Finta Szilvia
Arany, ezüst, szövőszék

Arany, ezüst, szövőszék… meg némi len és gyapjú. Ennyi kellett csupán a középkorban már monumentális művészetnek számító falikárpitok, textilképek elkészítéséhez. A szőttes története azonban időszámításunk előtti időkbe nyúlik vissza. Első virágkora az I. évezred tájékára tehető. Ekkor Egyiptomban, Babilonban királyi palotákat díszített, majd a középkorban pápai rezidenciát. E kollektív művészet terméke, a míves kárpit luxuscikk volt, gazdagok vásárolták. Az ipari forradalom hozta ismételt megújhodását, majd a 20. században az első világháború utáni reneszánsza a modern építészettel függött össze. Magyarországon szintén uralkodók, főurak hivatalainak éke volt. Hazánkban a hetvenes években indult ismét virágzásnak.

Győzelmi zászló az Eljövendő tiszteletére

A textilműhelyeket állami megrendelésekkel halmozták el, s pártházak, tanácstermek falain díszelgett, más ága pedig, mint kevésbé cenzúrázott, a „kultúrpolitika-ellenesség” szószólójává vált. Aztán jött a rendszerváltás, s egyre inkább a kiállítótermekbe szorult vissza mindaz, ami a mind sikkesebbnek számító drótok, papírfecnik, műanyagok felhasználásával már textilnek sem volt mondható.
Magyarországon 1970-től 2000-ig rendeztek textilművészeti biennálékat, melyeknek Szombathely adta az otthont. 2003-ban e művészeti ág újabb tündöklését várva I. Textilművészeti Triennálé néven háromévente kívánják megrendezni az 1980-tól tematikus kiállításokat. A mostani Átjáró névre hallgat. 
A 2003. június 26-tól augusztus 31-ig a Szombathelyi Képtárban megrendezett, részben nemzetközi kiállítás öt kategóriát foglal magába: fal- és tértextilt (faliképek, szőnyegek), alkalmazott textilt (öltözékek, öltözék-kiegészítők, lakástextil), miniatűrtextilt, illetve szalag- és zászlókiállítást. 
Lőrincz V. Gabi név a szakmában. Az Iparművészeti Főiskolán végzett, tanult Finnországban, különleges technikájával, szemet gyönyörködtető színeivel igazi frissesség a súlyos feketék és mély szürkék között. Munkáit a zászló- illetve miniatűrtextil kategóriákban zsűrizték a kiállított alkotások közé. Vele beszélgettünk…
- A mostani szombathelyi kiállítást hogy látod, mik az irányvonalak?
- Próbálnak különféle kísérleteket tenni arra, hogy megújuljon a textil felé az érdeklődés, de a fiatalok alkotásai hiányoznak. Tulajdonképpen évről évre, vagy kiállításról kiállításra majdhogynem ugyanazok az alkotók jelennek meg. Néha teret kap egy-egy fiatalabb művész is, de nagyon kevés. Egy megfáradtságot érzek.
- Van ebből kiút? Tulajdonképpen ma mi a textil szerepe a művészetben? 
- Ez térségektől is függ. 
Például a skandináv országokban nagyon nagy szerepe van a textileknek, nyilván a hideg éghajlat miatt is. Az otthonban különleges melegséget ad. Egyébként a textilképeknek sokkal nagyobb az értéke, mint az olajképeknek vagy akvarelleknek. A munka is sokkal hosszadalmasabb. Például egy négyzetméter az körülbelül két-három hónap, míg elkészül. Egy olajképet akár egy-két nap alatt meg lehet festeni. A képzett és komoly gyűjtők nagyon szeretik, főleg Amerikában és a skandináv országokban. Meg az otthonokban is egyre inkább igény lesz rá.
- Tudomásom szerint ma a kortárs gobelinek négyzetméterára - nyilván átlagosan - körülbelül egymillió forint, míg olajképnél ugyanez háromszázezer. Ez azért az átlagembereknek elég drága.
- Relatív, hogy drága. Mihez képest. Például befektetésnek is nagyon jók ezek az alkotások. Egyre inkább van egy olyan réteg, aki szereti és gyűjti a textileket, ezért gondolkodom én is olyan sokszínűen. Célom az, hogy a 21. században a modern térben úgy tudjam megjeleníteni a textilt, hogy az tényleg odavaló legyen. 
- Mi az elhívástudatod, ars poeticád? Mert hát vannak az úgynevezett „filozófusművészek”, meg az „iparosok”. Te melyikbe sorolod magadat?
- Szerintem egy jó alkotó ember mindig kérdőjelekkel van tele. Újabb és újabb dolgokat akar, keres, kutat. Kísérletezik. Én is ilyen kísérletező típus vagyok. Amikor dekoratív dolgokat hozok létre, akkor azokban a szakma, a mesterség van benne. 
A nem dekoratív jellegű faliképeimben pedig már a címükből lehet érezni azt, hogy mit is akartam kifejezni. Alkotásaimban a bibliai igazságokat szeretném megjeleníteni az emberek által is érthető módon: színekkel, foltokkal, anyagok különbözőségeivel, plasztikával, síkplasztikával.
- Ma már ritkaságszámba megy, hogy az emberek egy-egy életcél elérése érdekében hajlandók komoly áldozatokat hozni. Te pedig még a szülői házat is otthagytad, hogy szőhess. Miért is szöktél el otthonról?
- Annyira megszerettem ezt a szakmát, és egyszerűen elhivatottság volt bennem, hogy nekem ezt kell tenni. Nem tudok mást csinálni, mert ha mással foglalkozom, boldogtalan leszek. Harmadszorra vettek fel a főiskolára, addig különféle textiles szakmákban dolgoztam. Nem fizettek sokat, volt, hogy ételre sem futotta. De megérte kifizetni az árat. 
- Szerinted mi a siker titka?
- Az, hogy az ember tudja, hogy kicsoda. Ha egy ember díjak, elismerések nélkül nem érzi magát valakinek, akkor díjakkal sem fogja tudni. Fel kell ismerni az időket, hogy mikor mi a feladata.