Sikerült ártalmatlanná tenni hétfőn Volgográdban egy farkast, amely
napok óta rettegésben tartotta a város lakóit. Az ordas főként a városközpontban
lévő élelmiszerüzletek környékén tanyázott, majd rejtekhelyéről előrohanva
kiragadta az emberek kezéből az élelmet tartalmazó táskákat, szatyrokat.
Ha valaki megpróbált ellenállni, azt támadásra készen, félelmetes
vicsorgással futamította meg. Többször rendőrök siettek a farkas támadásának
helyszínére, de mire odaértek, az állat már eltűnt. A helybeliek sokáig
nem is gondolták, hogy farkassal akadt dolguk, kóbor kutyákra gyanakodtak. Hétfőn
végre idejében érkeztek a rend őrei: „tetten érték” a farkast, amint a
Volga menti város központjában egy zacskó burgonyaszirmot próbált
elragadni két kislánytól. Az egyik rendőr egyetlen lövéssel leterítette a
négylábú rablót. Hogy miként kerülhetett a városba a farkas, arról egy
helyi állatvédő egyesület elnöke úgy vélekedett: az állatot kölyökkorában
egy vadász találhatta, és magával hozta a városba, hogy megszelídítse, de
a vér nem válik vízzé. (MTI)