Nagy Liliána
Örömmámor és amnézia

Rekordösszegért, 101 milliárd forintért kelt el az egykori rossz hírű „Maci-bank”. A Postabank - gyermekbetegségekkel terhelt - első korszaka ezzel lezártnak tekinthető; az új tulajdonos, az osztrák Erste Bank pártfogásában minden bizonnyal új időszak kezdődhet. Némelyek nem ilyen biztosak ebben, úgy vélik, a múlt a névhez kötődik, s a még le nem zárt perek újabb és újabb feszültségeket kelthetnek, nem beszélve a milliárdokban mérhető esetleges kárpótlásokról. Mások a 101 milliárd forintot sokallják, az Erste Bank vezetői mindenesetre elégedettek, úgy vélik, jó üzletet csináltak.

Kisbenedek Péter, az Erste Bank vezérigazgatója és Aijen Janmant, az osztrák anyabank képviselője a boríték felnyitásakor. Nyerő pillanat Fotó: MTI 

A Közép-Európa lakossági bankjai között piacvezetőnek számító Erste Bank 11,1 milliós ügyfélkörrel rendelkezik, s a Postabank megvásárlása hozzájárulhat a bank magyarországi pozíciójának megerősödéséhez. Szakértők szerint túl magas árat (a könyv szerinti érték 2,7-szeresét) fizettek az osztrákok. A Postabank informatikai rendszere elavult, amely további milliárdokban mérhető fejlesztéseket követel meg az új tulajdonostól. Andreas Treichl, az Erste vezérigazgatója úgy véli, akár már 2005-ben nyereséget termelhet a Postabank. A vásárlással mindenesetre az Erste az OTP után a második legnagyobb lakossági bank lett, együttesen 200 bankfióknál fogadják a 900 ezer ügyfelet, az együttes piaci részesedése 10-11 százalékot tesz ki. Az Erste tudatosságát jól mutatja, hogy már két évvel ezelőtt kitűzte célul, hogy 20-25 százalékos részt ér el a lakossági, valamint a kis- és közepes vállalkozók piacán. Kérdés persze az, meg tudja-e szorongatni, be tudja-e érni a lakossági szolgáltatások első helyezettjét, az OTP-t.

Mennyi az annyi?

A Postabank az emlékezetes 1997-es botrányt és Princz eltávolítását követően új vezetőséget kapott, a több tízmilliárdos veszteség után hellyel-közzel már nyereséget is termel. A múlt azonban még mindig kísért, tavaly például 120 milliós nyereséget ért el, de jelentős céltartalékképzés miatt végül is 1,8 milliárdos veszteséggel zárta az évet. Az idén eredetileg 500 ezer forintos veszteséggel számoltak, de most úgy tűnik, ekkora nyereséggel zárja a Postabank az évet. De vajon mekkora valójában a bank értéke: 101 milliárd - amennyit a vevő adott érte -, vagy 50 milliárd, amennyi a könyv szerinti értéke? Egy-két éve 25 milliárdot adott volna csak érte az OTP, az idei pályázaton pedig már 70, 85 milliárdos ajánlatok is voltak. S ha a 101 milliárd igazi sikersztori, akkor - többen feltehetik a kérdést -, hol van az a közel 200 milliárd adóforint, amelyet a 97-es bankbotrányt követően belepumpáltak az intézménybe? (Összehasonlításként: ez az összeg ötször akkora tétel, mint amennyit ebben az évben táppénzre, terhességi ellátásra fordított az állam, illetve 200 kilométernyi autópálya megépítését fedezte volna.)

Túl sokat tudó Princz 

„Túl sokat tudok” - ez a sokat sejtető mondat szerepelt az osztrák bulvárlap, a Kurier által Princz Gáborral 1997-ben készített interjúban. Ma, amikor örömmámorban úszik a privatizációban résztvevők arca, furcsa mód nem említtetik fel a Postabanknak a rendszerváltást követő években a politikai, kulturális, gazdasági életben játszott szerepe, máig a jótékony homály sűrűjébe merült kapcsolatrendszere. Bár még előtte állunk a Princz-pereknek, kötve hihető, hogy pontos képet kaphat a „körön kívül” hagyott átlagpolgár. Az egykori bankvezér közvetlenül a bankbotrány után tett néhány érdekes interjúja, kijelentése azonban bizonyos összefüggésekre enged következtetni. Következzék most néhány ezek közül az azóta már keveset firtatott összefüggések közül. „Bizonyos érdekcsoportok meghiúsították a bank egy osztrák partner bevonásával tervezett privatizációját. Ugyanezek a csoportok állnak az 1997 eleji, ominózus Postabank-pánik kirobbantása mögött is, amelynek során három nap alatt milliárdokat vettek ki a betétesek. 
A leváltásom is visszavezethető politikai okokra - főként az előző baloldali kormányhoz fűződő jó kapcsolatokra való tekintettel. Megfenyegettek, hogy erőszakkal vitetnek haza (Magyarországra). Vannak azonban, akik - mivel szerintük túl sokat tudok - szívesebben látnának engem a távoli Dél-Afrikában. De én itt maradok a közelben. És jöhetnek olyan idők, amikor én is teszek fel kérdéseket” - volt olvasható 1997-ben az osztrák Kurier hasábjain. Princzet azóta sem kérdezték, sőt az ellene indított perek még el sem kezdődtek. Az egykori bankvezért többek között csalással, sikkasztással, hanyag kezeléssel, számviteli fegyelem megsértésével, orgazdasággal, gazdasági adatszolgáltatás elmulasztásával vádolják.