Hetek - VII. évfolyam, 39. szám, 2003. szeptember 26

Dühös és rosszakaratú provokációnak nevezte a L’Osservatore Romano, a Vatikán hivatalos lapja Peter Mullan skót származású - és mellesleg katolikus vallású - rendező filmjét, A Magdolna nővéreket. A film, amelyről a vatikáni rádió azt állította, hogy fikció, az írországi úgynevezett Magdolna mosodák életét mutatja be, ahol egészen a
közelmúltig olyan nőket tartottak fogva börtön körülmények között, akik „szégyent hoztak” a családjukra. A neorealista stílusban elkészített film Velencében tavaly elnyerte a legjobb filmért járó Arany Oroszlánt, és világszerte nagy elismerést aratott. Itthon az elmúlt héten mutatták be.

„Huszonhét éves voltam és hajadon, amikor a nővérekhez küldtek azért, ahogyan a férfiak rám néztek” - egy azon tízezrek történetei közül, akiket családjuk az Irgalmas Nővérek Magdolna mosodáiba adott, hogy vezekeljenek bűneikért. A Magdolna mosodákban többnyire olyan nők dolgoztak, akiknek házasságon kívül született gyermekük, de sokan voltak, akiket azért küldtek ide, mert megerőszakolták őket, vagy kihívóan viselkedtek és így „hoztak szégyent” a családjukra.
Peter Mullan filmje brutális világot tár elénk. A fölötte érzett megdöbbenés hasonló ahhoz, amit Garibaldi katonái éreztek, amikor a Vatikán börtöneiben foglyokat találtak 1870-ben. A történet ugyanis 1964-ben indul, amikor a világ már hallotta Martin Luther Kingnek a feketék jogaiért elmondott beszédét (Van egy álmom). Abban az időszakban, amikor az Egyesült Államokban - részben Martin Luther King tevékenységének köszönhetően - újra az emberi jogok kerültek a fókuszba, Írországban olyan nők dolgoztak a Magdolna mosodákban, akiknek semmilyen joguk nem volt, és senki nem volt, aki harcolt volna értük, a társadalom számára ugyanis ők nem léteztek. Ezeket a nőket úgy fosztották meg szabadságuktól, hogy semmilyen állami törvény ellen nem vétettek, és azokkal a fogva tartottakkal szemben, akiket az állam által fenntartott börtönökben őriztek, a Magdolna nővérek nem tudhatták, hogy elhagyhatják-e valaha a családjuk vallási meggyőződése által számukra kijelölt börtönt, vagy azonosíthatatlan holttestekként nyugszanak majd a mosoda temetőjében.
A film négy fiatal nő életén keresztül mutatja be a mosodákon belül zajló életet: egyiküket saját unokatestvére erőszakolja meg egy esküvőn, s ezt követően apja belegyezésével a helyi plébános viszi el a Magdolna mosodába. Két másik lányt házasságon kívüli gyermekük miatt, a negyediket pedig kihívó magatartása miatt ítélik vezeklésre. A helyszínt bemutató jelenetet eltúlzottnak is találhatnánk - a vezető apáca magatartása ugyanis leginkább egy SS-tiszt viselkedésére emlékeztet -, ha nem ismernénk a „túlélők” beszámolóját, akik szerint a valóság messze „alulmúlta” a filmbeli történetet. „Bármelyik nőt megkérdezhetik, aki ott volt, és elmondja, hogy a valóság sokkal rosszabb volt” - nyilatkozta Peter Mullan a CNN-nek. Az egykori Magdolna nővérek beszámolója alapján például elképzelhetetlen volt olyan párbeszéd a nők között, amelyet a film főszereplői - nyilvánvaló dramaturgiai okból - folytattak, a hallgatás ugyanis a kényszerű vezeklés egyik módja volt. A film egy kegyetlen és zárt világot mutat be - nem csoda, hogy a környéken lakók sem tudták, mi zajlik a falakon belül, ahonnan szökni szinte teljesen lehetetlen volt, a szökési kísérletet pedig kegyetlen büntetéssel torolták meg. A filmben maga a rendező játssza el egy olyan apa szerepét, aki az intézetből elszökött lányát brutálisan megverve viszi vissza a mosodába.
A Magdolna mosodákba zárt nők az év 364 napján végeztek rabszolgamunkát - csak karácsonykor kaptak szabadnapot -, munkájuk ellenértékét az intézményt vezető apácák gondosan elrejtették. A film brutálisan ábrázolja azt is, ahogyan ezeket a jogfosztott nőket nemcsak a munka szempontjából, hanem szexuális vonatkozásban is kizsákmányolták: a papság perverz vágyainak célpontjaivá is váltak.
A film bemutatásával szinte egyidejűleg robbant ki Írországban egy, a Magdolna mosodákkal kapcsolatos botrány, az Irish Times című lap újságírójának oknyomozó riportja nyomán. A lap beszámolt arról, hogy 1993-ban, amikor a rend eladott egy olyan telket, amelyen az egyik legnagyobb mosoda állt, százharminchárom sír exhumálására kértek engedélyt a Környezetvédelmi Minisztériumtól. A rend által átadott listán a százharminchárom név közül huszonnégy olyan vallásos hangzású név volt, mint Lourdes-i Magdolna vagy Szent Teréz Magdolnája. Ezeknek a nőknek a személyazonosságáról semmilyen információval nem rendelkeztek, ezért halotti bizonyítványt nem állítottak ki. További harmincnégy nőnek a halotti bizonyítványát szintén nem tudták felmutatni, olyanokét például, akik a hetvenes években hunytak el. Az exhumálás során érte a hatóságokat az újabb meglepetés: a százharminchárom bejelentett sír mellett huszonkét azonosíthatatlan holttestet találtak. Az Irish Times szerint végül mintegy hetvenöt holttest személyazonosságára nem sikerült fényt deríteni, nem tudni, hogy kik voltak eltemetve a mosoda kertjében.
Az utolsó Magdolna mosodát csak néhány évvel ezelőtt, 1996-ban zárták be. A becslések szerint összesen mintegy harmincezer nőt tartottak fogva bennük.