Hechs László
Ketten a kormánynál

A héten jelentősnek látszó változás történt a palesztin politikai életben. Úgy tűnhet, Arafat engedett a külső nyomásnak, és Abu Abbasz személyében miniszterelnököt jelölt ki. Döntését előbb a PFSZ Központi Tanácsa, majd - néhány nappal később - a Palesztin Törvényhozó Testület elsöprő többséggel hagyta jóvá. A hatvannyolc éves Abu Abbasz - mozgalmi nevén Abu Mázen -, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának főtitkára még nem fogadta el megbízatását. Ez attól is függ majd - jelentette ki -, hogy újonnan kinevezett kormányfőként valóságos hatáskörrel rendelkezik-e. 

Abu Mázen, a kijelölt palesztin kormányfő. Még nincs kezében a hatalom Fotók: Reuters

Abbasz kétségei nem alaptalanok. A nemzetközi közösség, bár helyes irányban tett lépésként, a valódi reform kezdeteként üdvözli Arafat döntését, egyelőre várakozó állásponton van az új miniszterelnök kinevezésével kapcsolatban. 
A döntés szerint Mázen irányítaná a Palesztin Hatóság belügyeit, a külpolitika és a béketárgyalások azonban továbbra is Arafat hatáskö-rében maradnak. A hatalom megosztását a törvényhozó testület által megalkotott törvény szabályozza majd. Ám ne gondoljuk, hogy ez a hatalom valóságos megosztását jelenti. A Palesztin Hatóság ugyanis egyáltalán nem felel meg a jogállami kritériumoknak. Tradicionális renszerében az Arafat vezette Husszeini-klán az uralkodó, amely megvásárolt vazallusait emeli a megfelelő pozíciókba. 
Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy a törvényhozó testület „valóságos jogokkal” ruházza-e fel az újonnan kiválasztott miniszterelnököt.
Abu Mázent, Arafat szürke eminenciását nem tekintik karizmatikus személyiségnek. Nem véletlen, hogy Arafat a környezetében nem tűrt meg olyan személyt, aki kétségbe vonhatta volna kizárólagos autoritását. Mázent a Nyugat mérsékelt politikusként tartja számon, aki jó kapcsolatokat ápol az izraeli baloldallal, s nemrégiben állítólag titokban találkozott vele Saron miniszterelnök is. Mázen vett részt Oslóban a később zátonyra futott béketárgyalásokon palesztin tárgyalófélként - itt kompromisszumra hajló politikusként ismerték meg. Egyike volt azoknak a palesztin vezetőknek, akik a terror beszüntetésére szólítottak fel és azzal érveltek, hogy az öngyilkos merényletek csak ártanak a palesztin ügynek. 
Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Abu Abbasznak a PFSZ és a Fatah alapító tagjaként és irányítójaként évtizedes terrorista múlt van a háta mögött, és - minden kétséget kizáróan - jelenleg is szerves része a Palesztin Hatóság terrorizmust irányító és pénzelő tevékenységének. Az sem véletlen, hogy Arafat - szervilis alkat lévén - megtűrte őt környezetében, és nyilvánvaló, hogy a palesztin korrupció az ő zsebét sem hagyta üresen.
Arafat mégis sokáig ellenállt a nemzetközi közösség nyomásának, és még formálisan sem akart miniszterelnököt kinevezni. Ám az Egyesült Államok, Oroszország, az ENSZ és az Európai Unió négyese erős nyomást gyakorolt rá, hogy megtegye ezt a lépést. Bush tavaly júniusi beszédében jelentette ki, hogy Washington csak abban az esetben támogatja egy palesztin állam megteremtését, ha terror- és korrupciómentes új vezetést választanak. Bush Arafattól akart megszabadulni, de ebben a négyes többi tagja nem értett egyet. Kompromisszumos megoldásként jött az ötlet, hogy Arafat jelképesen maradjon a palesztinok elnöke, a valóságos hatalmat azonban adja át egy felelős miniszterelnöknek. A mostani kinevezés ennek a nyugati követelésnek próbált meg eleget tenni. A megoldás persze nem felel meg az eredeti elképzelésnek, hiszen Arafat Abu Mázen személyében csak jelképesen szabadul meg hatalmától, valójában megőrzi azt. 
A döntést palesztin körökben sem fogadták egyértelműen. Az Arafat által irányított Fatah kivételével (a törvényhozó testület is Fatah-tagokból áll) a palesztin szervezetek elutasították a döntést. A Hamasz, az Iszlám Dzsihád, a Népi és a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért amerikai és cionista összeesküvésként ítélte el Arafat lépését, amely a fegyveres intifáda leállítását és a Nyugat béketervének a palesztinokra erőltetését célozza. Maga Arafat is elismerte a PFSZ Központi Tanácsának ülésén, hogy nem önszántából cselekedett: „Mi mást tehettem volna. [A négy állam] nyomást gyakorolt rám” - védekezett a támadások ellen Arafat.
A Hamasz elutasító álláspontja nagy jelentőséggel bír, hiszen a Gáza-övezet Arafat terrorista és korrupciós politikájának következtében elszegényedett népessége többségében már nem Arafatot, hanem a muszlim fundamentalista terrorszervezetet támogatja. A Hamasz legutóbbi, tizenhét áldozatot követelő haifai buszmerénylete óta Izrael állam fegyveres harcot folytat a Hamasz ellen. Ennek keretében végeztek dr. Ibrahim el-Makadméval, a Hamasz alapító tagjával, a terrorszervezet katonai parancsnokával.
Izrael a négy állam által benyújtott béketervet elviekben támogatásáról biztosította, részleteiben azonban csaknem száz módosító indítványt csatolt az elképzeléshez. A közös béketerv ugyanis a palesztinoktól jelképes szóbeli, míg Izraeltől valóságos engedményeket követel, annak ellenére, hogy a béke hiánya a palesztin terror egyenes következménye. A kérdés az, hogy a négyest mennyiben elégíti ki, hogy Arafat jelképpé válás helyett csak jelképesen válik meg valóságos hatalmától.