Vagyim Arisztov
Orosz félelmek: ki lesz a világ ura?

„Manapság a világ választhat, milyen szabályok szerint kíván élni a továbbiakban: a nemzetközi jog vagy az erő joga alapján.” Oroszországban ez a kérdés rendszeresen elhangzik, amióta kezdetét vette Amerika és Nagy-Britannia Irak elleni hadművelete. Vlagyimir Putyin, alighogy elkezdődött a háború, hivatalos nyilatkozatban a következőket mondta: „Irak megtámadása óriási, hatalmas hiba Amerika részéről.”

Az orosz beruházásban készülő iráni atomerőmű Buserben. Tervezett indítás 2004-ben Fotók: Reuters

Oroszország kiemelt figyelemmel kíséri a háborút - az egyes csatorna híradójának közel kilencven százaléka erről szól. A híradók után meghívott politikusok, katonai szakértők osztják meg - többnyire negatív - véleményüket. Sokan kiemelték, hogy bár nem értenek egyet Szaddám rezsimjével, mégis elítélik az amerikaiak által kezdett hadműveletet, mely szerintük a gyakorlatban nem a diktátor, hanem Irak és népe ellen folyik. Kisebb eltérésektől eltekintve az orosz politikusok egyetértenek abban, hogy ez a háború minden másnál jobban fenyegeti a világ és Oroszország békéjét. Így vélekedik Ivan Kozirjev volt külügyminiszter is (akit egyébként a sorozatos, Nyugat felé tett engedményei miatt Mr. Yesnek neveztek el). Ő, mint ahogy a komolyabb politikusok mind, úgy tartja, hogy bármi is történjen, Oroszországnak meg kell őriznie nyugalmát és visszafogottságát. 
A kommunisták és más balos erők javaslatát - miszerint segíteni kellene Iraknak korszerű haditechnikával és fegyverszállítmányokkal - a duma nem fogadta el, mire 
a fenti pártok Gennagyij Zjuganovval az élen kivonultak a teremből. Nem kapnak szót az olyan politikusok sem, mint Vlagyimir Zsirinovszkij, a Liberális Demokrata Párt botrányhős vezetője. Mindez nem jelenti azt, hogy az orosz politika kívülállóként szemléli a háborús fejleményeket: egyelőre elnapolta a stratégiai fegyverek leépítéséről szóló, 2002-ben aláírt egyezmény ratifikációját, ami nyilvánvalóan arról árulkodik, hogy az oroszok veszélyesnek tartják országuk lefegyverzését. Fennáll annak a veszélye, hogy újból elkezdődik a két ország közti fegyverkezési hajsza, hiszen tudvalevő, hogy az atomtöltetek tekintetében Oroszország második helyen áll az Egyesült Államok mögött, némely rakétájának erejét tekintve pedig le is hagyja azt.
Oroszországban most azt mondogatják, hogy vége a sokpólusú világ álmának: Amerika az Irak elleni hadművelettel véglegesíteni szeretné a hidegháborús győzelmét. Hangsúlyozzák azt is, hogy ez nemcsak Oroszország, hanem az egész világ feletti győzelmet is jelentené, beleértve az Egyesült Államok szövetségeseit is. Ezt alátámasztani látszik az a tény is, hogy Washington a világközösség tiltakozásai ellenére és az ENSZ Biztonsági Tanács többségének jóváhagyása nélkül indított háborút.
Több orosz katonai szakértő van azon a véleményen, hogy mindez olyan fegyverkezési hajsza fellángolásához vezet, melyben kisebb országok is részt vesznek majd, s mivel olyan szuperpontos fegyvereket nem tudnak előállítani, mint Amerika, ezért a jóval olcsóbb és egyszerűbb atomfegyvereket kezdik gyár-tani. Ilyen módon még ha Oroszország távol is marad a versenytől, a világ sokat veszít biztonságából és kiszámíthatóságából, például még nehezebb lesz meggyőzni Észak-Koreát arról, hogy nincs szüksége atomfegyverre. Más katonai szakértők úgy okoskodnak, hogy Amerika éppen azért érdekelt az atomfegyverek leépítésében, mert az ő birtokában egy olyan - nem atom, de szuperpontos - fegyver van, ami a világon egyedülálló. Az iraki akció épp arra is alkalom, hogy ezt demonstrálja mindenkinek - kicsinynek és nagynak. Az orosz elemzők véleménye szerint ez a demonstratív megfélemlítés a háború igazi mozgatója, és nem az olaj vagy az Irak feletti kontroll megszerzése. Állítólag a héten először be is vetették a szupertitkos, kísérleti elektromágneses bom-bát, melynek fő hatásköre az összes elektronikai és telekommunikációs rendszer „kiütése”, és amely miatt valóban lebénult egy időre az iraki tévé.