőségeket. Az unió irányítói is új kihívások előtt állnak, a lassuló gazdasági növekedés közepette meg kell birkózniuk a hatalmassá váló életszínvonalbeli különbségekkel.
Az Európai Bizottság gazdasági és szociális bizottsága jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy a huszonöt tagú unióban duplájára nőnek majd a jövedelemkülönbségek. Ez azt jelenti, hogy az EU-ban a lakosság 25 százaléka, azaz 116 millió ember él majd olyan régióban, ahol az egy főre eső GDP nem éri el az uniós átlag 75 százalékát. Tíz, jövedelemszintje alapján hátrányos helyzetű EU-polgár közül hat az új tagállamokban él majd. A drámai változásokat jól jelzik azok a számítások is, melyek szerint az EU legszegényebb térségeinek száma az eddigi negyvennyolcról hatvanhétre gyarapszik, és a
legelmaradottabb térségek felzárkózásában sem jelent előnyt, hogy a bővítés után mintegy 13 százalékkal (!) kevesebb lesz az unió átlagos gazdasági teljesítménye. Éppen ezért az egyik legégetőbb kérdés ma az, hogy hogyan, milyen úton érhető el a felzárkózás?
A válasz nem egyszerű, nem adható meg egyetlen tőmondatban, azonban az előttünk járó, „Európa szegényházának” nevezett Spanyol-, Görög- és Írország, valamint Portugália esete, életútja tanulságokkal szolgálhat. Az említett négy ország kiemelt támogatásokat kapott az unió közös kasszájából annak érdekében, hogy leküzdhessék jelentős elmaradottságukat az európai gazdag országokhoz képest. Az elmúlt években eurómilliárdok sorát kapták, ám az eredmények nem minden esetben váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
Artner Annamária, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa tanulmányában felhívja a figyelmet arra, hogy az uniós támogatások felhasználása ellenére sem csökkentek minden esetben a regionális különbségek az elmaradottabb országokban. Az alsó és a felső jövedelmi tized közötti régiókülönbség ma is 2,6-szeres, javulás inkább az egyes országok viszonylatában mutatható ki. A három legkevésbé fejlett ország (Görög- és Spanyolország, valamint Portugália) 1998 és 1999 között az EU fejlettségi átlagának 68 százalékáról 79 százalékra fejlődött, a régióik közötti különbségek ugyanakkor jóval kisebb mértékben csökkentek, sőt egyes esetekben még növekedtek is. A tapasztalat szerint a felzárkózást szolgáló kohéziós alap elsősorban az infrastruktúra fejlesztésében és a környezetvédelmi beruházásokban mutatta meg előnyös oldalát, hiszen ezekhez a költségek 85 százalékát az unió finanszírozta, de például a magas munkanélküliséget, a jövedelmi különbségeket már kevésbé tudta csökkenteni. Leszögezhető tehát - érvel Artner -, hogy a strukturális alapok összességében pozitív, de egyenetlen hatást váltanak ki a fejletlenebb országokban.
Siker a kirakatban
Az „Európa szegényházának” nevezett négy ország esete tehát arra hívja fel elsősorban a csatlakozó országok kormányainak figyelmét, hogy az uniós források önmagukban nem elegendőek a hátrányok leküzdésére, hanem felelősségteljes gazdaságpolitika, hosszú távú gazdaságfejlesztési program kidolgozása és betartása szükséges, a felzárkózást szolgáló uniós források csupán ehhez adódhatnak hozzá. A sikeres és gyors felzárkózáshoz tehát több körülmény összhatására van szükség. A kutató szerint ilyen például a külföldi működő tőke becsalogatása; a hazai technológia, oktatás és az infrastruktúra fejlesztése; a makrogazdasági egyensúly megteremtése, külső kedvező gazdasági feltételek együttes megléte. Mindezek megteremtésében játszhatnak kedvező szerepet az uniós strukturális források, de az unióból érkező
összegeknek önmagukban nincsen fejlesztő hatásuk, azaz nem automatikus a siker. A tapasztalatok szerint a strukturális alapokból származó támogatások legfőbb haszna az infrastruktúra és a telekommunikáció fejlődése volt. Spanyolországban például 1986 és 1993 között duplájára emelkedett az infrastruktúra szintje, megduplázódott az úthálózat hossza, ugrásszerűen nőtt a telefonellátottság, de a támogatások ellenére nagyobbak lettek a regionális különbségek az országban. Jellemzően a fejlett régiók profitáltak leginkább a forrásokból, a szegényebb régiók kevésbé tudtak élni a lehetőséggel, így relatíve nőtt a különbség, de a beruházások révén a korábbiakhoz képest jelentősen javult az életszínvonal.
Nagy Katalin, a Kopint-Datorg Rt. kutatója lapunknak kifejtette, hogy a spanyol, portugál példákból látszik, hogy megindult ugyan egy bizonyos felzárkózási folyamat, de a fő irányok mégis változatlanok maradtak. A négy, kiemelten támogatott országban az egy főre jutó GDP az EU-átlaghoz képest valamelyest javult, de a strukturális alapok hatékonysága nem egy esetben megkérdőjeleződik - tette hozzá a kutatónő. Számítások szerint 1989 óta az említett országokban az egy főre jutó GDP vásárlóerő-paritáson számolva 1995 és 2000 között 2 százalékot tudtak előrelépni a felzárkózásban az unió átlagához képest. Spanyolország 3-4 százalékkal tudott javulni az EU 15 százalékos átlagához képest, úgy, hogy jól használta ki a támogatási lehetőségeket. Portugália 2000-ben az unió átlagának 75 százalékát érte el, de a csatlakozás előtt is 69-70 százalék körül volt. Fontos tehát, hogy ne dimenzionáljuk túl a strukturális alapok szerepét -
összegezte Nagy Katalin -, ez egy eszköz a régió felzárkóztatásában, a versenyképesség javításában, de ezenkívül számos külső és belső eszköz együttes hatása is szükséges. A siker tehát önmagában nem ezen múlik, de olyan segítség, amit nem szabad kihagyni.