Szlazsánszky Ferenc
Beszélgetés Révész Jánossal

Révész János tavaly forgatta első filmjét Jobb a Fradi címmel. A felvételeken többnyire a hírhedt B-közép szektor szurkolóit láthatjuk, amint rasszista, antiszemita, obszcén rigmusokat üvöltve biztatják kedvenceiket. A film komoly szakmai elismerést aratott, Tolerancia-díjat nyert. Révész János tizenhét éves. Cigány.

„Egy ilyen komoly téma engem is csiszolhat mint embert” Fotók: Somorjai L.

- Úgy hallottam, azért jársz délutánonként dolgozni, mert a következő filmedhez gyűjtöd a pénzt. 
- Igen.
- Elmondanád bővebben? 
- A konkurenciához, a McDonald’s -hoz járok - most ugye a Burger Kingben beszélgetünk - havi negyvenötezerért.
- Iskola után?
- Igen, háromtól kilencig. 
- Azért ez elég húzós.
- Eléggé. De muszáj.
- Miről fog szólni a film?
- A vakokról. A Vakok Intézetébe szeretnék elmenni és forgatni.
- Akkor kezded el a forgatást, amikor összejön a pénz?
- Hát igen, úgy szeretném. Mondjuk kamerát tudok kölcsön kérni, de a stúdióra, a nyersanyagra, a szállításra kell pénz. Meg én is pénzhiánnyal küszködök. 
- Mennyi pénznek kell ahhoz összejönni, hogy el tudd kezdeni a munkát?
- Egy olyan ötvenesnek.
- Mekkora a teljes költségvetés?
- Szerintem százezer forint körül lesz.
- Miért nem fordulsz támogatásért valamilyen alapítványhoz vagy minisztériumhoz? 
- Lekéstem a pályázatokat, mert szinte mindenhol április végén volt a beadási határidő. 
- Miért éppen a vakokról forgatsz filmet? 
- Nap mint nap az 1-es villamossal megyek iskolába, pont a Vakok Intézete előtt, és látom őket, ahogy felszállnak. Látom, hogy hogyan élnek, hogyan élik meg a betegségüket. Másrészt idén a hátrányos helyzetűek európai éve van, ez is közrejátszott a választásban. De az is, hogy egy ilyen komoly téma engem is csiszolhat mint embert. 
- Hol tanulsz?
- A Bródy Imre Gimnáziumban, harmadik évfolyamon. Ez egy általános gimnázium, de vannak különböző művészeti ágak: plasztika, rajzolás. Én személy szerint videó fakultásra járok. 
- Filmrendező szeretnél lenni?
- Inkább operatőr.
- Nem kisebbek a lehetőségei egy operatőrnek, mint egy rendezőnek? 
- Talán igen, de egy dokumentumfilmhez nem kell annyi ember. Fogok magam mellé keresni egy riportert, és együtt csináljuk meg a filmet. Nem az a lényeg, hogy ez az én filmem, hanem hogy jó legyen. 
- A Jobb a Fradi forgatásánál te hívtad magad mellé Szirmai Norbertet vagy ő téged? 
- Egyik sem, hanem együtt tanultunk a Fekete Doboz Alapítványnál. 2001 decemberében indult egy tanfolyam PHARE-támogatással, hátrányos helyzetű, illetve roma fiatalokat a médiába címszóval. Az volt a cél, hogy képzésben részesítsék őket, vagyis minket, mert ugyebár a médiában nincs jelen túl nagy számban a kisebbség. Ez egy június közepéig tartó kurzus volt, ahol elméleti oktatásban részesültünk, ezenkívül kellett csinálni egy egyperces etűdöt és egy vizsgafilmet. A vizsgafilmünk lett Norbival a Jobb a Fradi.

- Hogyan kerültél a Fekete Doboz Alapítványhoz?
- Az anyukám hallotta a felhívást. Azelőtt nekem fogalmam nem volt, hogy működik a filmezés, de abban az időben úgy gondoltam, hogy valamit kell kezdenem magammal, mert semmit nem csináltam. 
- A te korosztályodra nem jellemző ez a felfogás. 
- Én nagyon úgy éreztem magamat, mintha kezdenék elkallódni a világban. Meg voltak mindenféle zűrjeim magánügyileg, és valamivel le kellett kötnöm magamat, és akkor ez pont jól jött így.
- Az, hogy érezted, kezdesz elkallódni, feltételezi, hogy tisztában voltál a saját tehetségeddel. 
- Nem, nem erre gondoltam. Ahol lakunk, az nem a legjobb környék, ha így fogalmazhatok, és nem akartam bekerülni abba a csoportba, ami ott kezdett kialakulni. 
- Valami galeri volt? 
- Hát ilyesmi, igen. Akikkel felnőttem kiskoromban - persze vannak kivételek -, azok általában rászoktak a drogokra, kint vannak éjjel-nappal a bolt előtt, isszák a sört, szívják a füvet, iskolába nem járnak. És ezt abszolút nem akartam.
- Magadtól jöttél rá, hogy kezdesz elkallódni, és kell egy kitörési pont?
- Igen.
- Sok ember élete végéig nem jön rá, utána meg meghal, és akkor már késő.
- Sajnos vannak ilyenek.
- A szüleiddel beszélgettek komolyabb dolgokról?
- Anyukámmal sokat szoktam beszélni, főleg abban az időben sokat beszélgettünk, mert hát valakire támaszkodnom kellett. 
- Értelmiségi szüleid vannak?
- Nem, munkások. De odafigyelnek a testvéreimre is és rám is, hogy azért úgy éljük az életünket, mint egy normális ember.
- Az osztálytársaid mit szóltak a Jobb a Fradihoz? 
- Tetszett nekik és büszkék rám, szóval velük is rendesen kijövök.
- Szerintem is jó nagyon a film. A te ötleted volt?
- A Fekete Dobozban, ahol tanultunk, mindig megkaptuk a magunkét, hogy mivel Fradi-drukkerek vagyunk, biztos rasszisták is vagyunk. De ez csak poén volt persze. Mégis, amikor eljött a vizsgafilm ideje, beugrott, hogy csináljunk filmet a ferencvárosi B-közép szektor szurkolóiról. 
- Tudtad előre, hogy mi lesz a film vége?
- Á, nem. 
- Úgy értem, ismerted a B-közepet? 
- Ja persze, ismertem, merthogy Fradi-szimpatizáns vagyok. Hallottam a kemény magról, a híres, hírhedt kemény magról. De igazából nem féltünk. 
- Hozzájárultak a filmezéshez? 
- Igen. Először is odamentem egy meccsen az egyik vezérszurkolóhoz és megkérdeztem, hogy beengednének-e filmezni, mert lenne egy ilyen lehetőségem. Azt mondta, nyugodtan menjek, ő elintézi, hogy nem lesz semmi gond, beengedik a kamerát.
- Hogy értette azt, hogy nem lesz semmi gond? Hogy nem vernek meg?
- Hogy nem zavarnak el. Ellentétben mondjuk a 16-os szektorral, amit a skinheadek uralnak: onnan úgy elzavartak, még majdnem meg is vertek. 
- Ez nem ugyanaz, mint a B-közép?
- Nem, a B-közép a kapu mögött van, a 16-os pedig majdnem a túloldalon. Amikor bementünk a kamerával, és megpróbáltuk őket megszólaltatni, megindultak felénk. Akkor visszamentünk a B-középbe, elkezdtünk filmezni, és ott semmi problémánk nem volt. Ugyanúgy szurkoltak, mint máskor, ugyanúgy zsidóztak, ugyanúgy cigányoztak, ugyanúgy lendítették a karjukat. Nem játszották meg magukat. 
- A film legdurvább jelenete szerintem mégis az, amikor egy srác beszél, majd váratlanul megszólal a mellette álló nő, és azt mondja, őt csak az zavarja a cigányokkal kapcsolatban, hogy élnek. Ki ez a nő?
- Az a lány abba az iskolába járt, ahová én régen jártam. 
- Lány? Olyan harmincnak tűnt a képen.
- Ugye? És közben nem. Szóval tudtam, hogy Fradi-drukker, és kellett egy interjúalany, aki Fradi-drukker, de nem vezérszurkoló. Hát ő lett. Amikor a szemünkbe vágta, hogy mit érez a romák iránt, az úgy mellbe vágott, hogy fogtuk magunkat, összepakoltunk és elmentünk. 
- Azóta nem beszéltél vele? 
- De, sajnos beszéltem vele. Miután a tévében lement a film, húsz perc múlva hívott, hogy hogy képzelem ezt, milyen jogon szerepeltettem őt. Megfenyegetett keményen, hogy ha még egyszer a Fradi-pálya közelébe megyek, jól meg leszek verve, Norbival együtt. Úgyhogy azóta nem járok ki, most már ilyen tévé előtt ülős Fradi-drukker vagyok, mint sokan mások.
- Hogyan hatott rád az a bizonyos mondat?
- Hát leesett az állam. Ezt a személyt ismerem, ő tudta rólam, hogy roma vagyok, és mégis így belevágja az objektívbe és a kollegám, Norbi szemébe, akiről szintén tudta, hogy roma, hogy egy gondja van a cigányokkal, az, hogy élnek. Így hirtelen nem is tud mit gondolni az ember, csak annyi a reakciója, legalábbis nekünk annyi volt, hogy kész, lezárjuk a beszélgetést a hölggyel. 
- Korábban is megtörtént már, hogy a származásod miatt megbántott valaki?
- Nem, talán nem is volt rá lehetőség, ugyanis a MÁV-telepre jártam általános iskolába, ahol a gyerekek nyolcvan százaléka roma. Ott nem lehetett cigányozni. Illetve nem lett volna szerencsés, így is mondható. 
- Mi a véleményed a rasszista emberekről? 
- Csőlátásban szenvednek, és hiába próbálnánk nekik elmagyarázni, hogy nincs igazuk. Nem értik, hogy a bűnözés nem faji alapon működik, hanem ugyanúgy jelen van a többségben, mint a kisebbségek között is. Annak idején úgy voltam vele, hogy azokat az embereket, akik cigányoznak, keményen meg kéne büntetni. Akár nem törvényes eszközökkel is. Mert természetesen rosszul esik mindenkinek, ha szidják, és olyankor bosszúvágy is létrejön az emberben. Velem legalábbis így volt általános iskolás koromban, de aztán beláttam, hogy ez nem volna szerencsés. De hogy mi a megoldás, azt még nem tudom. 
- Milyen érzés romának lenni 2003-ban Magyarországon?
- Meg kell tanulni kezelni a helyzeteket. Tehát, amikor mondjuk azt hallom az utcán, hogy a büdös cigány megint mit csinált, ez csak egy példa volt, akkor odamegyek az illetőhöz és megkérdezem, hogy miért büdös cigány, és hogy képzeli, hogy cigányoz? De általában még nekik áll feljebb, hogy én mit képzelek. Azért cigányoz, mert a cigányok olyanok. 
- Állandóan érzed a megbélyegzettséget, vagy fel tudsz szabadulni alóla? 
- Fel tudok szabadulni, például a baráti körömben. Ők nem romák, de abszolút nem foglalkoznak azzal, hogy ki milyen származású, hanem az a lényeg, hogy egy hullámhosszon van-e az, aki csatlakozni akar. Ilyen társaságba csöppentem, hál Istennek. Viszont volt, hogy valaki elvitt egy másik társaságba, ahol cigányoztak, és akkor elgondolkoztam, hogy hová is születtem, hogy tényleg meg vagyok-e pecsételve ilyen téren. Most próbál valamit tenni a társadalom, kívánom, hogy sikerüljön. 
- A családodban szoktatok beszélni a származásotokból adódó hátrányokról?
- Nem, és az az igazság, hogy nem is szeretek ilyenekről beszélni se mással, se a szüleimmel. Mert ha megyek az utcán és lecigányoznak, ez valahol nyomasztja az embert, de elmondani nem igazán lehet. Azt érezni kell. És azt nem kívánom senkinek.