Bohács Zoltán
Kirekesztett kirekesztő

Az elmúlt hetekben nagy vihart kavart a német belpolitikai életben a CDU/CSU parlamenti frakciójából kizárt Martin Hohmann körül kialakult botrány. A német képviselő antiszemita felhangú kijelentéseivel vívta ki maga ellen párttársai és a közvélemény erőteljes nemtetszését. A német jobboldal egyértelműen elhatárolódott a képviselőtől és annak zavaros történelmi nézeteitől.

Martin Hohmann a CDU-ból kizárt politikus. Nem vették a vállukra Fotó: Reuters

A párttársai körében is őskonzervatívként ismert Hohmann a német egység napján, október 3-án tartott beszédet a Hessen tartománybeli Neuhofban. A beszéd valószínűleg soha nem torkollik nemzetközi botrányba, ha a helyi CDU nem teszi fel a gyűlésen elhangzott szöveget az internetre, s a helyi rádió egyik riportere nem kürtöli világgá a történteket. Hohmann ugyanis beszédében némi külföldellenes bevezető, illetve a szerinte elviselhetetlen nagyságúra hízott német szociális állam ellen intézett kirohanások után rátért beszédének érdemi mondanivalójára: egy páratlan történelmi hasonlatra. Ez utóbbi logikai alapja az, hogy nem kizárólag a németek lehetnek „bűnös nép”, hiszen más népek történelmében is vannak fekete foltok (lásd keretes írásunkat, amelyben Hohmann beszédéből idézünk). Más népek alatt ő elsősorban a zsidókat érti. A beszéd második részében azt taglalja részletesen, hogy a zsidók milyen direkt és indirekt szerepet vállaltak a nemzetközi kommunizmus terjesztésében, s itt hangoztak el azok a nemzetközi sajtó által is idézett mondatok, miszerint a zsidóknak központi befolyása volt az 1917-es szovjet forradalomban, a Cseka titkosrendőrség rémtetteiben, s aktív részt vállaltak II. Miklós cár meggyilkolásában is. A beszéd végső konklúziója az, hogy egyetlen népet sem lehet kollektív bűnösséggel vádolni, még akkor sem, ha vannak is megkérdőjelezhető epizódok a történelmükben. 
Ez a nyilvánvaló csúsztatásokkal, hangsúlyeltolódásokkal és történelmi képtelenségekkel teli beszéd, amilyet a második világháború óta nem sokat lehetett hallani német földön, szinte bombaként robbant a német közéletben. Kezdetben úgy nézett ki, hogy Hohmann képviselő bocsánatkérésével, a pártelnök asszony általi feddésével, s két parlamenti bizottságból történő visszahívásával el lehet tussolni az ügyet. Ám a helyzet tarthatatlanná vált, miután nyilvánosságra került a német katonai elitalakulat egyik tábornokának levele is, amelyben a főtiszt gratulált Hohmann-nak „a bátor és világos beszédhez”, amely szerinte a többség szívéből szólt. 
Ez utóbbi már mind a német politikai elitnek, mind a közvéleménynek túl sok volt. Reinhard Günzel tábornokot, a levélírót Peter Struck védelmi miniszter azonnali hatállyal menesztette, s elviselhetetlenné vált a közvélemény nyomása az uniós pártokon. Az ügyben először Edmund Stoiber, a CSU kancellárjelöltje nyilatkozott egyértelműen: ilyen politikusnak nincs helye a német parlamentben. Miután az erőteljes pártvezetői ajánlás ellenére is késett Hohmann önkéntes kilépése a frakcióból, Angela Merkel és a frakció vezetése végső döntésre szánta el magát: Hohmann kizárása ügyében történelminek is nevezhető szavazást rendeltek el. A frakció végül egyértelmű kétharmados döntéssel Hohmann képviselő kizárása mellett döntött. Ilyesmi a CDU történetében még nem fordult elő. A kizárás tényét a legtöbb szakértő a német jobboldali pártoknak az antiszemitizmustól történő egyértelmű elhatárolódásaként értékeli - egyben olyan jelzésként, amely világosan meg kívánja vonni a szalonképes politika jobboldali határát, amelybe Németországban az ügyefogyott történészkedésbe csomagolt „szoft” antiszemitizmus sem fér már bele. Természetesen más kérdés, hogy a szavazás során a CDU frakciójának tagjai belső meggyőződésből, vagy csupán az aktuálpolitikai széljárásnak engedve cselekedtek-e. Az viszont örvendetes, hogy Németországban ilyen politikai szél fúj. Fújhatna ez a szél a Lajtán innen is.