Hetek - VII. évfolyam, 33. szám, 2003. augusztus 15

Visszatérnek a régi szép idők, már ami az idegenforgalmat jellemezte a rendszerváltásig, amikor elsősorban saját hazánkat fedeztük fel az év minden szakában. Persze ez akkor sem egészen így zajlott, mert akik magasra jutottak a párt ranglétráján, az olasz Riviérán sütkérezve mosolyogtak a kommunizmus szimbólumának számító munkásosztályon, amelynek szépreményű tagjai Trabanttal vagy Wartburggal pöfögtek le a mi kis tengerünkre, ahol jóízűen ették a sült kolbászt a pecsétes, kockás abroszról. A kultúrsokk, ami a kilencvenes évek elején úgy megrázta a magyarokat, hogy csak az addig kuriózumnak számító nyugati világ volt a célpont, mára lecsendesedett, s úgy tűnik rájöttünk: Magyarország nagyon szép, és a miénk! Ez kitűnik a KSH legfrissebb adataiból is, miszerint a külföldi turisták száma ugyan csökken, de a magyar látogatóké nő.

Aki nem hiszi, járjon utána, ugyanis a statisztikák magukért beszélnek, s valóban a hazai vendégek erőteljes, 6,38 százalékos emelkedése látható országos szinten. A Németországból ideutazó turisták száma 3,95 százalékkal kevesebb, mint tavaly, de a skandináv országokból egyre többen érkeznek Magyarországra. Szakemberek szerint nem a németeket kell okolni a gyengébb szezonok miatt, hiszen az idegenforgalomban mindenütt kiélezett harc folyik a vendégekért, különösen 2001. szeptember 11. után, amióta a turizmus világválságáról beszélnek. Egy egészséges átrendeződés hosszú folyamata zajlik az utóbbi években, melyet tragikus események is befolyásoltak persze (SARS-vírus botrány, németországi gazdasági recesszió, iraki háború, paksi atomerőmű-zavar). De a megváltozott helyzethez kell alkalmazkodni, mivel a jóléti szocialista rendszer elmúlt, ezzel együtt a tömegturizmus ideje is lejárt, s most a minőségi idegenforgalom ideje következik. Versenyben pedig azok maradnak, akik befektetnek, fejlesztenek - és utána aratnak. Vagyis az első osztályú vagy osztályon felüli szolgáltatást nyújtó vállalkozások számíthatnak előbb vagy utóbb az áhított profitra. Nem utolsó sorban pedig a „német vendég a jó vendég” beidegződéssel leszámolva saját honfitársaink megbecsülésével és kulturált kiszolgálásával a hazai kereslet is tovább nőhet. Új piacok is nyílnak: Európa második legnagyobb nyaraltatója, a dán Novasol 600 házat vett bérbe az egész szezonra a Balatonon, a Velencei-tóval kiegészítve. A dánok ugyan kevesebben vannak, mint a németek, de rendkívül jómódúak, és hozzászoktak a magas árakhoz. A külföldi szakmai kiállítások egyébként lassan meghozzák a várt sikereket, illetve újra felelevenítették a magyar táj szépségeit, ugyanis olyan messzi országokból, mint Írország, 20 százalékkal nőtt a beutazás. A Magyar Turizmus Rt. tájékoztatása szerint szeptembertől turisztikai képviseletünk is nyílik Dublinban. Oroszországból pedig csupán az első félév adatait tekintve 35 százalékkal többen jöttek, mint tavaly. A németeknél egyébként megindultak a nagyarányú szabadságolások augusztus elején, úgyhogy hamarosan lehet látni majd a statisztikákban a változásokat. A német turista egyébként minden országban a legkedvesebb vendég, mert többet költ, de kevesebb ideig marad, mint a hazai turista. Idén egyedül Horvátországban nem panaszkodnak, mivel ott stagnál a német turisták száma a tavalyi adatokhoz képest, de Ausztria is hiányolja a szomszéd látogatókat.

Előre kell menekülni a Balatonnál

Idegenforgalmi szakemberek azonban üdvözlik a hazai nyaralási kedv növekedését, melyben nem kevés szerepe van annak, hogy a magyarországi cégek az idén már június elejéig több üdülési csekket vásároltak, mint tavaly összesen. Több szállásközvetítő egybehangzó állítása szerint a magyar vendég nem alkudozik, hanem fizet, míg a német körbenéz még, és lehet, hogy visszajön. Mégsem vagyunk olyan spórolósak tehát, már ami a nyaralást illeti. A balatoni fizetővendéglátás minden púderozás ellenére évről évre 10 százalékkal csökken. A „Zimmer Frei”-nosztalgiára építők csalódottságának ezért van alapja, ugyanis kereslet az igényes szolgáltatások iránt mutatkozik az utóbbi időben, a régi reflexek már nem működnek. A kiadó szobák tulajdonosai pedig számíthatnának a visszajáró vendégekre, mert az igényes, tiszta szobák kellemes árakkal párosulva mindig keresettek, míg az agyonhasznált törülközős, ágyneműs szállások az igénytelenséget és nem a pénztelenséget tükrözik. A tapasztalat azt mutatja, hogy akik a megváltozott helyzethez alkalmazkodva befektettek, ma nem panaszkodnak. Három egymás mellett lévő étterem közül az egyik tiszta ugyan, de a terítőtől a székekig minden betöltötte már a „nagykorúságot”. Itt alig van egy-két asztal forgalom naponta. Mellette nádfedeles, igazi „ungarische” hangulatú vendéglő, rönkfából faragott berendezés, kortalan, minden külföldi legalább egyszer kipróbálja, hét közben közepesen, hétvégén kétharmadig megtelik. A harmadik étterem teljesen felújított, mediterrán terméskőből kirakott, igényes épület, modern kovácsoltvas bútorokkal, leanderek, muskátlik mindenütt. Tiszta, jó illatú, igényes teríték, szinte csak asztalfoglalással van biztosítva a helyünk. Ahogyan az okos vendéglátósok egymás között mondják, „csak előre lehet kimenekülni a bajból”. Az idegenforgalomra alapozó országok közül például Horvátország csak idén 250 millió eurót fektetett be a szállodák korszerűsítésébe, a biztos siker érdekében. „Hihetetlen mélységből, háború után csak így tudunk felállni, ha befektetünk és befektetünk!”- mondta egy dalmát szállodalánc vezetője lapunknak. Megfontolandó a szomszédok jó tanácsa!

A Mátrának nincs gazdája

Míg a balatoni idegenforgalom borúlátásától hangos a sajtó, vannak, akik nem panaszkodnak, pedig lenne rá okuk. Magyarország egyik legszebb tájvédelmi körzete az Északi-középhegységben található Mátra, ahol hazánk legmagasabb pontja is van. Aki manapság idelátogat, egy időutazás részesévé válik. Télen mindent belep a hó, csak egy kis meleg kandallóra vágyunk, ahol felmelegedhetünk, de nyáron más igények merülnek föl, és ott látjuk magunk előtt a nyolcvanas éveket. Jobb időket látott éttermek, húsz évvel ezelőtti bútorok, szétrepedezett asztalok viaszosvászonnal letakarva, alumínium evőeszközök, lepattogzott mélytányérok. Némi kérdezősködés után szégyenlős vallomások az elpártoló vendégekről, a támogatás hiányáról, mondják: csak meszelésre futja kétévente. Ez nem kirívó eset, nagyítóval kell keresni egy középkategóriás helyet. „Nincs gazdája a Mátrának!” - mondta lapunknak a Kékes Kilátó és Szálloda képviseletében Majer Róbert. Ez a mostoha állapot érződik az épületek állagán és berendezésén egyaránt. Magyarországon itt a legmagasabb a magyar vendégek aránya, érdemes lenne megbecsülni saját honfitársainkat. De a kilátó állagának megőrzésére sincs pénz, a képeslapokról jól ismert Pagoda szintén szomorú látványt nyújt, s ahogyan minden, ez is befektetőre vár. Méghozzá olyanra, aki nemcsak kiveszi a pénzt, hanem újra vonzó és keresett kirándulóhellyé tenné a Kékestetőt. Olyan tanácsot is hallottunk, hogy gyönyörködjünk a tájban, és ne az épületekben. Igaz, de talán igényesebb turisták is jönnének pihenni, hogy a csúcson található szállodában eltöltsenek egy hetet a gyógyulni és pihenni vágyók, ha megfelelő színvonalat és szolgáltatást találnának. Galyatetőn sem jobb a helyzet, a szép fekvésű szálloda ugyan egy jó nevű hotellánc tagja, de a felújítás csak a recepcióig jutott, a szobák ablakairól félig lepattogzott fehér festék virít, rajta a nyolcvanas évek lakáskultúra-divatja; mintás nejlonfüggöny drapp-barna csíkos sötétítővel. Az éttermek hasonlóan a „nosztalgia a szocializmusba” címet viselhetnék, nevük elhallgatását kérő tulajdonosaik szerint itt nem is lesz változás, mert csak a gyógyvízhez kapcsolódó vállalkozások kapnak pénzt Kelet-Magyarországon.

A keleti országrész idegenforgalmát valóban a gyógyfürdőkhöz kapcsolódó bevételek tartják el, ezért nem ok nélkül támogatják ilyen dinamikusan a gyógyturizmust, amely magas nyereségtartalmú áraival valóban szép bevételt eredményez. A várható nyereség idejéről kevesen tudják viszont, hogy a gyógyszállók átlagos megtérülési ideje a szokásos öt-hét évvel szemben tíz-tizenöt év. Másfelől az is igaz, hogy a gyógyturizmus, ha jól képzett a személyzet, a legtöbb bevételt is hozza, hiszen a vendég komplex szolgáltatást vásárol, és hetekig marad a hatékonyság miatt. A Széchenyi-terv is inkább ezt az ágazatot támogatta, s rengeteg pénzt szánt erre a területre, mára alig akad tájegység, ahol ne épült volna néhány fürdőmedence. Ennek ellenére mégis visszaesett a gyógyszállók forgalma, különösen Budapesten. A szakemberek szerint inkább olyan helyekre kellett volna koncentrálni a támogatásokat, amelyek az iszapon és a termálforráson kívül már fel tudtak mutatni valamit. Az ország teteje, ahogy a helyiek hívják, mégis a letűnt szép idők emlékéből él, veszni hagyják a már meglevő értékeket is. A turistaösvényeken szétázott faházak, lekopott jelzések, a szerpentinek mentén elrozsdásodott szalagkorlátok. Üdítő kivétel a hegyekbe érve a Mátraházán található Hotel Avar, amely mégis talált jó befektetőt néhány évvel ezelőtt, felújította a síelők kedvencének számító 112 szobás üdülőkomplexumot, amiben a szolgáltatások egész tára megtalálható. A patinás hotel ma már konferenciák, továbbképzések kiváló helyszíne, és nyáron is tele van vendégekkel. Az egyedülállóan friss levegő különösen a nyári kánikulában élvezhető, hegyvidéki sajátosság, hogy alacsony a páranyomás és magas a nedvességtartalom, a levegő por- és pollenszegény, a háziporatka ezen a magasságon már nem él meg. Parádfürdőre ellátogatva ne keressük a helység nevéről kapott híres fürdőt, mert két éve, egy helyi lakos elmondása szerint „felszántották”, már évek óta nem volt vize, csak gaz nőtt benne. Némi megkönnyebbülés, hogy a parádsasvári üveggyár működik, és a Károlyi család gyönyörű kastélya szállodaként jó állapotban van. Néhány ígéret azért van: élményfürdő Parádon és egy téli-nyári bobpálya Sástón. A helyi érdekeltség szerint ez is óriási előrelépés lenne, hogy legalább a hazai vendégkör újra alternatívaként gondoljon erre a különleges, kiemelkedően jó adottságú környékre.