Borúlátó Yale-harcos
Interjú az életműdíjas Tamás Gáspár Miklós filozófussal

- A napokban vehette át a Soros Alapítvány életműdíját. Mit szólt hozzá?
- Egyrészt meglepett, mert szokatlan az életrajzomban az efféle. Másrészt egészséges önérzetű ember vagyok, úgyhogy miután megkaptam, azt gondoltam, talán én is megérdemeltem annyira, mint más, aki kapott hasonló díjakat. De természetesen örültem neki. 
- Politikai értelemben nyolc éve tart jobbról balra. Liberális kritikusai legutóbb azzal vádolták, hogy a prágai antiglo-balista tüntetésre is kész lett volna kimenni. Jelenleg hová helyezné önmagát?
- Nem kell magamat elhelyezni. Én én vagyok. A nézeteim világosak, meg szoktam őket írni. Kétségtelen, hogy a közéletben sokan azt figyelik, kinek hol áll az árfolyama, ki kihez áll közelebb, de ezek gyerekességek, engem teljesen hidegen hagynak. 

Szlazsánszky Ferenc, Hazafi Zsolt

Tamás Gáspár Miklós és Halmai Gábor. TGM a baloldalon Fotó: Somorjai L.

- Volt szerencsém az SZDSZ küldöttgyűléséről tudósítani, ahol az is elhangzott, hogy jó lenne, ha visszatérne a pártba. 
- Ilyesmiről nincs szó, nem hiszem, hogy valaha is tagja leszek egy parlamenti pártnak.
- Miért fogadta el a Yale Egyetem meghívását? Anyagi, vagy presztízsokokból? 
- Elsősorban azért, mert őrült lennék nem elmenni, ha már a világ egyik legjobb egyeteme meghívott tanítani. De persze az is tény, hogy leszámítva azt a rövid időt, amikor az itthoni akadémiai világ befogadott engem, most az a helyzet, hogy magyar állami egyetem nem foglalkoztat, magyar nyelvű egyetemen nem adhatok elő. Nincs erre országos utasítás, de sehová sem hívnak. 
- Milyenek a diákjai? Igaz, hogy az amerikaiak felszínesek?
- Nem igaz. A diákjaim rendkívül érdeklődőek, tekintélytisztelők, értelmesek és szorgalmasak. Jellemzi őket bizonyos fokú naivitás, de ez engem egyáltalán nem zavar. Ennél sokkal károsabb a Kelet-Európában uralkodó cinizmus. 
- Politikai nézeteikről szokott velük beszélgetni?
- Amerika protestáns kultúra, az emberek távolságtartóbbak. Ebből fakadóan a politikai nézeteikről soha nem kezdeményeznek beszélgetést, persze ha megkérdezném, nyilván elmondanák. 
- Nemrégiben azt mondta, az érzékeny emberek érzik, hogy valami nagy baj közelít, hogy nehéz idők jönnek. 
- Igen, vannak érzékeny emberek - költők, művészek -, akik kétségkívül érzik, hogy egy sötét korszak kezdődött el. Itt több tényező kapcsolódik össze, részben véletlenszerűen. 
Az egyik, hogy kifulladt az a jogállami és emberjogi forradalom, ami 1989-ben kezdődött el. Az egész fejlett világban visszatérés zajlik a rendpárti, rendőrállami, erőteljesen ellenőrző, beavatkozó módszerekhez. Az Egyesült Államokban, amely az egyéni szabadságjogok tekintetében egészen mindmáig a legszabadelvűbb ország volt, az FBI és a CIA egységesített információs rendszerével a legkülönfélébb módon beavatkozik a magánéletbe: központi nyilvántartásba veszik az emberek könyvvásárlási és kölcsönzési szokásait, felbonthatnak bármilyen levelet, belehallgathatnak bármilyen telefonbeszélgetésbe, ellenőrizhetnek bármilyen e-mailt, mindezt persze a terroristaveszélyre való hivatkozással. Ilyen az amerikai történelemben soha nem volt. És hasonló jelenségek zajlanak le a nyugat-európai országokban is. 
Ezzel párhuzamosan elképesztően önző, osztályalapú politika folyik: mindenkit megdöbbentettek a Bush-féle adócsökkentések, melyek következtében a nagyvállalatok adóhelyzete folyamatosan javul, mindenki másé viszont romlik. Szinte naponta szüntetnek meg valamilyen segélyt, szociális gondoskodást. New York, amely az utóbbi negyven évben a világkultúra központja volt, kénytelen megszüntetni kiállítótermeket, mert nem tudják miből támogatni, mivel megvonták az adókedvezményeket. 
A nyugati szövetségi rendszerek is omlanak öszsze. Nyilvánvaló, hogy a NATO alig létezik már, az Európai Unióban is szétesnek az intézmények. Azok, amelyek nem esnek szét, mint a Nemzetközi Kereskedelmi Szervezet, a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap, hatalmas ellenállással küzdenek. Az antiglobalista mozgalmak folyamatosan bombázzák őket különféle tüntetésekkel, akciókkal. A hagyományos politikai pártok bomlanak, mert az emberek nem bennük látják a megoldást, ebből pedig két dolog következik. Vagy a teljes passzivitás, vagy a vadulás.
Egy másik feltűnő folyamat, hogy a fejletlen világban sorra bomlanak fel az államok, az intézményrendszerek egyszerűen nem működnek többé. Afrikában gyakorlatilag már nincsenek államok, de a válság már Latin-Amerikába is elért: az argentin állam megszűnt, az önkormányzatok sem tudnak működni. Egy áramszünet során megsemmisült az argentin kormányzati adatbázisok nagy része: nincs Statisztikai Hivatal, a telefonközpontok befuccsoltak, nincs időjárásjelentés, mert nem működik a Meteorológiai Intézet, az emberek gyalog próbálnak eljutni a munkahelyükre. Kész.
- A hírekben az arab világ a vezető téma. Sok helyen zajlik fundamentalista forradalom. Ezek mennyire oldják meg az ott élők problémáit, illetve miért nem sikerült az olaj árából virágzó országokat felépíteni? 
- Mert az olajat kitermelő emírek és társaik - ahogy lenni szokott - nem a társadalomra kívánják költeni azt a töméntelen mennyiségű pénzt. A nyomorgó parasztok között ezért népszerű a fundamentalizmus. Érdemes megnézni Iránt, amely a legsikeresebb fundamentalista rezsim. Nem lehet állítani, hogy Irán tiszta parancsuralom, mert vannak választások. Igaz, hogy korlátozott többpártrendszer van, igaz, hogy a papi rendőrség még a kormánypárt reformista tényezőit is börtönbe veti, és iszonyatos az állami erőszak, mégis azt kell mondani, hogy az iráni rendszernek vannak demokratikus elemei is. És mindennek ellenére igazából nem sikerült komolyan változtatni szinte semmin, a társadalomban mélységes az elégedetlenség, a kiábrándultság. Összegezve tehát, a hatalomra jutott fundamentalista iszlám teljes kudarc, a muzulmán világban nagyon szenvednek az emberek, ide-oda kapkodnak a borzalmas megoldások között.
Addig persze egészen jól megy, amíg ellenzékben vannak, amíg harcolnak valami ellen. Lövöldözni tudnak, kihasználni a lakosság kétségbeesését, és így tovább. Így van ez például a palesztin Hamasszal is. Mint harcoló szervezet népszerű. De mit tudna csinálni a Hamasz, ha hatalmon volna? Nagyjából semmit. Ha kormányt alakítanának, három hónap alatt befuccsolnának. 
- Mégis azt mondta, Amerika jobban tenné, ha a terrorizmust támogató Irakkal kapcsolatban nem csinálna semmit, hanem várakozna.
- Nem kívánok javaslatokat tenni egy olyan rendszernek, nevezetesen a kapitalizmusnak, amelyet ellenzek. De nem tudom, mi a helyes eljárás. Egy eseti támadással mindenesetre nem lehet helyreállítani a rendet. Amennyiben esetleg nagyon gyorsan elintézik Szaddámot, és egy viszonylag tűrhető helyzet jön létre, az nem volna baj. De sajnos lehetséges, hogy nem így alakul, hanem nagyon sok szenvedés lesz belőle, és ez nem volna jó. 
- Ön tehát a sötét korszak kifejezés alatt egy világméretű gazdasági, politikai, szociális válságot ért. 
- Igen. Történelmi távlatban ez nem szokatlan, csak egy ideje nem volt válság. 
A mostani negyven-ötven év alattiak nincsenek hozzászokva ezekhez a dolgokhoz. Ezenkívül azt se felejtsük el, hogy volt Európában egy elég hosszú szélcsend, jóléti kényelemmel. Igaz, hogy a kelet-európai országoknak ebből csak nagyon-nagyon kevés jutott, de azért még itt is elvoltunk valahogy a harmadik világhoz képest. 
- Hol köthetnek ki ebben a viharban az ilyen kis országok, mint a miénk is? 
- Ezt én nem tudom, mint ahogy azt sem, miért nevezik stabil országnak Magyarországot, ahol az aktív korú lakosság felének nincs állandó munkahelye. A kelet-európai lakosság eléggé béketűrő, de ettől azért még válság van. Persze nagy ellenálló erők nincsenek, nem fogják megdönteni a rendszert, a kormányt, de a passzív elégedetlenség és kedvetlenség elég jelentős. 
- Nagyon sötét képet fest a világról.
- Na, jó: azért nem olyan rossz a helyzet, mint mondjuk 1944-ben: állnak a hidak, járnak a villamosok, van élelem. A gondolkodás, a reflexió, a javítás lehetősége egyébként mindig megvan, s ezt nemzedékek mindig újra is kezdik. Nyilván nem jutunk el a tökéletes állapotig. Hol valósult ez meg? Sehol. Ok ez arra, hogy ne próbáljunk meg javítani a dolgokon? Szerintem nem. 
- Mégis az Egyesült Államokat bírálja, ahol pedig az egyik legélhetőbb társadalmat hozták létre. Nem lehet véletlen, hogy legtöbben amerikai életszínvonalon szeretnének élni.
- Nem az Egyesült Államokkal van bajom, hanem a kapitalizmussal. Amerikát egyébként szeretem, mert azon túl, hogy a világkultúra központja, egy segítőkész, jóindulatú, kedves, barátságos társadalom. Viszolygok attól, ahogy Bin Ladent ábrázoló pólóban tüntetnek Bush ellen, akit a transzparenseken gyilkosnak neveznek. Visszataszító az Amerika-ellenesség, mégsem szeretnék alsó középosztálybeli vagy munkásosztálybeli amerikai lenni, mert embertelenül sokat kell dolgozni, és az életszínvonal tulajdonképpen nem olyan magas. Van házuk, mert olcsó a telek, van autójuk, mert olcsó az autó, ugyanakkor az emberek rettenetes munkahelyeken töltik a hosszú munkaidőt, és nagyon mozdulatlan az életük. A legtöbb amerikai sose jár külföldre, mert két hét, tíz nap szabadságuk van.
- Úgy tudom, a napi munkaidő nyolc óra.
- Inkább tizennégy, tizenhat. Nem szokás hazamenni, amíg nincs kész a munka, mert különben ugrik az állás. A mai kapitalizmus egyébként éppen hogy nem engedi lazábbra a pórázt, hanem megrántja. Egyelőre megpróbálja az elnyomás fokozásával kikényszeríteni a rendet. Ezek persze ösztönös dolgok, az, hogy átgondolják-e a világ vezető rétegei ezt, és változtatnak-e rajta, kérdéses. 
- Igazából tehát a kapitalizmussal van baja. Mit lehetne kitalálni? A létező szocializmus még rosszabb volt.
- Az is a kapitalizmusnak egy alvariánsa, mert nem szűnt meg benne a bérmunka, nem szűnt meg a munkamegosztás és az 
elidegenedés. Amit itt szocializmus címen átéltünk, az lényegében az állami kapitalizmus volt, végrehajtotta azt, amit Nyugaton a polgári forradalom: létrejött az urbanizáció, végrehajtotta az iparosítást, a szekularizációt. Antifeudális parasztforradalom volt, nem más. 
- Valami radikálisan újat vár, vagy a mostani rendszeren kellene finomítani, alakítani?
- Tanulok. Nem tudok végleges választ adni erre a kérdésre. A Földnek döbbenetes tartalékai vannak, élhetnénk jobban. Senki előtt nem titok, hogy milyen elképesztő technikai lehetőségek léteznek, és annak ellenére, hogy bizonyos nyersanyagok fogyóban vannak, más források mégiscsak rendelkezésre állnak. Soha nem volt ilyen olcsó az élelmiszer előállítása, és mégis éheznek az emberek. Tudom, hogy ez egy régi probléma, ugyanakkor továbbra is vérlázító, hogy miközben nem tudunk mit kezdeni az élelmiszer-fölösleggel, az emberiség fele éhen hal. Ez egy irracionális rendszer, az emberiség kollektív tevékenységének az eredménye. Én csak egy vagyok a sok közül, és már attól is boldog volnék, ha a kritikám megalapozottabb, racionálisabb és kidolgozottabb lenne. Akkor legalább én előbbre tartanék. Hogyan mondjak konkrét javaslatokat, amikor nem állíthatom, hogy tökéletesen értem ezt a társadalmat? De azon dolgozom, hogy megértsem. 
- És?
- Nem könnyű.