Hetek - VIII. évfolyam, 4. szám, 2004. január 23

„Nem szokatlan, hogy a gúny, a megvetés vagy a gyűlöletkeltés éppen keresztény, keresztyén egyházaink tagjait és értékrendjét támadja, kívánja megsemmisíteni” - reagált a Tilos Rádióban karácsonykor elhangzott „kiirtanám az összes keresztényt” kitételre közleményében Seregély István, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Bölcskei Gusztáv, a református egyház zsinatának lelkészi elnöke és Szebik Imre evangélikus elnök-püspök. Alábbi cikkünkben arra keressük a választ, hogy valóban üldözés alatt áll-e a kereszténység, illetve valamely „történelmi” képviselője Magyarországon, meg kell-e védeni e miatt, s ha igen, kinek és milyen eszközökkel?

Tamás Pál szociológus:

Ma a kereszténység többségi világnézet Magyarországon, ezért nem szorul védelemre. Nem forog veszélyben, sőt vannak olyanok, akik szerint az elmúlt években túlságosan is államvallás-közeli állapotba hozta magát. Érdekes, hogy a jelek szerint a szocialista kormányzatot nem hozza zavarba ez a helyzet.
A konkrét esetben mindössze egy személy, Barangó ágált - igaz, meglehetősen ostobán - ez ellen, de ő sem az egyházakat vette célba, hanem az egyházak túlsúlyát, állami kötődésüket ellenezte.
Összegezve: sem egy ittas punk támadására nem szolgált rá, sem Lovas István védelmére nem szorul rá a kereszténység.

Tőkéczki László történész:

Sem a zsidóságot, sem a kereszténységet nem kell megvédeni, hiszen Magyarországon szilárd jogállam van, minden kisebbségnek és a többségnek is garantált a védelme az alkotmányban, illetve a törvényekben. Mindkét politikai oldalon rendszeresen elhangoznak olyan radikális kijelentések, amelyek önmagukban jelentéktelenek, de a média felnagyítja azokat, és „ügyet kreál belőlük”, elterelve ezzel a figyelmet az igazán fontos kérdésekről.
Kikérem magamnak, hogy olyan emberek tematizálják a közéletet, akiknek a szintje kritikán aluli. Elsősorban a baloldali média felelősségét hangsúlyoznám, mert menynyiben például ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész „galíciai jöttmentekről” szóló írásából annak idején nem csináltak volna botrányt, akkor a jobboldal sem így reagálta volna le egy részeg punkzenész kijelentéseit. Úgy vélem, míg a jobboldal visszatérő vádja a kereszténységellenesség, addig a baloldal az antiszemitizmus bélyegét igyekszik folyamatosan rásütni ellenfeleire.

Tamás Gáspár Miklós filozófus:

Volt idő, amikor a kereszténységet üldözték, és a kereszténység úgy tett szert tekintélyre, hogy vállalta a mártíromságot is. Abban az időben példás életet éltek, böjtöltek és imádkoztak, és kitartottak Jézus mellett: az igazi hit, az ilyen kereszténység ma is tekintélyt szerez, rokonszenvet kelt. Meggyőződésem tehát, hogy a kereszténység legjobb védelme a valóságos hit.

Iványi Gábor metodista lelkész:

Ha a kereszténység kisebbség lenne Magyarországon, akkor helyeselném a védelembe vételét, de itt inkább attól való félelemről volt szó, hogy elveszítjük a többséget. Ezt a Biblia szavaival tudnám a legjobban megvilágítani: akiben teljes lett a szeretet, az nem fél. Szükségképp azt lehet konzekvenciaképp levonni, hogy a félelem azok életében jelenik meg, akik ki akarnak rekeszteni, akik gyűlölni akarnak, akikben nem lett teljessé a szeretet. Ők talán úgy gondolják, a kereszténység képviselői védelemre szorulnak ebben a helyzetben.

Gyulay Endre, Szeged-Csanádi megyéspüspök:

Már megszoktuk, hogy támadják a kereszténységet, a kereszténység azonban továbbra is él. Ami a kereszténység védelmét illeti, azt azoknak a törvényeknek a betartásával, illetve betartatásával lehet megvalósítani, amelyek a vallásszabadságra - így a kereszténységre is - vonatkoznak. Itt megemlíthetem az 1990. évi IV-es vallástörvényt, a Horn-érában született vatikáni megállapodást (konkordátumot), illetve az ugyanebben a parlamenti ciklusban történt, a protestáns egyházakkal kötött megállapodást. Ami a kereszténység fenyegetettségét illeti, ezt szolgálják azok a szurkálódások, piszkálódások, hangulatkeltések, amelyek a sajtóban napról napra előfordulnak. A Lovas-ügy ehhez képest csak egy kis pont az egész cirkusz körül. Abban, hogy karácsonykor, pontosabban karácsony szenteste érte el ez a folyamat a tetőpontját, ebben Lovas Istvánnak volt a legkisebb szerepe.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke:

Nem beszélhetünk keresztényüldözésről hazánkban. Noha a Tilos Rádióban elhangzott, inkriminált kijelentéseket teljes mértékben elítélem, a „kereszténység védelmében” történt egyes megnyilvánulásokat erősen túlreagáltnak tartom, sőt, ami e kérdés kapcsán kialakult, az már a közéleti tisztátalanság, a politikai hisztériakeltés kategóriája. Ellentétben Gyulay Endre püspök úr véleményével, aki azt mondta, hogy keresztényellenes negyven évet zárt le a rendszerváltás hazánkban, én azt gondolom, hogy inkább vallásellenes negyven évről van szó. Tudvalevő, hogy a rendszerváltás után kialakult demokráciában is rengeteg probléma adódik a különböző vallási közösségek életében, azonban a Magyar Köztársaság Alkotmánya elegendő jogi védelmet nyújt a különböző felekezetek és egyházak részére, ezért külön védelmi vonalak kiépítésére nincsen szükség.

Debreczeni József közíró:

Ez az egész offenzíva és ellenoffenzíva erősen túlzott. A Tilos Rádióban elhangzott mondatból nem vonható le olyan következtetés, hogy a keresztényeket atrocitás fenyegetné. Egy illuminált ember mondata volt, amitől a beszélgető társai rögtön elhatárolódtak, az illető többször bocsánatot kért, a rádióból kirúgták. Bár a kiirtanám szó nagyon súlyos, de tényleges fenyegetést nem jelent.
A Rákosi-korszak, és enyhébb eszközökkel a Kádár-korszak is a vallás és a kereszténység minél nagyobb mértékű visszaszorítását tűzte ki célul. A légkör még a rendszerváltozás idején - amikor megtörtént a vallásszabadság rehabilitációja, illetve kárpótolták az egyházakat - is sokszor ellenségesnek volt mondható: az egyházi ingatlanok visszaadása körül is zajlottak viták, a pápalátogatás idején is voltak nyegle megnyilvánulások. Összegezve tehát úgy gondolom, hogy az egyház rehabilitációja nem zajlott le teljes mértékben, de ez a mostani kampány, ami a szemünk előtt bontakozik ki, biztosan nem szolgálja ezt a célt, sőt a tüntetés és a zászlóégetés óta nyilvánvalóan kontraproduktív. Az a rokonszenv, ami az ominózus mondat után a kereszténység és az egyházak iránt megnyilvánult, ezeknek az agresszív eseményeknek a hatására lassan az ellenkezőjére fordul.
Ismerve antiszemita nézeteit, nem lett volna szabad Lovas Istvánt szónoknak hívni, ugyanakkor az egyházaknak is nagyobb visszafogottságot kellett volna mutatniuk. Erdő Péter nyilatkozata mértékadónak mondható: keresztényi megnyilvánulás volt, hogy imádkozni fog a Tilos műsorvezetőjéért, bár a megkövezett István mártírral állított párhuzamban volt némi túlzás. Viszont az, hogy az egyházfelekezetek sorra adták ki a nyilatkozatokat, már képmutatás.
Az egyházi ingatlanok visszaadása révén a kilencvenes években nyugvópontra jutott a történelmi felekezetek helyzete. Nyilvánvaló, hogy sem intézményesen, sem anyagilag nem fenyegeti őket veszély. Abban igaza van Gyulay Endrének, hogy a nyilvánosságban uralkodó stílus - amit a bulvárlapok és a kereskedelmi televíziók jelenítenek meg -, szemben áll a keresztény értékekkel, sőt mindenféle hagyományos értékrenddel. Azonban ilyen ellenkampánnyal ezen nem lehet segíteni.

Wildmann János, az Egyházfórum című katolikus folyóirat főszerkesztője:

Mindkét oldalon zajlanak olyan elítélendő társadalmi folyamatok, amelyeket a másik oldal rendre kihasznál, azok jelentőségét eltúlozva politikai tőkét igyekszik belőlük kovácsolni: támadja a másik oldalt, vagy éppen megerősíti saját pozícióit. Ez sokkal nagyobb probléma, mint az, hogy egy részeg műsorvezető badarságokat mond. Ugyanakkor az egyes esetek súlyát azok körülményei is nagyban meghatározzák: szerintem például ifj. Hegedűs kijelentései valóban komolynak számítanak, hiszen azok egy református lelkész szájából származtak.
A Tilos Rádióban elhangzott kijelentésekből hiba azt a következtetést levonni, hogy a kereszténységet bárkitől vagy bármitől meg kellene védeni. Úgy látom, az ügyet nyugodtan lezártnak lehetne tekinteni, hiszen a rádió elbocsátotta az érintett műsorvezetőt. Az izraeli zászló elégetése kapcsán pedig az eset jogi vonatkozásaira kell inkább a hangsúlyt tenni, ugyanis a történteknek nincs különösebb jelentősége, emögött nem áll társadalmi bázis.