Arcok háborúja

Két kiállítás képeiről szólunk. Az egyik a Néprajzi Múzeumban még látható „hivatalos” magyar sajtófotó-kiállítás. Az elmúlt év legjobb - annak díjazott - fényképei. A másik a Vigadó előcsarnokában volt látható egy szűk hétig, a Magyar Nemzet fotósainak képeiből. Az ellenkiállításnak - nevezzük így - már a plakátjában benne volt szándék és motívum egyaránt. Fekete keretében mindenekelőtt egy vicsorgó, tehát leleplező Kende Péter-arc. Alatta elvetettségtől sebzett szavak „egy másik valóságról”, „soha meg nem díjazott” képekről. Innét nézve az első kiállítás rosszízű belterj, érdekhálók televénye, míg a Vigadós, a „miénk” karcosan őszinte kell, hogy legyen. Itt tartunk, nem tehetünk róla. A hajdan fénnyel írt költészetnek vélt fotózásba politikát kódolnak, s nekünk rá kéne mozdulnunk e célzásokra.

Egy kiállítás képei Fotó: Somorjai L.

Mindkét seregszemle nyitánya a nevezetes „Erzsébet-hídi csata” esős képsora. Benne: Budaházy György (van, ki nem ismeri?) emblématikus Trianon-pólója, valamint erőszakszervek húsos alkarjai több pozícióból. A nemzetféltő fotósműhely hősi, szenvedésteljes freskót alkot e vitatott délelőttből, míg a nagydíjas képek távot tartanak. Erőszak és válaszerőszak egymásba gabalyodását láttatják. A képpárok, sőt trilógiák, egyébként mindkét helyen sűrűn előfordulnak. Csurka István bizakodva ül egy mélynyomóládán, mentéje magyaros. Két fotó múlva légvára romjain. A Nemzet képén Medgyessyék poharaznak román külügyérekkel, alattuk a nép nyilvánít ellenvéleményt a gyanús koccintásról. A híres millenáris parki leányarcok ama keserű áprilisi éjben, amint miniszterelnökük vereséget jelent. Ugyanő, első a polgárok között a Vigadóban, vasaltan, szószéki méltóságban. Kiegészítője itt a nagy hídharc egy kis tusája.
Próbáljuk fellelni az ellenkiállítás sérelmezte képvilágot a Néprajzi Múzeumban; mert kell ilyennek lenni, nem is kérdés. Klasszikus városképek, kisebbségi és vallási folklór szelíd iróniával: pazar nagy roma lagzi, rabbi Trabanttal, börtönkörmenet a Jobb lator kápolnába érve, ezeket találjuk. Tény, hogy a közéleti fotók is fricskára, játékosságra épülnek, ám a fotó már csak ilyen. Kiragad valamit, lestoppol egy mozdulatot. Sokszor nem a legszebbet. Lesz, ki jót nevet, és akad, ki megsértődik…, majd gyártat összeesküvés-elméletet. Ezért, épp ezért hasonlít a magyar való e kontra/rekontrája Lakner bácsi gyermekszínházához vagy a nevezetes vurstlihoz. Ám ott Maud, a csodapók és a szakállas nő is látható volt. (Pálfy Gyula)