Hetek - VII. évfolyam, 33. szám, 2003. augusztus 15

Szombat délután egy óra, rekkenő hőség a békéscsabai vasútállomás környékén. A bágyadt taxisofőrök nyitott ajtóval bóbiskolnak. Sehol egy utas, a rádióban Zorán énekli: száz évig élünk, vagy még tovább. A már-már pusztai idillt hirtelen kerékcsikorgás zaja töri szét. Öt rendőrautó kanyarodik az épület elé, és a hirtelen kivágódó ajtókon át harminc rendőr szállja meg rohamléptekkel az épületet. A peronra, a váróba, a restihez, mindenhova jut belőlük. Az egyik padon hajléktalan szunyókál, a dinamikus mozgásra felriad:
- Mi a fene, tán filmet forgatnak? - Dehogy - felel neki a társa - csak jön a Fradi-vonat.

A vonat tényleg jött menetrend szerint, de a félelmetes szurkolótábor valahol félúton leszállt. Ebéddel várták őket egy közeli kisvárosban az ottani drukkerek. Így csak tíz-tizenöt gimnazistakorú, Fradi-sálba öltözött fiú száll le megilletődve a peronra. Körülöttük talpig kékben kommandósok. „A buszpályaudvarba, fiúk!” - mutatja az irányt a rangidős tiszt, ellentmondást nem tűrően. A jelzett udvar tulajdonképpen egy mélyített terasz, a helybeliek egyszerűen csak gettónak hívják. Ott kell várakozni, amíg be nem futnak a következő szerelvények, rajtuk az elhíresült Fradi-táborral. A helyi rendőrség nem bíz semmit sem a véletlenre, talán a futball összes szereplője okult a május 30-i eseményekből, amikor az Üllői úton elszabadultak az indulatok.
„Azon az útvonalon, amelyen végigvonulnak a tiszteletreméltó szurkolók, ott mindenütt rendőri kíséretet kapnak - mondja Oláh Tamás alezredes, megyei közbiztonsági igazgató, aki az egész akciót vezényli. - A kiemelt meccsekre külön készülünk: így a Fradi, az Újpest és a Loki vendégjátéka mindig a figyelmünk középpontjában áll. Tudja, nem szeretem a meglepetéseket - összegzi a mondanivalóját tömören az alezredes. - Ma kétszázötven rendőr vigyázza a rendet, minden vonatot bevárunk, majd a szurkolókat együtt kísérjük a pályára. A stadionban ezerötszáz főnek különítettek el helyet a rendezők, ide helyezzük el a Fradi-tábort. A stadionnak azt a részét szinte hermetikusan lezárjuk. Egy tíz-tizenkét méter széles üres szektor lesz a helyi ultrák (B-közép) és a Fradi kemény magja között - ismerteti a terveket Oláh alezredes. - Ide csak rendőrök és biztonsági emberek léphetnek be, ha valaki mégis átmászik, azt azonnal előállítjuk. A módosított sporttörvény értelmében, gyorsított eljárás keretében akár százezer forintos azonnali bírsággal is sújthatjuk. Ez vonatkozik arra is, aki mondjuk egy palackot hajít a pálya irányába. Higgye el, kameráinkon keresztül mindent látunk” - állítja a közbiztonsági igazgató.
Az elméleti terv megvalósulása 16 óra körül ér újabb pontjához. Ekkor egy körülbelül százötven fős erősen felajzott szurkolói tábor érkezik Budapestről a Munténia Expresszel. A vonaton a rendőrezred munkatársai végig jelen voltak, így a szerelvény épségben megérkezik. Viszonylag, mert ahogy a kupék kinéznek, erősen a közeli Balkán hangulatát idézi.
A vonatkísérő kalauz azonban megnyugtat: az induláskor majdnem ilyen állapotban voltak. Ezeket a kocsikat a leglerobbantabbak közül válogatják, direkt erre az útra. Este 20.40-kor ugyanezen a különjáraton fognak visszautazni, akik most érkeztek.

Közben a peronon a hangulat a tetőfokára hág. „Fradika! Fradika! Fradika!” - zengi a kórus megunhatatlan rigmusát, majd hirtelen átváltanak „Hülye tótok, megverünk benneteket!” csatakiáltásra, majd újra felzendül a nóta: „Édesanyám, kedves anyám, csak az a kérésem, hogy zöld-fehér mezt csináltasson nékem. Zöld-fehér mezt, sej-haj, Fradi-címert rája, ez illik-illik a maga fiára.” A hülye tótokról csak annyit, a békéscsabai csapatban - annak ellenére, hogy jelentős kisebbség él itt - egy szlovák illetőségű játékos sincs, ellentétben a Fradival. A vidéki utazóközönség riadtan rebben szét a zömében kopasz és erősen ittas drukkerhad elől. Az állomás előtti mély udvart lassanként megtöltik a gettóba kényszerített zöld-fehér sasok. Háromnegyed ötkor aztán vége a nyugalomnak. Az addigra már háromszáz fős Fradi-tábor mintegy száz fő rendőr kíséretében vonul a Kórház utcai stadion irányába. A stadion úgy öt kilométerre található, de hiába minden könyörgés, fenyegetőzés, állampolgári jogokra való hivatkozás, a rendőrök nem engedtek senkit taxiba szállni. A főtéren patinás cukrászda, teraszán békés nagymamák fagylaltoztatják unokáikat. Az egyik fiúcska hangosan kérdezi:
- Mami, kik ezek? Fegyencek?
- Dehogy, ezek a bácsik csak a meccsre mennek - csitítja a nagymama a kisfiút.
- De akkor miért ordítanak enynyire? - makacskodik tovább a gyermek.
- Ahelyett, hogy itt kérdezősködöl, nyald tovább csendben a fagyidat! - szól a rendreutasítás.
„A stadion közel van, úgy tűnik, megússzuk balhé nélkül” - mondja mintegy magának egy izzadó főtörzs, aki a kutyáját vezeti. Rövidesen azonban megdől az állítása. A tömeg hullámzik, elől kitör a balhé:
- Hajrá Fradi!
- Hajrá lilák! - hangzik a válasz, és mindkét oldalról öt-öt ifjú ugrik egymásnak. A harcnak azonban hamar vége, beszállnak ugyanis a rendőrök is. A srácokat azonnal bezsuppolják, ők már csak a holnapi újságból tudják meg az eredményt. A pálya körül minden kocsma zárva, sör csak bent a büfében, műanyag pohárban, aranyáron. A Polgármesteri Hivatal levélben kérte a kocsmárosokat, hogy a meccs idejére tartsanak zárva a saját érdekükben. Tikkasztó hőség fél hat körül, amikor is a stadion lassan megtelik, és a két csapat melegíteni kezd. A szurkolótáborok kölcsönösen anyázzák egymást, a szitkozódást a törvény nem szankcionálja. Úgy döntöttem, sorba állok a büféhez, elvégre oknyomozó riportot csak élesben lehet készíteni. Körülöttem fiatal srácok, zöld-fehér nejlonba izzadva. Ez már hangulat - gondolom magamban. Előttem egy tizenkilenc éves srác, Péter, ő Debrecenből jött. Minden meccsen ott van, ahol a Fradi játszik. Ott volt május 30-án is az Üllői úton.
- Nem is a fradisták kezdték a balhét - emlékszik vissza -, hanem amolyan kigyúrt, agy nélküli bunkók, akiket még soha nem láttam. Most bezzeg, nézz körül, mi isszuk meg a levét. Úgy tereltek ide minket kutyákkal, mint a marhákat.
- Egy hideg kólát - nyögöm a pult irányába.
- Hideg már nincs - recseg a rozsdás bódé homályából egy hang -, csak Traubi van hideg.
- Jöhet kettő - mondja Péter - meghívlak, csak írd le az igazat.
Azt, hogy mi lesz ma, nem meri megtippelni senki a környezetemben, mert szerintük sokkolta a liga Lipcseiéket a hat pont levonásával.
- Pedig nézd meg, most is mennyien vannak kint - mutat körbe Péter. Tizenháromezer-ötszázan pontosan, közli a helybeli hangosbemondón a szpíker, és sportszerű szurkolásra szólít fel mindenkit. - Kisebb csoda, hogy ennyien kijöttek - állapítja meg mellettem egy idősebb polgártárs, név szerint Gyuri bácsi. Ő negyven éve jár az Előre meccseire, de ennyien nagyon régen voltak az arénában. - Talán akkor, amikor öt éve bronzot nyertek Pásztor Jóska vezénylésével a csabai fiúk - nosztalgiázik Gyuri bácsi. - De most is a Fradiért jöttek ki, mert minden vidéki csapat álma, hogy hazai pályán kiüsse a Fradit. Hiába, lehet szidni, lehet szeretni, a Fradi az Fradi marad - vonja le a végső konklúziót.
A lelátón a hangulat a tetőfokán, amikor bemutatják a játékosokat. Óriási üvöltéssel köszöntik kedvenceiket mindkét oldalon. Aztán minden szépen lassan ellaposodik, ahogy elkezdődik a játék. Mondhatni hazai NB I-es szintű labdázgatás folyik a pályán. De a drukkereknek mindegy, szinte önkívületben űzik a csapatokat a remélt győzelem felé. Hiába minden, a félidő 0-0-val zárul. A büfét újra megrohamozzák minden oldalról. A stadion közben megtelt tökmag- és szotyolahéjjal húsz centi magasságban. Beóvatoskodom a Fradi-szektorba, ahol fáradtan ül a hírhedt kemény mag.
„Cserélni kell, frissíteni! Hozza be a Sasut!” - ordít valaki Garami edző felé. Minden jó tanács ellenére a második félidő ugyanolyan, mint az első: unalmas. Valaki kicsit balra tőlem ordít egy nagyot: „Ott a D.! Nézzétek!”- int a székház terasza felé, majd kézről-kézre jár egy távcső. „Az egykori zsaru most nagy bizniszbe kezdett - szól a pletyka. - Az a szürke Trans-porter az övék, amelyiknek kamera van a tetején - int az egyik sarok irányába a mellettem álló, majd továbbadja a távcsövet. - Ő figyelteti a szurkolókat, mindent filmre vesznek. Hatalmas lóvét nyom neki a labdarúgó liga.”
„Milyen rossz ez a bajnokság, mégis mennyien meg tudnak tollasodni belőle” - elmélkedik hangosan a hátam mögött álló. - „Fradika! Fradika!” - Ez aztán újra energizálja a tábort. Kolomp, kereplő, duda, mindenki üvölt, de a hang nem alakul át mozgási energiává, a sztárok egyre fáradtabban nyomják a bőrt. A vége 0:0 marad. A vonat mindjárt indul - hangzik a hangosbemondón, úgyhogy a rendőrök erőltetett menetben nyomják a Fradi-tábort az állomás irányába. Balhé a végére is jutott. Egy hatalmas termetű fickó szinte a levegőbe emel egy fiatal fiút, majd egyszerűen letaglózza. A rendőrök aztán őt nyomják a földbe. Másnapra aztán kiderült, mindkét erős fiú helybeli volt, de a nagyobbikban Fradi-szív dobogott. A vonat hosszan fütyülve elhagyja a peront, az üvöltés egyre távolabbról hangzik: „Lila majmok! Lila majmok!”
„Szép” augusztusi délután volt Békéscsabán.