Márer György, New York
Lehetnek-e utolsókból elsők?

Iowa államban napokon belül szavaznak a Demokrata Párt elnökjelöltjének személyéről - a harc egyre élesedik. Howard Dean volt vermonti kormányzó kiugrott a bolyból, és olyan vezetésre tett szert, amelyre jó ideje nem volt példa. Richard A. Gephard azonban alaposan felzárkózott, és veszélyeztetni látszik Dean elsőségét. 
A szavazatok összeszámlálása előtt korai lenne jóslatokba bocsátkozni, bármi történhet még az Iowában és a New Hampshire-ben tartandó első előválasztásig. Megtörtént már, hogy a hátrányos helyzetben lévő fél megelőzte az esélyest (1984-ben például Gary Hart ugyancsak közel került ahhoz, hogy kiüsse a nyeregből Walter Mondale-t), ezekben az esetekben azonban az éllovas minden bizonnyal sebezhető volt. 

Howard Dean, az első számú demokrata jelölt. Hosszú menetre készül

Az ellentáborban viszont arról folyt a szó, vajon Howard Dean, aki a legutóbbi felmérések szerint a legesélyesebb demokrata aspiráns, hasonló lesz-e Michael Dukakis volt massachusettsi kormányzóhoz, aki 1988-ban alapos vereséget szenvedett Bush elnök apjától. „A hasonlóság az, hogy mindkettő elsősorban jó vezetőnek tartja magát, és csak másodsorban politikusnak” - nyilatkozta az idősebb Bush egyik tanácsadója. Hozzátette azonban: ez nem azt jelenti, mintha a republikánus kampány úgy látná, hogy Dean ugyanúgy fogja végezni, mint Dukakis 1988-ban. Sőt szinte mindenki egyetért abban, hogy Dean erőteljesebb, jobban szervezett jelölt, mint annak idején Dukakis volt, és a 2004-es választások eredményei jóval szorosabbak lesznek az 1988-asnál. „Nem veszünk semmit biztosra. Az ország politikailag versenyképes, ennélfogva minden esetleges ellenfelünket komolynak ítéljük” - szögezte le a Bush-tábor vezetője. 
A demokratapárti jelöltek vasárnap tévévitán vettek részt Iowa államban, ahol azonban a kilencből csak heten jelentek meg. Wesley K. Clark tábornok és Al Sharpton lelkész úgy határozott, nem folytat választási hadjáratot Iowában. A vita során ellenfelei élesen támadták Deant, ugyanakkor egymásról sem feledkeztek meg. Sok volt persze a személyeskedés is, ami nagy általánosságban jellemzője ezeknek az élesedő politikai vitáknak. Szinte egyhangú volt azonban a demokraták között az a nézet, hogy Dean ez alkalommal nem felelt meg a várakozásoknak. Bár demokratapártiakról volt szó, mégsem lehetett volna barátinak nevezni a vita hangnemét. A „demokrata támogat demokratát” gyakorlat csak azután lép érvénybe, hogy az elnökjelölő nagygyűlés, amelyre valamikor a nyáron kerül sor, meghatározza a párt választottját, aki majd versenyre lép a hivatalban lévő Bush elnök ellen. 
A vasárnapi tévévitán történt egy szívderítő esemény is: Howard Dean ígéretet tett arra, hogy „kormányzatának hatodik vagy hetedik évében” egyensúlyba hozza majd a költségvetést. A közönség soraiban valaki hangosan felkacagott, majd az egész hallgatóság vele nevetett. A magabiztos Dean nyilvánvalóan nem vette észre, hogy ezúttal ő volt a vidámság tárgya, és furcsa módon még kampányának vezetője is azt hitte: vele derült a tömeg. 
Ugyancsak az elmúlt vasárnap eseményei közé sorolható, hogy Wesley Clark tábornok kijelentette: nem fogadja el, ha a Demokrata Párt alelnöknek akarja jelölni. Clark cáfolta, hogy az elmúlt nyáron, amikor találkozott Howard Deannel, az felvetette a lehetőségét egy Dean-Clark jelöltpárosnak. Az egyik országosan közvetített tévéadásban leszögezte: „Én az Egyesült Államok elnöki címéért versengek és nem az alelnökségért. Nincs szándékomban elfogadni ilyen jelölést, és nem is fogom.” New Hampshire-ben egyébként a nyugalmazott tábornok alaposan feljött, és még meglepetést is okozhat.