Rég beszéltünk egymással, de akadnak kapcsolatok, melyeket a közös cél tart egybe, és a cél múltával a kapcsolat is múlik - ezek szerint a miénk ilyen volt. Utoljára akkor beszéltem Veled, amikor a Magyar Dráma Napján szerettünk volna egy gálát tartani a Madách Színházban. Kétmilliót kértél bérleti díjként. Épp annyit, amennyit egy divatbemutatótól vagy egy céges partitól. Bár a Magyar Dráma Napja Madách Imre, az általad vezetett színház névadójának ünnepe, ez akkor már nem érdekelt. Eljutottál a rendezéstől a sikeres ügymenetig. Nagyszerű üzemvezetője lettél egy színháznak, mely pazar gazdasági eredményeket produkált. Mint egy étterem. Vagy egy vegyigyár.
Most, hogy egy ciklusra vállalt igazgatói megbízatásodról tizenöt esztendő (azaz három ciklus) után önként lemondtál, ezt hagyhatjuk is. Utódodra Közép-Európa legjobb musicalszínházát hagytad, ez sem kevés. Csupán a programodban nem mondtál igazat. Sok tervezetet olvastam, írtam, társszereztem az elmúlt két évtizedben (e legutóbbi kategóriába tartozik a Tiéd), de beleértve a Lázár-Gáspár-Németh álomtrió időszakának
kongresszusi irányelveit is, még soha nem olvastam-írtam-társszereztem olyat, amelyből semmi nem valósult meg, holott minden adott volt ahhoz, hogy egészen megvalósulhasson. Nem ez a baj, Imre. Az, hogy elfelejtettél elnézést kérni. Íróktól, rendezőktől, fenntartóktól, színészeidtől, mindazoktól, akiknek Te nem egy rendező voltál a sok közül, ügyes színházi ember, hanem egy szellemiség színházi vezérképviselője. Ha az ember programot alkot, illik betartani, vagy illik lemondani, vagy illik elnézést kérni, így, ebben a sorrendben.
Mégsem ezért írok Neked, mert ez már a múlt.
Néztem műsorod elmúlt néhány adását. Gratulálok. Megvalósítottál egy műfajt. Dúdoltál, énekelgettél benne. Ez a mai magyar televíziózás legjobb musicalszínháza. Gesztusaid kissé sarkosak, beszéded enyhén művi, de a legjobb rendező sem láthatja magát kívülről. Talán jobb lenne, ha az artisztikus helyett visszatérnél legjobb alakításodhoz, a messianisztikushoz. Amit adsz, s ami egyébként gyakran szórakoztató, az valószínűleg kevesebb, mintha megtartanál valamennyit a titokból. „Minden szereplőnek legyen egy kicsi titka, mert ha nincs, miért nézzük végig az előadást” - ismerős a mondat, Imre?
Ne dobd el, nem bántani akarlak. Kritizálni szoktalak, nem bántani. Nem recenzió ez a műsorodról. Inkább egy korról. Néhány gondolat, amire választ kellene adnunk közösen.
Mondhatod, megint nyafog valaki a ballib oldalról. Ha ezt mondod ebben a pillanatban, nem mondasz igazat. Azt ugyanis pontosan tudod, hogy sohasem voltam azok barátja, akiket most ballib oldalnak neveznek (én a Te barátod voltam - úgy kell nekem).
Olyan emberként írom ezt a valamit, aki két éve arcát és idejét adta a választási kampányhoz. Beszédeket mondtam, írtam másoknak. Ballibságom ékes bizonyítéka, hogy nem azt próbáltam földijeim fejébe verni, hogy jöjjön Medgyessy Péter. Tudtam, ki ő, emlékeztem rá, nem akartam és most sem akarom.
Sajátos világképed szerint nem értheted, mit keresek ebben a lapban. A lap, az biztosan ballib. Szerintem csak egy lap a lapok közül. Ebben ellenkezik a véleményünk. Te gyakran mondod, nincs független értelmiségi. Egyet biztosan tudok. Magamat. Ha pedig egy pici írószobában akad egy, akkor bizonyosan akad még néhány az országban. A független ugyanis nem azt jelenti, hogy nincs világnézete valakinek. De nem azért, mert állást, megbízást remél bárkitől. Egy megbízás nagyszerű érzés, de azért kapjam, mert abban, amit csinálok, jó vagyok, esetleg jobb másoknál. Ha ezért kapom, éljen, ha nem ezért, akkor rosszul esik. Tovább szaladnék. Szerintem nem csupán van független értelmiségi, hanem addig értelmiségi valaki, amíg független. Az értelmiségi lét szerintem egyfajta kritikai magatartás. Mindennapos küzdelem a kérdésekkel, a jobb és még jobb gondolatokért. Akkor értelmiségi valaki, ha minden egyes alkalommal újra gyürkőzik. Minden előítélet lerakódik az agyban, mint a mész, s elzárja annak legértékesebb részeit, mint a vérrög. Az egy irányba elvakult ember egy idő után képtelen az elemző, értékelvű gondolkodásra. Attól még lehet világnézete. Attól még lehet akár tagja is bárminek. Nem akkor adom fel értelmiségi létem, ha egy párt programján dolgozom (tettem nem egyszer), hanem ha elfogadom a párt belső hierarchiáját, tekintélyeit, ha tudomásul veszem azt, ami egyébként minden szervezetben természetes, hogy a vezetői szó csak kis mértékben, vagy egyáltalán nem kérdőjelezhető meg.
Jó lenne, ha mindnyájan
tudnánk, egy publicistának
nem főellensége a más
világnézetű publicista
Az értelmiségi, ha gondolkodik, egyenlő mércével KELL mérjen. Érzelmei nem vezérelhetik az értelmét. Szerintem csak így őrizhetjük meg azt az egyetlen kincsünket, mellyel talán többek vagyunk a kórusban ordítóknál.
Te nem így gondolod. Úgy gondolod, hogy ide kell állni, vagy oda. Nincs másutt. Akkor szerinted Márai Sándor - nincs. Akkor szerinted Karinthy Frigyes - nincs. Ady nincs, Kosztolányi nincs, Molnár Ferenc is legfeljebb néhai Márkus Laci zseniális felvezetésében, vagy Boka János felesleges honvédelmében. A magyar publicisztika legnagyobbjai, az elébb felsoroltak, soha nem lettek tagjai, elvakult szónokai semminek. Egyként volt nekik kínos incidens Kun és a németek. Egyként gondolták Horthyról, hogy nem túl okos ember. Az volt a világnézetük, hogy tehetséges írók voltak. Mértékegységek. Annyit akartak az élettől, amennyit az nekik pártkasszák nélkül adott. Az, hogy ennek ellenére (Ady kivételével) sokat is kerestek? Valamivel jobban állt az esztétikum árfolyama akkoriban.
Ismét eljutottunk a pénzhez. Azt mondod, nincs függetlenség. Van, csak megélni nem lehet belőle. Legalábbis nem jól. Függetlennek nem jut felügyelőbizottsági tagság, kurátorság, nem bírálják el neki tetsző módon a pályázatát. Független hiába alapítványol, nem kap hozzá palotát az Andrássy úton, hogy onnan hirdesse függő igéjét.
Most jöhet egy kiváló érved. Akkor én mit keresek egy gonosz, destruktív, családellenes szekta lapjában? Nem a jólétet, kedves Imre, ezt kijelenthetem. Rendszeresen publikálok egy lapban, melynek vezetői, tulajdonosai pontosan tudják rólam, hogy nem tartozom abba a politikai körbe, mint barátaik többsége. Mégis, komolyan és őszintén mondom Neked, egyetlen sort még nem húztak ki egyetlen írásomból sem tartalmi okból, legfeljebb azért, mert öt sorral hosszabb volt az írás, mint az oldal. Ilyen egy szekta, Imre. Ilyen elvakult, vaskalapos. Elsőként írhattam le itt szektásan, hogy nem értek egyet az úgynevezett gyűlölet-törvénnyel, mert semmi sem indokolja (egy elégetett zászló sem, bár hallottam Tőled, hogy ez szerinted is ronda dolog, mint ahogy abban is igazad van, hogy rasszista nem lehet jó hazafi). Az elsők között ítéltük el a Tilos Rádióban elhangzottakat, tekintettel arra, hogy nem főrészvényesek, hanem keresztények vagyunk. Ebben a végsőkig szektás lapban írtam le, hogy nem Gyurcsány Ferencben látom a magyar demokrácia jövendőjét, Medgyessy Pétert pedig oly hatalmas kvalitásnak tartom, mint mondjuk Te. Kérdezem Tőled, a nemzet legjobb orgánumaiban megjelenhetne ennek a fordítottja? Azt ugye nem akarod mondani, hogy azért nem is jelenhet meg, mert azon az oldalon nincs kritizálni való? Nincs, mert nem kritizáljátok.
Tovább mennék. Elmúlt műsorodban némi gúnnyal olvastál fel három helyreigazítási kérelmet. Igazad volt, van abban valami groteszk, hogy két irat ugyanazt a tárgyi hibát követi el. Örkényi a dolog. Képzeld, én ezek után felhívtam az érintettek figyelmét, hogy talán nem így kellene, ehhez képest mint láthatod, írásom felett változatlanul nagybetűvel írják a nevem. Én ugyanis nem félek. Ha ezért, vagy bármely kritikámért kizár magából egy közösség, akkor úgysem vagyok oda való.
Mellesleg kérdezném Tőled: mi kifogásod Magyarország legnagyobb hazai alapítású egyházával kapcsolatban? Ismered? Jártál ott? Beszéltél valakivel, aki oda tartozik? Sokat kértek a csarnokért? Kétmilliót egy napra? Többet? Mi lenne, ha egyszer eljönnél? Vagy legalább kapcsold be a televíziót vasárnap déltájt. Nagy tömegek, zene, kiváló előadók, igazi népszínház. Mintha Te rendezted volna sötétkék korszakodban. Értelmiségi, főként polgári értelmiségi ne ítéljen olyasmiről, amit nem ismer. Ja, igen, hogy ez egy üzleti vállalkozás? Biztosan. Akik ott énekelnek a tömegben, azok a részvényesek. Ennyi részvényese a Chase Manhattan Banknak nincs, Te is tudod. Gyere le és beszélgessünk! Ha nem oda, akkor máshová. Mert a legnagyobb baj, hogy megszűnt ebben az országban az értelmes dialógus. Ezzel csupán az értelem megszűnését vetítjük előre, a nem is távoli jövőbe.
Mindenki hazabeszél. Könynyű. Méltatlanul könnyű. Meg lehet élni belőle.
A kritika mintha bolsi csökevény lenne, mint egykoron a lélektan. Csak a másik fél tökéletlen, a miénk tökéletes. Mondok egy példát. A Szerintem című műsorban cikizted (nem bíráltad) azt, hogy az SZDSZ nevű, általad nem szeretett párt kampánya élére a Miatyánkból választott egy részletet. Nem tartom akkora skandalumnak, de ha Te igen, azért vagyunk ketten, hogy ne egyezzen a véleményünk. Azután bevágtad Pokorni Zoltánt, aki imígyen szólott: „Hadd válaszoljak én is egy ima részletével: Uram, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek”. Erre nem reagáltál. Egy pártmunkásnak az a dolga, hogy erre ne reagáljon. Egy értelmiséginek az, hogy igen. Mindettől még Pokorni Zoltán az újkori magyar történelem kimagasló alakja, viszont ez nem egy imából van, hanem magad is tudod, hogy honnan. Ez hiba. Fokoznám, nagy hiba. Mert ha az övéik lehetnek műveletlenek, ostobák, gonoszok, akkor tán mondjuk meg a mieinknek, amikor tévednek. Legalább most, a második körben. Mert egy választás már elment ezen. Ezen, meg néhány apróságon. Elkészült egy innen-onnan
összelopott kampány, ami arra volt jó, hogy az akciófilmnyi költségvetés eltüntetésének legyen valami jogcíme. Magam már három hónappal a bukás előtt figyelmeztettem az illetékeseket, hogy ez valamivel kevesebb a semminél, de mint kiderült, nem értettem hozzá, csak ők. Talán, ha TE, aki mégis Budapest egyik leghíresebb kulturális szolgáltató intézményének vezetője voltál, szintén szólsz, akkor Téged komolyan vesznek.
Az nem elégséges, hogy Medgyessy Péter hihetetlen szónoki teljesítményeit mutogatjuk. Kétségtelen, ő egy nagyon szórakoztató ember, elnéznénk naphosszat, amint beszél, de akkor tessünk szívesek nagyon okosnak lenni polgárilag!
Szeretném felhívni szíves figyelmedet, hogy a közélet nem „adj király katonát” az iskolaudvaron. Te ilyennek gondolod. Fogjuk meg szorosan egymás kezét, aztán, ha valakinek van kedve nekimenni a másik oldalnak, akkor uccu neki. Erre akkor jöttem rá, amikor azon elmélkedtél írásban, hogy Krizsó Szilvia velünk van-e. Nem, Imre, Krizsó Szilvia nincs velünk, meg ellenünk sem. Krizsó Szilvia nem Benke Valéria, meg nem is Slachta Margit, hanem egy viszonylag értelmes és csinos közgazdászlány, aki azzal van, akit nem frusztrál, hogy párja ismert asszony, ki is néz valahogy, sőt… még beszélgetni is lehet vele. Hidd el, Krizsó Szilvia azzal van. Ha mindenkinek számot adunk, akkor annyian fekszünk neki a számháborúnak, hogy nincs elegendő bokor megőrizni a játék méltóságát. Nincs velünk továbbá a Fürge Ujjak, a Magyar Horgász, a Hölgyvilág valamint a Story sem. Van egy jó hírem, velük sem. Ők azzal vannak, akit érdekel Gregor Bernadett ehavi befektetője, Pandora szelencéje és az, hogyan szexuálhatunk túl a hatvanon, valamint mit tegyen
a szülő, ha kiderül, hogy buzi a gyereke. Ez a minősített többség.
Jó lenne, ha mindnyájan tudnánk, egy publicistának nem főellensége a más világnézetű publicista. A publicista ellensége a tolvaj miniszter, a saját zsebét tömő bankár, a maffiát pártoló rendőr. Akad ilyenből is rengeteg, tán küzdjünk vállt vállnak vetve ellenük. Kár, hogy nem lehet, mert a sajtó, bármennyire is szeretnéd, nem negyedik hatalmi ág. Ne essünk hasra magunktól, ha lehet! Azért, mert minden televízió olcsó műsor gyanánt sajtóklubot nézet képre vágyó nézőivel, ne képzeljük azt, hogy mi toljuk a vonatot. Nem, csak ülünk rajta ingyenjeggyel a vasutas rokonok között, akik papírból eszik a szalonnát. A sajtó akkor lenne negyedik hatalmi ág, ha anyagilag független lenne a politikától, és azt, ugye, tudjuk, hogy mennyire az. Ugyanez igaz korunk hőseire is. Hatalmi ember nem előszobáz, hanem saját előszobája van. A magyar sajtó egy része asszisztál, egy másik része prüszköl, de része a nagy konszenzusnak: a bűnöket majd Isten jól megbünteti odafent, minek nekünk ezzel bíbelődni.
A néző megkapja a maga embereit. Jól megmondja a Zsolti, a Pista kulturáltabb hangnemben, Te is. De akadt valaki, aki, mikor Spiró 16 éves versét mint novumot idézted, feltette volna az ujját, hogy ezért a szerző elnézést kért már, a szöveg serdülőkorú, mellesleg a Csirkefej nevű korszakos mű írójáról van szó? Nem volt ilyen, mert a néző egykedvű. A néző haknira vágyik és megkapja, tudja, hogy a politika kis Kabosai mikor tolják le jelképesen a gatyát. Ezt kellene befejeznünk közösen, és visszatérnünk ahhoz, amiben jók voltunk valamikor. A párbeszédhez. Ne Lovassal beszélgessen Bencsik itt, Désivel Mészáros ott. Legyen Mészáros-Lovas, aztán nézzük meg, ki távozik sírva a ringből, s nem utolsó sorban, hátha a nézőnek erről valami olyan is eszébe jut, ami a múlt héten még nem. Nem az a dolgunk, hogy kijelöljük a mezsgyéket, és ezek mögött több rend szellemi cseléd tegyen úgy, mintha gondolkozna. Ehhez képest az sem fontos, hogy kinek, melyik országos listás zseninek van több zsellérje egyik vagy másik oldalon.
Azt mondod mindig a műsor végén: Magyarország megváltásra vár. Országot nem lehet megváltani, csak a világot.
A rosszabbik eset, ha ezt a „megváltást” Orbán Viktortól várjuk. Orbán nem Isten, csak egy kiváló képességű ember, akinek van annyi esze, amennyi a feladathoz kell. De nem mindegy, hogy Simicska barátja, Wermer pártfogoltja jön-e vissza, ha visszajön, vagy a téri győző felnőtt változata. Egy ember tulajdonságok együttese, ő is. A kritikátlan elfogadás a rosszabbakat hozza elő belőle - ahogy mindenkiből. Márpedig Magyarországnak egy nagy tehetségű, tisztességes vezetőre lenne szüksége. Az egyik megvan. A másik elhatározás kérdése. A tábornak az imádat helyett arra kell vigyáznia, hogy embere tisztességesen vezesse az országot, ha erre kerül a sor. Szerintem ezen kell dolgoznunk mindnyájuknak. Tudom, veszélyes, mert a kegy gyorsan elszáll ott, ahol másként szól a szó. De csak ez méltó ahhoz az emberhez, akit majd húsz éve megismertem, Imre. Csak ez méltó hozzánk, ha már képtelen vagy egyesben fogalmazni.
Erőt és türelmet kívánva, előítéletek nélküli közeljövőt remélve várom válaszod:
Siposhegyi Péter