Morvay Péter
A kezdet és a vég összeér

Utolérheti-e Akhilleusz a teknősbékát? - tette fel a kétezer-ötszáz éve élt görög filozófus, Zénón a kérdést. Szerinte a válasz az, hogy nem, mivel az előnnyel induló lomha állat minden pillanatban előtte lesz a nyomában loholó hősnek. Természetesen sem Zénón, sem azóta más nem látott békésen lépdelő teknőc nyomában reménytelenül sprintelő hosszútávfutót, ám az ősi filozófiai paradoxon megoldására csak most jutottak el a tudósok. Ezt állítják legalábbis azok a fizikusok, akik Einsteinéhez hasonló jelentőségűnek tartják Peter Lynds most publikált új elméletét az időről. Lynds szerint az idő nem osztható fel egymást követő képkockákra, így Zénón paradoxona téves feltételezésekből indul ki. Az idő természetéről és irányáról folyó vita egyidős a civilizáció történetével.

London éjszakai látképe a Nemzetközi Űrállomásról. A magasból minden másként látszik Fotó: Reuters

Peter Lynds a Foundations of Physics Letters című fizikai szaklap augusztusi számában tette közzé tanulmányát. A 27 éves fiatalember azt állítja, hogy „egy test mozgásában nincsenek precízen elkülöníthető pillanatok. És mivel a helyzete folyamatosan változik, azt soha nem is lehet meghatározni.”
Lynds szerint elmélete megoldást kínál Zénón paradoxonjaira is. Az i. e. ötödik században élt görög filozófus talán legismertebb paradoxonjában azt vezeti le, hogy Akhilleusz, a leggyorsabb lábú görög hős nem tud leelőzni még egy teknőst sem, ha igazi sportemberként némi előnyt ad a hüllőnek. 
Mire ugyanis megteszi a köztük lévő távolság felét, addigra a teknős már arrébb vonszolta magát, és így tovább. 
Zénón másik paradoxona szerint felesleges elindulni bárhova is, hiszen egy utazás során először az út felét kell megtenni, aztán a fennmaradó szakasz felét és így tovább, tehát valójában lehetetlen elérni az úticélig.
Lynds szerint a paradoxonok egy régi, helytelen feltételezésből adódnak. A filozófusok és a fizikusok ugyanis egyaránt azt feltételezik, hogy a mozgó testek helyzete pontosan meghatározható bármely pillanatban. Ez azonban nem igaz, állítja Lynds. 
„Meg vagyok lepve, hogy erre korábban nem jöttek rá” - mondta, hiszen az elmélet számos részlete igen kézenfekvő. Lynds szerint „a nehézségek abból adódnak, hogy az emberek időpillanatokban gondolkodnak, és ezt kivetítik a világra is”. 
A cikk megjelenéséről tudósító sajtóközlemény idézi John Wheeler princetoni fizikust, aki dolgozott még Einsteinnel is. Wheeler azt írja, hogy csodálja Lynds „bátorságát”, és hogy a fiatal gondolkodók „a múltban is gyakran tolták ki a fizika határait”. 

Korszakalkotás

Az idő természetéről való gondolkodás egyidős a civilizációs történetével. Mi az idő? - erre a klasszikus filozófiai kérdésre Szent Ágoston híres válasza így szólt: „Ha senki nem kérdezi tőlem, akkor tudom. Ha azonban a kérdezőnek meg kell magyaráznom, akkor nem tudom. Mégis nagy merészen állítom: tudom, ha semmi el nem múlnék, nem beszélhetnénk múlt időről, ha semmi nem következnék, akkor nyomát sem lelnénk jövő időnek, és ha semmi nem volna jelen, hiányoznék akkor a jelen idő. Ámde miképpen van ez a két idő; múlt és jövő, ha a múlt már nincsen és a jövő még nincsen? A jelen pedig ha mindig jelen maradna, s nem zuhanna a múltba, nem idő volna, hanem az örökkévalóság” - írta Ágoston a Vallomásokban.
Ágoston szavaiból kitűnik, hogy az idő fogalmának értelmezése nem választható el attól a személytől, aki értelmezni akarja azt. Az a nézet, miszerint az idő valamiféle elvont, minden eseménytől függetlenül létező fogalom lenne, csak az utóbbi évszázadokban jelent meg. A nyugati filozófusok szemléletében az idő olyan, mint egy egyenes, amelynek előbb léteznie kell, hogy kijelölhessük rajta a történelem eseményeit.
Az időről vallott általános európai felfogásra a görög filozófiai gondolkodás nyomta rá a bélyegét, amely annak múlását a térbeli mozgás képzetével hozta összefüggésbe - írta Grüll Tibor történész lapunkban stílszerűen az ezredforduló napján megjelent tanulmányában. (Időszámításunk valódi kezdete, Hetek 2000. január 1.) Az arisztoteliánus hagyományokon nevelkedett európai gondolkodók számára a tér olyan, mint egy hatalmas tartály, amely minden dolgot magában foglal, rendez és egybetart; ennek szűkebb-tágabb korlátai között élünk, ebben valósítjuk meg céljainkat születéstől az elmúlásig. A görög hagyományoknál jóval régebbi írásos tradícióra támaszkodó zsidó gondolkodás viszont az időt tartja valami hasonló dolognak. Számára ez az a „tartály”, amely magában őrzi az élet eseményeit, a születéstől kezdve a halálig. 
Az ókori zsidó gondolkodásban az idő nem üres valóság, hanem mindig tartalommal van teli - írja Oláh János történész. - Az eseményekhez időt, az időkhöz eseményeket rendel, ezért beszél a Biblia „szerelem idejéről”, „gyógyulás idejéről” vagy kéri azt a zsoltár az Örökkévalótól, hogy „megadjad eledelüket a maga idején”.
Bibliai szemszögből nézve nemcsak az egyéni élet, hanem maga a történelem is valami olyan „időtartály”, amelyet szinte képtelenség egymás után következő időpontok szerint feldarabolni, majd egy számegyenes mentén újból összerakni. A múltban (vagy akár a jövőben) bekövetkezett történeti események a jelenben is „áthallatszanak”, és azzal szétbonthatatlan egységet alkotnak. 
A Prédikátor könyve bemutatja, hogy nem csak a természetben lejátszódó eseményeknek, hanem minden emberi tevékenységnek, sőt még az érzelmeknek is ideje van: „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett. Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek. Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak. Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak. Ideje van a szaggatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.”
Ezek az ellentétpárok leszögezik, hogy minden eseménynek Istentől rendelt ideje van, és azt is, hogy két ellentétes dolog nem történhet egyszerre.

Időológiák

Az ókori zsidóság számára az időből kiemelkedtek az ünnepek, amelyeket az különböztetett meg a „hétköznapoktól”, hogy ezeken az Örökkévalóval különleges kapcsolatot lehetett ápolni. A zsoltár az ilyen ünnepről írja, hogy „Ez a nap az, a melyet az Úr rendelt; örvendezzünk és vígadjunk ezen!” Az ünnepek lehettek egynaposak, mint a szombatnap, vagy hosszabbak, mint a pészach és a sátorok ünnepe. A zsidó vallás különlegessége, hogy hétévente egy egész esztendőt is ünnepnek szentelt (szombatév), sőt hétszer hétévente az ötvenedik esztendőt is megkülönböztette a többi időszaktól.
További sajátossága a bibliai időfogalomnak az, hogy Isten fenntartja magának a jogot, hogy egy időszaknak más tartalmat adjon. Egy nap például jelenthet - alapesetként - egy napot, de egy esztendőt is (például Ezékielnek azt mondta az Úr, hogy annyi napig viselje a büntetést, ahány évig Izrael vétkezett, vagy az exodus után a negyvenéves pusztai vándorlás is büntetés a kémek negyven napig tartó hitetlenkedéséért). Egy nap azonban jelenthet ezer évet is, amint azt Mózes mondja a 90. zsoltárban: „Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel.” Ugyanezt az „átváltást” említi Péter apostol is levelében: „Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap.”
Az egy naphoz hasonlóan többféle tartalma lehet a hetes időszaknak is. Ez jelenthet hét egymást követő napot (ebben egy szombat bizonyosan beleesik), hét évet (hat hagyományos év plusz a szombatév) és hétszer hét évet, vagyis hét szombatévi ciklus plusz a jubileumi év, azaz ötven évet. Ezek a transzformációk a bibliai próféták előrejelzéseiben, például Dániel látomásaiban különösen fontos szerepet kapnak.
A próféták időszemlélete más szempontból is eltér kortársaikétól. Különböző időtávra, és részletességgel ugyan, de a próféták betekintést kaptak a jövőbe. Számukra az érzékelhető időhorizont hasonló mértékben kitágult, mint amikor valaki a tájat egy magas hegyről, vagy még modernebb hasonlattal, egy űrhajóból szemléli. Bálám próféta egy magas hegyről „megnyílt szemmel” látta Izrael jövőjét: „Látom őt, de nem most; nézem őt, de nem közel.” Érdekes módon az időnek ezt a relatív fogalmát, amelyben az idő a térben elfoglalt helytől függ, a huszadik századi fizika is felfedezte (lásd keretes írásunkat). A próféták időérzékelését Isten szelleme nem csak a jövő felé, hanem a jelenben, de más helyszínen történő események felé is kitágíthatja. Jézus azt mondta Nátánaelnek: „Láttalak, amint a fügefa alatt voltál.” A jelen időben Jézus máshol tartózkodott, de szelleme érzékelte a máshol történt eseményt is.
Az idő relatív természetére utalnak azok a bibliai történetek is, amikor rendkívüli helyzetben az idő „megállt” (Józsué kérésére a Nap megállt Gibeonban) vagy éppen „visszafordult” (Ézsaiás próféta könyörgése nyomán Akház király napóráján az árnyék tíz fokot visszalépett).
Az idő kitágulását a hollywoodi filmesek is felfedezték, mint látványeszközt. A Mátrix első részében jelent meg az úgynevezett „bullet time”, vagyis amikor a kilőtt puskagolyó a célba vett személy érzékelésében hihetetlenül lelassult, így a főhősnek volt ideje a menekülésre. Ha nem is ilyen formában, de valami hasonlóról számolnak be azok, akik életveszélybe kerültek, de túlélték azt: a kritikus pillanatokat, perceket sokan utóbb jóval hosszabbnak érzékelik, mint egy külső szemlélő.