Ignácz Valéria
A normális az ideális

Mérhetetlen nőiesség árad még a sportos kollekcióiból is. Rafinált szabásvonalak, amelyek váratlan helyről indulva, váratlan helyre érkeznek. A lényeg az érzelmesség. Ezek a jellemzők lelhetők fel Katti Zoób mostani kollekciójában is, amelyet nemrégiben divatbemutatón láthatott a nagyérdemű.

Zoób Kati Fotók: Lovász Sándor

- Mi volt az a belső vagy külső inspiráció, ami elindított ezen a pályán?
- Fogalmam sincs. Nem tanultam se szabni, se varrni, de mégis szabok és varrok. Régebben a divat komolytalan dolognak tűnt, azt gondoltam, majd valami „komoly” felnőtt foglalkozást választok magamnak. Akkor még azt hittem, hogy ez csak egy szakma, amiből meg lehet élni, és nem is sejtettem, mit jelent a divat mint hivatás. Egy nagyon jó ízlésű környezetben nőttem fel, ahol sok impulzus ért. Arisztokratától a dunántúli parasztemberig mindenki megtalálható a famíliában, és nyilván összeadódtak bennem ezek a különbözőségek. Már gyerekként öltöztettem a tanáraimat, osztálytársaimat, ismerőseimet. Később ámulva figyeltem a nagy divattervezőket, mindaddig, amíg rá nem jöttem: nekem is van saját ötletem. Ha valakiben megvan a képesség, akkor az előbb vagy utóbb, de utat tör magának, az ilyen embernek öröm az alkotás. Azok az alkotók, akik könnyedén, szinte szórakozásként dolgoznak, gondolom, boldogabbak, mint azok, akik „vérrel alkotnak, majd rettegve őrzik műveiket, nehogy ellopják tőlük”. Nekem a divat: alkotás, önmegvalósítás, játék és ajándék, amelyet igyekszem megbecsülni.
- Milyen divattervező „karakterek” vannak? 
- Az egyik típus, aki önmagát öltözteti feltűnően, karakteresen, és bárhova megy rögtön észre kell venni, hogy ő egy divattervező. A másik pedig, aki nem önmagát, hanem a vevőit öltözteti, képes elvonatkoztatni. Egyébként a divatban megkülönböztetnek alkalmazkodó és stílusteremtő tervezőket.
- Egyik jobb, mint a másik. Lehet különbséget tenni közöttük?
- Lehet, de nem érdemes. Két teljesen különböző hozzáállásról van szó. Aki stílust teremt, annak harcosabb az útja, és valószínűleg kevesebben hordják majd a ruháit, hiszen az újat nehezebben fogadják el az emberek.
- Valamennyire mindenkinek alkalmazkodnia kell, nem?
- Persze, például Karl Lagerlfeld is tervezett az OTTO Divatáruháznak modelleket. Szerintem kifejezetten felfrissít egy divattervezőt, ha elrugaszkodik az elvarázsolt, hordhatatlan daraboktól, és konfekciótermékeket is tervez. Mindenki tudja, hogy szép-szép, csak nem hordható. Ami nem hordható, az pedig nem eladható. Akárhonnan nézzük a szakmát, ez egy üzlet. Valóban művész egy divattervező, de ami a munkájából létrejön, az egy pénzügyi vállalkozás. A divat gazdasági értelemben a legprofesszionálisabb üzletek egyike, és ezért tud ilyen ereje, hatása lenni. Tudniillik, mindenkinek fel kell öltözni. 
- Ám a „nagyok” nem szeretik magukat szériagyártásban megmérettetni. Kelvin Kleinnek is rombolódott az imidzse, amikor elkezdett tömegcuccokat is gyártani. Óra, póló, napszemüveg stb.
- Kétségtelenül devalválódott, viszont a világ minden részén ismerik és hordják a termékeit. Mi a nagyobb? Kuriózumként jobban csengett a neve, de ma már a kínai vendégmunkás pólójára is az van felírva: Kelvin Klein. 
- Mitől lesz valaki elismert divattervező?
- Fogalmam nincs. Nem tudom, én ehhez nem értek.
- Hát akkor ki? Öt év alatt olyan eredményeket értél el a kollekcióiddal, amelyet az ember talán legmerészebb álmában sem képzel el! Párizs, New York stb.
- Azt nem tudom, hogyan kell ezt csinálni, viszont én csak így tudom. Két hete volt egy divatbemutatónk, és azzal kellett szembesülnünk, hogy a tömeg szinte szétfeszítette a házat. Ötezren voltak. Az emberek elkezdték a ruháimat úgy elemezni, mint egy politikai, gazdasági hírt. Nyilván kell ehhez egy következetesség, „megszállott” munka is, bár én inkább csak arra törekszem, hogy ne hazudjak, ne csapjam be a saját vevőimet. 
- Hogyan állítasz össze egy kollekciót? Ami a papírra vetődik, úgy marad, vagy többször változtatsz rajta?
- A most elkészült kollekció 108-110 öltözék. Valójában nincs is megrajzolva a negyven százaléka. Egy kollekcióról azt is lehetne mondani: variációk egy témára. Még 94-ben elindult egy szabásvonal, és ennek az utóéletét látjuk.
- A divatbemutatón lévő show-t is te szervezed?
- Szenvedélyesen ott pörgök mindenben, itt minden az én ötleteimre épül, és semmiből nem lehet kihagyni. Aztán eljön a pillanat - az előadás előtt nyolc-tíz órával -, amikor már kiosztódnak a szerepek, mindenki ismeri és szereti a saját feladatát, és én egyszer csak kimaradok mindenből, és nézőként vagyok jelen. Fantasztikus érzés. 

- Hogyan szemléled ilyenkor a kollekciódat?
- Mérhetetlen meghatottsággal, mintha nem is én készítettem volna. Beállok a közönség mögé, és nézek, mintha csak most láttam volna először.
- Könny?
- A finálé a legnehezebb, amikor nem akarja a közönség a tapsot abbahagyni. Ez a munka annyi sikerélménnyel jár, amiért érdemes a betegágyból is felkelni, és bejönni dolgozni. 
- Van ideális férfi, nő egy divattervező számára? Úgy érzem, amit diktálnak a tervezők, az egy álomvilágba repíti az embereket. Nézik a címlapon az 58 kilós, 175 magas lányokat, és kiakadnak…
- Nincs generálszósszal leöntött ideális ember. Az átlagember az ideális ember, aki kinn jár az utcán. Nem foglalkozik túlságosan önmagával vagy túlságosan másokkal. Attól ideális valaki, hogy normális. Ezek a reklámtrükkök karikatúrajelleget öltenek számomra. Nem szabadna szemránckrémet reklámozni tizenhat éves lányokkal. Az emberek attól gyönyörűek, hogy mindegyik más és más. 
- Akkor ideális divat sincs? 
- A divat nem egy kötelező előírás. Azért van, hogy az embereket szórakoztassa, kiemelje, széppé tegye vagy elcsúfítsa. A divattal akkor van baj, amikor előírásnak tekintik, és jön a divatszakértő a törvényeivel. Kit érdekel? Miért ne viselhetném, amit én szeretnék. Mindenki annyit válasszon magának a divatból, amennyi segíti, és annyit, amennyi nem nyomorítja. Egy ruha akkor jó, ha nem okoz túl nagy feladatot a viselése. Vannak alkalmak, amikor szépnek kell lenni, és vannak nők, akik ezért képesek akár szenvedni is. Az ilyen áldozatkész nőknek szabad csak komplikált, kicsit kényelmetlen, ámde gyönyörű ruhákat csinálni. Egyébként akár ünnep, akár hétköznap, akkor szép egy ruha, ha nem különül el a tulajdonosától. Fontos, hogy az ember jól érezze magát, és szabadságot, harmóniát biztosítson a ruhatára.
Meg kell tanítani az embereket arra, hogyan viseljék önmagukat. Ha pedig valaki saját magát sem tudja elviselni, akkor ne panaszkodjon, hanem tegyen ellene!
A nők néha saját magukat nyomorítják meg ezzel a kényszeres gondolkozással.
- A ruha teszi az embert?!
- Látszólag igen! Sajnos a ruha teszi. Vásárolj a közértben egy tréningruhában, vagy menj be egy nercbundában. Saját tapasztalatból is tudom mondani, hogy ha meghívnak valahova divattervezőként, akkor olyan ruhát kell választanom, ami ahhoz az alkalomhoz illik, mert tőlem fokozottabban azt várják el. Szimpla hétköznapi ruhában, ha bemutatkozom valakinek, akkor csodálkozik: Ez a Zoób Kati? A szakmámból fakad, hogy velem szemben is erősebb az ilyen jellegű elvárás, de rólam is hajlamosak azt feltételezni, hogy nagyon sokat adok a külsőségekre. Ez néha eléggé terhes. 
- Milyen érzés, amikor szembe jön veled egy Katti Zoób ruhadarab?
- Van, hogy elbújok. Most amikor a fodrásznál voltam, egyszer csak észrevettem, hogy egy hölgy talpig business look (Katti Zoób üzleti stílus) ruhában van. Nem szeretném utólag elbizonytalanítani, bizonyára azért választotta, mert jól állt az alkatához, a személyiségéhez. Tehát ha meglát valaki, akkor ne az jusson már eszébe rólam: vajon szép vagyok, vajon ez jól áll rajtam? Én nem vizsgálom mások öltözködését, csak ha megkérnek rá, és kicsit szórakozott is vagyok, néha észre sem veszem, hogy ki mit visel. 
- A Fashion - TV ebben az évben újra bemutatja Magyarországot, és veled kezdődött a sorozat. 
- Érdekes színfoltnak tartják Magyarországot, de sajnos itt nincs annyi tervező, hogy fenntarthasson egy ilyen jellegű műsort. 
- A magyar médiában miért nem kap teret a divat ilyen szinten való közlése?
- Nem vagyunk még elég büszkék magunkra. Milánóban leszállok a repülőről, és gigantikus betűméretekkel olvashatjuk a terminálok tetején: ARMANI. Itt Budapesten is ők vannak kiírva: Armani, Versace, Dior stb., és loholunk mások zsebébe pénzt tömni. Nincs egyetlen televízióban sem professzionális divatműsor.
- Ezek szerint odakint könnyebb az érvényesülés, értőbb a közeg?
- Párizsban a „guruk” egy szempillantás alatt elfogadtak, de természetesen az ember a saját hazájában nehezen lesz próféta. Hosszú az út, de megéri, és ezt a szeretetet, amit itthon kapok, semmire el nem cserélném.