A magyar társadalomban máig erősen élő előítéletes gondolkodás és az erre építő politikai magatartás okozza, hogy a társadalom egészét érintő kérdések, mint amilyen az esélyegyenlőtlenség problematikája, sokszor csak egyes rétegek ügyei maradnak - miközben a fejlettebb demokráciákban mindez széles körű társadalmi és politikai támogatást élvez. A demokráciaminimumról, a nőnapokról és nőkérdésről Lévai Katalinnal, az esélyegyenlőség miniszteri biztosával beszélgettünk.
- Az utóbbi napokban a nőnapnak is köszönhetően jobban felszínre jött, hogy miképp viszonyul a magyar társadalom a nők és férfiak esélyegyenlőségének kérdéséhez. Meglehetősen visszás a kép, nemde?
- A nők hátrányos megkülönböztetése, kiszolgáltatottsága nem ideológiai kérdés, hanem eléggé mindennapos jelenség ahhoz, hogy folyamatos téma legyen a médiában - nőnapon is, meg máskor is. Ráadásul a munkaerőpiacon vagy a magánéletben elszenvedett sérelmeknek nem csak a jogi vonatkozásaira kellene fókuszálni, mert ennél sokkal fontosabbak a hétköznapi vonzatok, az előítéletek társadalmi beágyazottsága.
- De nálunk a társadalom álláspontja sem túl egységes, „nőkérdésben” a férfiak és a nők is elég közömbösek. Sőt, teljesen szalonképes az a politikus, aki képes egy erősen feudális színezetű családképet eszményiként beállítani.
- A nemi szerepekkel kapcsolatos előítéletek nálunk politikai szinten is igen jellemzőek, ez fejlettebb demokráciákban elképzelhetetlen. A nyugati társadalmakban van egy úgynevezett demokráciaminimum, azaz vannak bizonyos kérdések, amelyekben a jobb- és baloldal egyaránt meg tud egyezni. Az elemi jogok, a kisebbségvédelem, az esélyegyenlőség mind idetartozik - ez nem jobboldali vagy baloldali gondolkozás kérdése, hanem alapvetően a demokratikus beállítódottságé. Például pártállás nélkül mindenki elutasítja a családon belüli erőszakot, mert az agressziót semmilyen formában nem tartja elfogadhatónak. Az igazságosság elve, ami az egyenlő értékű munkáért egyenlő bért jelenti, a családosokat érintő méltányosság elve vagy az erőszakmentesség - ezek mind-mind olyan demokratikus értékek, melyeket egyetlen számottevő politikai erő sem nélkülözhet a programjában.
- Ezek szerint mi lennénk csak ennyire „macho-kultúra”?
- Nézze, pár évvel ezelőtt Olaszországban számos jobboldali politikust kérdeztem arról, mi a véleménye a női esélyegyenlőség kérdéséről, s meglepő módon ők határozottabban feminista nézeteket vallottak, mint nálunk nem egy baloldali politikus. Magyarországon van egy olyan erős választóvonal, aminek ilyenfajta kérdésben egyáltalán nem szabadna lennie. Hiányzik a megegyezés még közérdekű problémákban is. A munkaerőpiacon igen erősen érvényesülnek a nőkkel, az édesanyákkal szembeni előítéletek. Egy jobboldali politikusnak is el kellene tudnia fogadni azt, hogy a gazdasági függetlenség egy nőnél fontos szempont, mert ha egyedül marad, ha megbetegszik a férje, akkor rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe kerül.
- Emancipációs kérdésekben a baloldal sem tűnik igazán egy-ségesnek…
- Ez viszonylagos, hiszen a szocialisták és a szabaddemokraták politikájuk hangsúlyos részévé tették a nemek közti egyenlőség elvét, sokkal nagyobb arányban vonták be a nőket a döntéshozatali folyamatokba, mint elődeik.
A társadalmi igazságosság mégiscsak ezt diktálja, s ezt persze minden olyan konzervatív erő is belátja, amely európai módon politizál.
- A családon belüli erőszak szigorúbb jogi szabályzása komoly vitákat kavart, nemcsak politikai pártállás szerint. Ön szerint mit tehet a jog a privát erőszakkal szemben? Megváltoztatható-e az általános mentalitás, a „be nem avatkozás elve” pusztán szakemberek átképzésével?
- Természetesen egyik napról a másikra nem, de nem is erről van szó. A családon belüli agresszióval szemben csak hosszú távon, komplex módon lehet esetleges eredményeket elérni. A mégoly szigorú büntetőjog is kevés önmagában, az áldozatokkal foglalkozó szakemberek - rendőrök, védőnők, szociális munkások stb. - megfelelő felkészítésére, képzésére, krízisintervenciós központok felállítására, ahová bármikor fordulhatnak az áldozatok, médiakampányokra, valamint a távoltartás intézkedésének bevezetésére egyaránt szükség van. S akkor talán, egy idő után, valóban elindul némi tudatváltozás, és esetleg az agresszió is csökkenni fog.