Pálfy Gyula
A nagy fogás

A „Némó nyomában” senkinek sem fog csalódást okozni. A gyermekes családnak és a humorra vágyó felnőttnek egyaránt élvezhető történet az apa-fiú kapcsolat megható, még nem érzelgős példázata. A kicsik számára jótékonyan egyszerű cselekmény alatt a szülők „saját jogon” szórakoznak: a felnőtt fülnek szánt (szerencsére nem trágár) párbeszédek eltalált stílus/életmód-paródiák. Néhol a legjobb vígjáték szintjén kacagtató a többféle szleng. A gyártók vettek marketingleckét: ma már együtt kell aprót, s nagyot szórakozatni. Az óceán rajzos világa, ahogy vártuk, káprázatos. Egyes tengerbiológiai jelenségek könnyed, de pontos magyarázata is elhangzik. Még az is megeshet, hogy gyermekünk újult kedvet kap a mozi nélküli napok javát lekötő tevékenység (ismert nevén: a tanulás) izgalmas felfedezésként értelmezéséhez. Ennyit röviden, ha az olvasónak épp kevés az ideje. 

Érdemes viszont a felszín mögé pillantani. Úgy tíz éve történt valami a rajzfilmekkel. A korábbi ajdebájos tüll-csipke, kipirult rózsaarc Disney-operettek (Hófehérke, Hamupipőke) korszaka után a műfaj felgyorsult. Berobbant a digitális technológia, soha nem látott térérzetű tájak, árnyaltabb arcjátékkal, valószerű érzelmekkel bíró „szereplők” lettek sztárokká. Akik továbbra sem igényeltek részesedést a bevételből.
Közeledve a század végéhez, a verseny éleződött. A Disney (a műfaj Microsoft-ja) egyeduralmát a Dreamworks csapata törte meg az Egyiptom hercegével. A rivális a Z, a hangya és a Shrek piacra dobásával végképp beszögezte fantáziaországba védjegyét, a félholdról pecázó fiúcska sziluettjét. Nagy munkával készült igényes művekről lévén szó, a „válaszcsapás” csak a megemelt nívóhoz igazodhatott: a gyermek és játéka kapcsolatát újraértelmező Toy Story-filmek és a működő kapitalizmust is kifigurázó Szörny Rt., hogy csak a legjobbakat említsük. 
E pazar látnivalók a Pixar stúdió alkotásai, ami a Disney-birodalom kreatív, jó humorú fiatalokkal zsúfolt részlege lehet. Szinte látjuk, ahogy e srácokat belökik a rajzeszközökkel - és számítógépekkel - telezsúfolt ablaktalan stúdióba, mondván „csináljatok, amit akartok, de jó legyen!” Aztán rájuk csapják az ajtót, időnként pizzát hoznak, s várják, hogy megszülessen valami formabontó, elképesztő poénokkal arató filmezet. Ami mellesleg az egész cég versenyképességét is képes szinten tartani.

A Némóval ez megint sikerült. Pedig csak a bevált fogásokat tálalják új abroszon. Az embervilágot például a rajzfilmes kánon szerint kívülről, fenntartással látjuk. Háborús roncsok, aknamező a tenger mélyén és a rendelői akvárium, ami Némó, az elözvegyült apjától búvárok által elszakított növendék bohóchal üveg fogháza. A fergeteges párbeszédek viszont nem engedik a filmet ökohimnuszba, Greenpeace-kiáltványba fordulni. A cápatrió az anonim csoportterápiák hangulatát, a tengeráramlaton szörföző teknőscsapat a bőrruhás Harley Davidson-klub szövegelését parodizálja. Sőt a tréfa egy Amerika-ellenes kiszólásig elmegy, kaján öniróniából persze. No meg tán azért, hogy picit jelezze a kort, ahol élünk, amiben vagyunk éppen…