Papp Gabriella
Multicégek feketelistája

Adidas, Nike, Shell, Agip, Levis, Mercedes-Benz, Siemens, Pfizer, Bayer - kiváló márkanevek, amelyekről évekig a legjobb minőség jutott a fogyasztók eszébe. Klaus Werner és Hans Weiss könyvét, a Márkacégek feketekönyvét olvasva sokan rádöbbenhetnek arra, hogy szinte egy multinacionális konszern sincs, amelyet ne érne valamilyen súlyos vád a gyermekmunkával, katonai diktatúrákkal, terrorcsoportokkal történő együttműködéssel, szexuális zaklatásokkal vagy tiltott gyógyszerkísérletekkel kapcsolatban.

Salvadori fiú egy kávéültetvényen. A latin-amerikai országban 350 ezer gyermek robotol, világszerte pedig milliók Fotó: Reuters

hétköznapi vásárlásaink során nem is gondoljuk, hogy az adott terméket kik és milyen körülmények között készítették. Egy ízletes dél-amerikai banán, egy gyermekjáték vagy éppenséggel a mobiltelefonunk nemritkán embertelen és egészségre ártalmas körülmények között fillérekért gürcölő emberek millióinak kezéből kerülnek ki. A világ másik része ugyanakkor - főként a gusztusos reklámok hatására - szívesen vásárol a hatalmas kínálatból. 
Az elmúlt évtizedben felgyorsuló globalizáció csak tovább mélyítette a szegények és a gazdagok közötti eddig is mély szakadékot. Ma is több millió ember él az éhhalál szélén, nem jut egészséges ivóvízhez, az élethez szükséges alapvető dolgokkal sem rendelkezik. Az emberiség kisebb része ugyanakkor javakat halmoz, amelyeket a legtöbb esetben nélkülözők, kizsákmányoltak állítanak elő. Nemzetközi szervezetek évek óta figyelmeztetnek, évről-évre nő a két tábor közötti szakadék. A Washingtoni Politikai Tudományok Intézete figyelmeztet a globalizáció következményeire. A multik egyre nagyobb pénz és hatalom felett rendelkeznek. Ma a világ száz legnagyobb gazdasági hatalma között több multicég van, mint állam. A világ kétszáz legnagyobb konszernjének profitja 1983 és 1999 között 362 százalékkal nőtt, ugyanakkor alkalmazottaik száma mindössze tizennégy százalékkal emelkedett.

Az álarc mögött

A szerzőpáros könyvében számtalan, jó névvel rendelkező multi „háttér országáról”, a termékeik bölcsőjéről, egy nyugati ember számára elképzelhetetlen munkahelyi állapotokról ír. Amikor a kosárba teszünk egy száz euróba kerülő Adidas-, Nike- vagy Reebok-sportcipőt, nem tudjuk, hogy a varrónő csupán negyven centet kap érte, de maga az előállító üzem is a cipő árának tizenkét százalékából gazdálkodhat (s bármilyen változtatás, esetleges munkakörülményt javító beruházást akar végrehajtani, a munkabérből faragják le). A dolgozók a „fizetéseikből képtelenek megélni, a gyerekeknek és a nagyszülőknek is dolgozniuk kell a létminimum eléréséért. A gyár végül is egyetlen tornacipő előállítási költségének közel 87-szereséért árulja a portékát. A vállalat fenntartási költségei után maradó extraprofit nagy részét az image építésre, a márkához kapcsolandó „érzet” kialakítására fordítják. A gazdagságukat a létminimum alatti fizetésekkel megtermelő munkások jobb szociális érdekeiért hiába is szállnának harcba az adott országok kormányai, hiszen a hatalmas államadósság arra kényszerít sok afrikai, ázsiai, kelet-európai, latin-amerikai államot, hogy a minimálbért a létminimum alatt húzzák meg. A multik tehát cinikusan az állam vezetőire mutatnak, hiszen az adott ország által megszabott minimálbért fizetik ki a munkásaiknak. A könyv szerzői szerint, ha csak tizenegy euróval többet fizetnének havonta egy munkásnak, már elfogadható körülmények között élhetnének, gyermekeiket iskolába járathatnák, és a tornacipő csak 0,36 centtel kerülne többe, mint most! 
De sok esetben nemcsak a bér elfogadhatatlanul és megalázóan alacsony, hanem a munkakörülmények is. Az üzemekben gyakran rossz a szellőzés, por és szárazság van. Mindennaposak a verések, naponta egyszer vagy kétszer mehetnek ki inni vagy a mosdóba, akkor is csak engedélylyel. Sokan munkásszállón vagy az üzemben alszanak.

Egy másik Disneyworld

A legfelháborítóbbak talán a játékgyártás során elkövetett visszaélések. Ki gondolná, hogy a gyermekjátékok zömét gyerekek állítják elő - méghozzá vérverítékes munkával? A könyv szerint Walt Disney élen jár a gyermekmunkások alkalmazásában és kizsákmányolásában. A hongkongi keresztény ipari szövetség számos bizonyítékkal rendelkezik a nyugati gyermekek körében oly közkedvelt játékmultival (például a Chicóval) szemben. A vádak szerint az alkalmazottakat naponta gyakran tizennyolc órás munkára kényszerítik a hét minden napján. Többségük nő, akik tizenhat évnél fiatalabbak és havi 38-63 eurós éhbért (9300-15 ezer 500 Ft) fizetnek nekik. Összehasonlításképpen Michael Eisner, a Walt Disney ügyvezető igazgatója 6,25 millió eurót keres - szintén havonta.
A McDonald’s oly kedvelt Happy Meal játékainak előállítói nem olyan „happy körülmények” között élnek, mint nyugati társaik. A hongkongi keresztény ipari szövetség bizonyítani tudja, hogy 2000 júniusában százhatvan 12-13 év közötti gyermek dolgozott a City Toys gyárban, ahol a műanyag Aladdin-figurákra húztak ruhákat. A tizenkét éves Xiao Fung a következőket mondta: „Ez nem egy vidám hely. A munka nagyon nehéz, este kilencig kell dolgoznunk.” Egy kínai újság beszámolója szerint kétezer gyári munkásból négyszáz gyermek volt, akik matrac nélküli fapadokon aludtak a gyárakban. A McDonald’s tagadta a vádakat, tehette ezt részben azért, mivel sok beszállító üzeme nem a saját nevén termel, másrészt gyakori, hogy meghamisítják a munkások születési adatait. Gyermekmunkások alkalmazása a Nike, az Adidas és más, főként textilüzemekben is rendszeresen előfordul. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerint a fejlődő országokban 250 millió (!) öt és tizenegy év közötti gyermeket kényszerítenek munkára. Sokan közülük olyan körülmények között dolgoznak, melyek veszélyeztetik testi, lelki, szellemi és érzelmi fejlődésüket. A legrosszabb nyilvánvalóan a gyermekprostitúció, de a világpiacon szereplő legális cégek számára is hozzávetőlegesen 12 millió gyermek dolgozik, nem ritkán kényszerből. Az elszegényedett régiókban a felnőttek helyzete sem sokkal jobb. A könyv szerint még ma is legalább 27 millióra (!) tehető a rabszolgák és kényszermunkások száma.

Életveszélyes munkakörülmények

Afrikában, kongói bányákban ezrek haltak meg azért, hogy a világ mobiltelefon-gyártóit ellássák a készülékekhez szükséges értékes fémmel, a koltánnal. A koltánból nyerik a tantál nevű ritka fémet, amit elektronikus kondenzátorok előállítására használnak és mobiltelefonokba, számítógépekbe építik be. Az ércbányászok embertelen körülmények között, orvosi ellátás hiányában dolgoznak keményen, ráadásul az érclelőhelyek miatt kirobbant polgárháború is tizedeli őket. A kegyetlen polgárháborúban több ezer gyermekkatona harcol, és a nyugati megrendelők gyakran a szakadár katonai csoportokat támogatják megrendeléseikkel. A Bayer-konszern elnöke, Manfred Schneider az egyik fő megrendelő elismerte, hogy a koltán továbbértékesítéséből extraprofitot realizálnak.
A szerzők állítása szerint a gyógyszercégek az életveszélyes emberkísérletekben is sárosak. A Tarysol nevű Bayer-gyógyszer tesztelése során német, osztrák és amerikai súlyosan sérült betegek combjából vagy tüdejéből vágtak ki szöveteket tudtuk és beleegyezésük nélkül.

Szennyezett olajkutak

Az olajcégek leggyakrabban katonai diktatúrákkal való együttműködés és súlyos környezeti károkozás vádja alá esnek, de nem ritka a fegyverkereskedelem vádja sem. A szerző szerint az olajcégek szinte mindegyike érintett valamiféle etikátlan üzletben, ezért nem is érdemes válogatni, hogy melyik benzinkútnál tankoljon az ember.
Az élelmiszeriparban, ha lehet, még tragikusabb a helyzet. Általánosságban elmondható, hogy a harmadik világ országaiban a mezőgazdasági termelésért olyan kevés bért kapnak a munkások, hogy ez az életben maradásukhoz is alig elégséges. Az alacsony bérek miatt rengeteg a gyermekrabszolga a földeken. Ráadásul a különböző növényvédő szerek súlyos egészségkárosodást okoznak a munkásoknak. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO becslései szerint kétmilliónál (!) több ember hal meg kémiai szerek miatt. A Shell és a Dow Chemical, a hatvanas években a banánültetvényeken olyan növényvédőszert értékesített, amit később betiltottak, de addigra több millió áldozatot szedett a munkások között. Számtalan nyomorék vagy rosszul fejlett csecsemő született. De a kakaó, a banán és a narancs termesztése során gyermekek ezrei 10-14 órákat kénytelenek dolgozni, mivel a földműves családok felnőtt dolgozói képtelenek fillérekből eltartani gyermekeiket.