Hetek - VII. évfolyam, 20. szám, 2003. május 16

Miközben a parlamentben heves vita folyik arról, hogy küldjön-e hazánk békefenntartókat Irakba, talán kevesen tudják: a világ tizenhárom országában jelen pillanatban is 741 magyar katona teljesít szolgálatot különböző missziókban.

Első hallásra talán csekélynek tűnik a 741 fős békefenntartói összlétszám, ám a Magyar Honvédség statisztikáinak tükrében már máshogy fest a kép: A honvédelmi tárca létszáma 45 ezer fő, ezen belül a Magyar Honvédségé 37 ezer 500. Ebben azonban benne foglaltatik a 12 ezer fős sorállomány, amely a törvény értelmében nem vezényelhető külföldre, akárcsak a polgári szolgálatosok. A „maradék” létszámból eleve kiesnek az angolul nem beszélők, valamint az egészségügyi, pszichológiai, fizikai problémákkal küszködők.
A szóban forgó közel 800 fő tehát a honvédség teljesítőképességének határát közelíti. „Ráadásul ezt a számot meg kell szorozni hárommal, hiszen a jelenleg külföldön tartózkodók által leváltott létszám a pihenőidejét tölti, a következő váltás pedig már a felkészülésben vesz részt” - mondja Isaszegi János dandártábornok, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Hadműveleti Központ parancsnoka.
A 20. század első magyar békemissziója Vietnámban zajlott: az amerikai-vietnámi háborút követően, 1975-től a Magyar Népköztársaság katonái, rendőrei és diplomatái is részt vettek a békefenntartásban, összesen mintegy 200 fővel. Ez a közreműködés azonban az akkori szocialista tömb felkérésére történt, jogi értelemben tehát eltér az azt követő szerepvállalásainktól.
A nemzetközi békefenntartás, illetve békekikényszerítés jogi alapját az ENSZ Biztonsági Tanácsának erre vonatkozó határozata, és az érintett ország befogadó nyilatkozata képezi. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az adott állam nem tekinti ellenségnek a nemzetközi békefenntartókat.
Magyar Tamás rendőrtörzsőrmester 1992-ben fél évet töltött Kambodzsában ENSZ-misszió keretében. Szihanuk kambodzsai király 1990-ben kért segítséget az ENSZ-től a demokratikus választások lebonyolításához. A segítség azért kellett, mert az 1975-től négy éven át hatalmon lévő, és a lakosság felét, három és fél millió embert kiirtó Pol Pot és társai, a vörös khmerek 1979 óta gerillaharcot folytattak a törvényes uralkodó ellen, és minden igyekezetükkel a választások meghiúsítására törekedtek.
Az ENSZ története során a legnagyobb létszámú, 26 ezer fős misszióval érkezett Kambodzsába. A 3600 fős nemzetközi fegyveres testületben 129 magyar rendőr vett részt, köztük a bűnügyi helyszínelő Magyar Tamás is. Társaitól eltérően - akik főként járőrözésben, a helyi rendőrök kiképzésében, a kampánygyűlések és a választások biztosításában vettek részt - Magyar Kambodzsában is többnyire bűnügyi helyszínelést végzett. „Mivel a vörös khmerek sem az ENSZ-alkalmazottakat, sem saját honfitársaikat nem kímélték, nagyon gyakran kellett gyilkosságok áldozataihoz kivonulnunk” - emlékszik vissza Magyar. Előfordult, hogy az ENSZ-erők jelenléte ellenére a vörös khmerek egy teljes falu lakosságát kiirtották, de nem járt jobban az a nyolc bolgár ENSZ-katona sem, akit egy étteremben lőttek agyon minden kérdés nélkül.
A magyar rendőrök feladatai közé tartozott a lakosság fegyvereinek begyűjtése is, ami nem volt egyszerű feladat: a másfél évtizede polgárháborúban álló országban minden emberre három fegyver jutott, ráadásul az ENSZ-rendőrök csak gumibottal és gázspray-vel „operálhattak” abból a megfontolásból, hogy a vörös khmerek a fegyveresekre lőnek.
A kambodzsai ENSZ-miszszióban - 117 ország katonái mellett - 21 állam vett részt rendőrei közreműködésével. Ebben a mezőnyben a magyar rendőrök munkáját a harmadik helyen értékelték. „Ez volt a Magyar Köztársaság eddigi legkomolyabb békemissziója, és a Kambodzsában nyújtott magyar teljesítmény alapozta meg a későbbi küldetésekbe történt meghívásokat is” - mondja Magyar Tamás.
Magyarország 1995 óta vesz részt a ciprusi fegyveres békefenntartó misszióban, jelenleg 116 fővel. „Járőröző katonáink azon őrködnek, hogy a görög-török fegyvermentes zónába egyik szemben álló fél se vonulhasson be katonai egységekkel” - tájékoztat Isaszegi tábornok. Szerencsére katonát nem vesztettünk Cipruson, azonban kisebb atrocitások, például kődobálás rendszeresen érik a békefenntartókat.
A grúziai békefenntartásban csak egy hét fős katonai megfigyelő csoporttal vesz részt Magyarország, mégis emlékezetes ez a misszió: 2001. október 9-én a Kodori-völgy felett járőröző ENSZ-helikoptert vállról indítható rakétával lelőtték. A kilenc halálos áldozat között volt Török László ezredes, posztumusz dandártábornok. Grúziában a nemzetközi katonai megfigyelők túszul ejtése is több esetben megtörtént. Ha szerencséjük volt, hetekkel később bántatlanul visszakerültek, persze nem ingyen: néhány ezer német márka, USA dollár vagy euro fejében. „Sajnos ezen a vidéken a túszszedés népszokás” - összegzi tapasztalatait Isaszegi.
A katonai megfigyelők elsősorban az adott térségre vonatkozó ENSZ-határozatok betartatását ellenőrzik: nem telepített-e engedély nélküli ellenőrző pontot bármelyik fél, nem mozdultak-e ki a laktanyáikból tiltott területre. Figyel és jelent: a katonai megfigyelő munkaköre tömörítve.
A békefenntartásban az egyik legnagyobb rizikófaktor, hogy hogyan fogadják az idegen katonaságot a helyi polgárok - mondja Rabi József százados, aki Oku-csaniban teljesített szolgálatot 1996-ban. Bár a százados és csapata szó szerint építeni érkezett a Balkánra, előfordult, hogy egységével beszorult az egymással a háborúzást éppen csak felfüggesztő szerb és bosnyák erők közé. „Egy szerb-bosnyák határnál vita alakult ki, lövöldöztek egymásra, voltak sebesültek is - emlékszik vissza Rabi. Fönnállt annak a kockázata, hogyha mi idegesek vagyunk, ránk is lőnek. Támogatást kértünk az amerikaiaktól, akik műholdas összeköttetéssel hívták az Apache-okat. Rövidesen megjelent három helikopter és a felderítőgépek, és ezzel nyomatékosították, hogy nem csak a mi műszaki csapatunk van jelen” - zárja le a szerencsésen végződött történetet Rabi százados.

Isaszegi János dandártábornok. A magyar katona sem rosszabb a nato-katonánál Fotó: S. L.

Magyar állampolgár csak önkéntes alapon utazhat külföldi szolgálatra, az akarat azonban önmagában nem elég. Nemzetközi békemisszióba csak parancsnoki ajánlással, és egy öt részből álló alkalmassági vizsgával lehet kijutni.
Az első feltétel az adott misszióval kapcsolatos szakmai felkészültség: a hadszíntér ismerete, térképismeret, kommunikációs eszközök ismerete, fegyverek ismerete és használata egyénileg és kötelékben, gépjárművezetés, aknaismeret.
A második követelmény a nyelvismeret. Minden miszszióban az angol a munkanyelv, a magyar békefenntartók tudásáról a Zrínyi Nemzetvédelmi Egyetem angol nyelvi tanszékén győződnek meg.
A harmadik kritérium az egészségi állapot. Magyarországon teljesíthet szolgálatot például magas vérnyomással, szívbillentyű-problémával, cukorbetegséggel küszködő katona, külföldre azonban nem engedik ki, mert ha mondjuk a hadszíntéren éri rosszullét, előfordulhat, hogy meghal, mire evakuálnák.
A negyedik rosta a pszichológiai vizsgálat. Ennek során ki kell szűrni azokat a személyeket, akikről bebizonyosodik, hogy távol a családtól, a többhónapos összezártság és a fizikai fenyegetettség hatására ön-és közveszélyessé válnának.
Végül az ötödik feltétel a megfelelő fizikai állóképesség. A katona - még ha nem is bonyolódik harcokba - sok esetben például órákon keresztül kénytelen a 15 kilogramm súlyú repeszálló mellényben és védősisakban utat építeni, romokat takarítani. Tovább nehezíti a helyzetet, ha mindezt zuhogó esőben, vagy éppen harminc fokos hőségben kénytelen tenni, esetleg a teljes fegyverzet viselésével súlyosbítva.
Az öt fő követelmény mellett a túlélés szabályait egy újabb tizes lista tartalmazza. Egy példa: amit nem te ejtettél el, azt ne vedd fel, mert nem tudhatod, hogy az a bizonyos tárgy, amit találsz, mihez van csatlakoztatva. „Boszniában piszkos dolgokat csináltak - meséli Isaszegi tábornok -, rettenetes volt látni a hatását. Találkoztunk olyan kisgyerekkel, aki elvesztette az egyik lábát: a menekülő katonák labdát hagytak az udvarukban. A labdához egy madzagot kötöttek, az indította a kisaknát.”
A túlélés másik alapszabálya: soha ne fordíts hátat helyi személynek, és ne maradj egyedül helyi személylyel. Egy Afganisztánban szolgálatot teljesítő - nem magyar - békefenntartó nemrégiben megsértette ezt a szabályt. Megfojtva találtak rá az egyik pihenősátorban. Valószínűleg az egyik takarító végzett vele.
Természetesen azok számára, akik végül megfelelnek a követelményeknek, a kiutazás előtt még egy másfél-kéthónapos itthoni kiképzés következik - tájékoztat Isaszegi tábornok, aki a magyar békeműveletek parancsnokaként a missziók előtt minden hadműveleti területre kiutazik, hogy felmérje a várható körülményeket.
Talán meglepő, de a békefenntartásban jelentős számú hölgy is részt vesz. „Szükség van katona-és rendőrnőkre, elég ha az afganisztáni vagy a sínai-félszigeti misszióra gondolunk: a helyi kulturális szokásokat figyelembe véve szóba sem kerülhet, hogy egy ellenőrző ponton egy férfi állítson meg egy nőt, pláne, hogy megmotozza. Egy férfi katona ezt nem élné túl - indokolja a nők részvételét Isaszegi tábornok.
Az ENSZ által szervezett missziókban jelenleg 193 honfitársunk vesz részt, míg 546 a NATO-műveletekben. Ez utóbbiak pillanatnyilag teljes egészében Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban, Macedóniában és Albániában zajlanak.
Bosznia-Hercegovinában Okucsani táborhellyel tartózkodott magyar műszaki kontingens hat éven keresztül. Rabi József százados: „A szerb-horvát háború után érkeztünk Okucsaniba, mi voltunk az első nem harcoló alakulat. De a biztosításunkat meg kellett szervezni, ami azt jelenti, hogy fegyveres katonák támogatásával hajtottuk végre a műszaki feladatokat.” A 315 fős kontingens több mint 29 hidat épített fel, vagy újjá. „Ezen a területen elég sok a szakadék, ha tehát egy hidat leromboltak, az több száz kilométer kerülőt jelentett az ott élő embereknek” - érzékelteti munkájuk jelentőségét Rabi százados, és hozzáteszi: a honvédségben sokak meggyőződése, hogy az Okucsaniban nyújtott kiváló magyar teljesítmény nagyot lendített Magyarország NATO-ba történt felvételén.

A magyar katona nem rosszabb, mint bármelyik NATO-katona, ez bebizonyosodott az elmúlt tíz év során. Csak meg kell teremteni számára a normális munkakörülményeket, és a megfelelő motivációt - erősíti meg Rabi állítását Isaszegi tábornok. A megfelelő motivációval kapcsolatban nyilván a pénz sejlik fel első helyen a kívülállóban, a katonák azonban helyesbítenek: természetesen sokat számít a pénz is, de legalább ennyit nyom a latba a szakmai kihívás is.
„A sorozásnál a fiatal srácok sokszor mondták, hogy szívesen bevonulnának katonának, csak vigyék el őket a felderítőkhöz, ahol megtanulhatnak ejtőernyőzni, engedjék kipróbálni a fegyvereket, tanítsák meg őket a modern technika használatára is” - mondja Rabi József, aki oktatóként szerzett tapasztalatot a magyar fiatalok gondolkodásmódjáról. A katonánál is fontos szempont, hogy tudjon mire büszke lenni. „Arra nem tud büszke lenni, hogy telephely-ügyeletet adott, udvart söpört, falevelet szedett” - teszi hozzá Isaszegi János. A külföldi missziók résztvevőit tisztelet övezi a magyar honvédségben is: „Még tábornokok is mondták, hogy bizonyos fokig irigyelnek minket, mert ők úgy mennek nyugdíjba, hogy hadműveleti területen nem voltak” - emlékszik vissza a békefenntartást követő időkre Rabi József, de nyomban hozzáteszi: ez nem azt jelenti, hogy a katonák ölni akarnak, csak azt, hogy szeretnék éles helyzetben is kipróbálni a tudásukat, hogy érezzék, volt értelme a rengeteg gyakorlásnak.
Mivel a motívációs tényezők között a pénz is szerepel, ejtsünk róla szót mi is. Egy ENSZ-megfigyelői misszióban szolgálatot teljesítő katona közvetlenül a szervezettől kapja a fizetését, de az sem közömbös, hogy a küldő állam is pénzhez jut: minden kiküldött polgára után ezer dollárt kap havonta.
A NATO-egységekben a beosztáson túl a feladat veszélyességétől is függ a fizetés. Egy „átlagos” katonai rendfenntartó kontingens résztvevői 900-1500 dollárt kapnak havonta, míg egy hasonló feladatokat ellátó afganisztáni rendfenntartó fizetése 2100-3100 dollár között mozog. Bár a hazai fizetésekből nehéz átlagot vonni, összehasonlítási alapnak megfelel a következő adat: a tervek szerint a magyar szerződéses katonák kezdő fizetése 100-120 ezer forint között lesz.
Rabi József - emlékei szerint - 1996-ban 50 ezer forint fizetést kapott kézhez havonta. A békemisszióban ezt az összeget megtoldották havi 1150 dollárral.
Magyar Tamás 1992-ben 37 ezer 500 forintot keresett havonta, ami az öttagú család eltartásához elégtelennek bizonyult: „Amikor megtudtam, hogy Kambodzsában 145 dollár a napidíj, azt mondtam a feleségemnek: kimegyek, nincs mit veszteni. Igaz, előzetesen senki nem említette, hogy a maláriaveszély mellett lőni is fognak ránk.”