Lukács András
Utazás a Föld középpontjába

Verne híres regényének megjelenése után százötven évvel továbbra is sokakat izgat, hogy mi is van a Föld középpontjában. Az biztos, hogy nem tenger és dinoszauruszok, ahogy Verne gondolta, hanem valami sokkal izgalmasabb - esetleg egy nukleáris reaktor. Ennek kiderítésére David Stevenson, a Caltech tudósa, aki a NASA több programjában is részt vett, frappáns ötletet közölt a közelmúltban a Nature című tudományos lap hasábjain. Az ötlet majdnem ugyanakkor landolt a nagy tekintélyű folyóirat szerkesztőinek asztalán, mint a Mag című film a mozikban - ebben mindenre elszánt „terraneuták” utaznak a Föld középpontjába, hogy helyreállítsák a megbomlott geológiai egyensúlyt.

A mag című film plakátja. A valóság túlszárnyalhatja a fikciót 

Az utazás a Föld középpontjába - Stevenson számításai szerint - körülbelül egy hetet venne igénybe, a sikeres célba éréshez azonban nagy energiákat kellene mozgósítani. Első lépésként egy harminc centiméter széles és több száz méter mély rést kell robbantani a földbe, egy - a hirosimai bombánál ezerszer nagyobb robbanóerejű - atombombával, ami a Richter-skálán 7-es erősségű földmozgással járna. Ha sikerült létrehozni a rést, és nem lépne fel semmilyen bonyodalom, akkor a lyukba legkevesebb százezer tonna olvadt vasat kell majd önteni, plusz a szondát, amit nyilvánvalóan olyan anyagokból készítenének, amelyek ellenállnak a magas hőmérsékletnek és a nagy nyomásnak. Stevenson szerint ezt a nagy mennyiségű vasat a világ összes vastermelését figyelembe véve körülbelül egy hét alatt elő lehet állítani. Számításai szerint az olvadt vas, mivel sűrűbb, mint a körülötte levő réteg, mintegy 16 km/óra sebességgel mozogna a Föld magja felé, aminek során gyakorlatilag egy gigantikus lyukat üt a Földbe. Az olvadt vassal utazó, narancs méretű szonda valamivel több mint egy hét alatt tenné meg a Föld középpontjáig tartó mintegy 3000 km-es utat. 
A magba érkezés után a hőmérséklet, az elektromos vezetőképesség és a kémiai összetétel meghatározására irányuló méréseket végezne, és a kapott adatokat nagy frekvenciájú szeizmikus hullámok segítségével továbbítaná a földfelszín felé. A siker előtt azonban komoly akadályok tornyosulnak: Kathy Whaler, az Edinburgh Egyetem kutatója szerint könnyen elképzelhető, hogy a szonda „megfeneklik”, és az olvadt vas maga mögött hagyja. Ha célba ér, akkor is kérdéses, hogy a szonda által kibocsátott hullámok elérik-e a földfelszínt, mivel a szeizmikus hullámok nagyon gyorsan csillapodnak a sziklákban. A hatalmas technikai nehézségek ellenére a tudósokat rendkívüli módon érdekli, hogy miből áll a Föld magja, aminek létéről 1906 óta tudunk. Richard Dixon Oldham ekkor figyelte meg, hogy a földrengések lassabban terjednek a Föld centrumában, mint a körülvevő köpenyben. Inge Lehman 1936-ban fedezte fel, hogy a Föld magja egy folyékony belső magból és egy szilárd külső magból áll. 2002-ben publikálta feltevését Miaki Ishii és Adam Dziewonski, a Harvard Egyetem két kutatója, akik szerint a belső magban még létezik egy 300 kilométer sugarú „még belsőbb mag” is. A Föld magjának összetételére vonatkozó legmerészebb feltételezést Stevenson „Szerény javaslatával” - ezt a címet adta a cikkének - majdnem egyidejűleg ismerhette meg a nagyobb közönség. A közelmúltban bemutatott Mag című tudományos-fantasztikus film ugyanis J. Marvin Herndon geofizikus ötletére támaszkodik, aki szerint a Föld magja nukleáris reaktorként működik. Herndon ez év márciusában összegezte erre vonatkozó feltevéseit, azt állítva, hogy a magban lévő georeaktor működése egyszer majd megszűnik, aminek következtében összeomlik a Föld mágneses tere. A Föld mágneses terének megszűnését kollégái közül legtöbben abszurdnak tartják, de egyúttal figyelmeztetnek arra, hogy a reaktorötlet nem is annyira szélsőséges, hiszen 1972-ben Gabonban francia kutatók egy több millió évvel ezelőtt működő georeaktor nyomaira bukkantak egy uránlelőhelyen.