Az SZKP és a szovjet kormány Sztálin haláláról 1953. március 5-én kiadott közös közleményében „Lenin legközelebbi harcostársának, hű tanítványának, az emberiség óriási lángelméjének” jellemezte. A „népek atyjának” temetése is ennek megfelelő volt. A Szakszervezetek Háza oszlopcsarnokában három napig búcsúztak a ravatalon fekvő tetemtől, majd ágyútalpon, lövegek díszsortüzei közepette szállították a Vörös térre, és helyezték el a Mauzóleumban Lenin mellé.
A tetemet előzőleg a kijelölt tudóscsoport bebalzsamozta. A csoport vezetője, Szergej Debov később úgy nyilatkozott, hogy ez nem okozott különösebb nehézséget, hiszen Lenin tetemén az eljárást 1924 óta már többször gyakorolták. Érdekességként megjegyezte, hogy az abszolút hatalomhoz eszelősen ragaszkodó diktátor annyira igénytelen volt, hogy amikor a ravatalozáshoz fel akarták öltöztetni, a ruhatárában egyetlen pár új csizmát sem találtak. Így egy eléggé viseltes, kopott sarkú csizmát húztak rá. 1953 márciusától a Mauzóleum homlokzatán a Lenin felirat mellett Sztálin neve is megjelent.
Az új vezető, Nyikita Hruscsov - aki azt állította, hogy őszintén sírt a vezér ravatalánál - később az „egyes hibák” emlegetésétől eljutott oda, hogy Sztálint Mozart gyilkosához, Salierihez hasonlította. Pedig Hruscsov maga is egyike volt azoknak a vezetőknek, akik feltétel nélkül végrehajtották ennek a politikának a megtorló rendszabályait. Hruscsov, hogy magáról elterelje a figyelmet, szembeállította Sztálin despotizmusát Lenin humanizmusával, jóllehet éppen Lenin korában söpört végig a forradalmi terror első véres hulláma Oroszországon.
A kampány logikus befejezése volt Sztálin tetemének eltávolítása a Mauzóleumból. Az SZKP XXII. kongresszusának záróülése előtt Hruscsov összehívta megbízható embereinek szűk körét, és minden bevezetés nélkül azt javasolta: „Vegyük ki Sztálin tetemét a Mauzóleumból, és temessük el a novogyevicsi temetőbe, ahol felesége és rokonai is nyugszanak.” Az üzbég pártvezető ellenezte a gondolatot, mondván, hogy nehéz lesz megmagyarázni a népnek. „Ha kell, akkor temessék inkább a Mauzóleum mellé.” Hruscsov elgondolkodott, és úgy vélte: „Lehet, hogy tényleg jobb a Mauzóleum mellé temetni, a többi híresség mellé. Hozzunk létre kormánybizottságot Svernyik elvtárs vezetésével.”
A nem kívánt hatások elkerülése érdekében az egész újratemetést a kívülálló személyek bevonása nélkül kellett végrehajtani. Gondosan kidolgozták a forgatókönyvet, amelyet másnap a kongresszusi küldöttek elé tártak. Ennek megfelelően a szószékre elsőként egy régi bolsevik, Dora Lazurkina lépett, aki a sztálini időkben mintegy tíz évet töltött lágerekben. Horrorfilmhez illő beszámolóval kezdte beszédét: „Tegnap tanácskoztam Leninnel. Úgy volt előttem, mint életében. Vlagyimir Iljics azt mondta: »Nem jó, ha Sztálin mellettem van.«” „Helyes!” - kiáltott közbe Hruscsov, majd szót adott Iván Szpiridonov leningrádi küldöttnek, aki javasolta, hogy Sztálin tetemét azonnal vegyék ki a Mauzóleumból. A forgatókönyv szerint ezután a grúz honfitársnak, Dzsavasvilinek kellett volna felszólalni, de ő közölte, reggelre úgy berekedt, hogy nem tud beszélni. Végül kelletlenül annyit mondott: „Kénytelenek vagyunk egyetérteni azzal, hogy Sztálint máshová szállítsák el.”
Mivel a pártkongresszusokon nem illett ellenvéleménnyel előrukkolni, így érthető, hogy a küldöttek a nyílt szavazáson egyöntetűen támogatták az újratemetést.
Október 31-én a díszszemle próbájára hivatkozva a rendőrség megszállta a Vörös teret és az oda vezető utcákat. Amikor besötétedett, a katonák elkezdtek sírt ásni a Kreml falánál. Álcázásként állványokkal lezárták a Mauzóleum mögötti teret, hogy senki ne láthassa a munkát. Ezalatt a temetési bizottság tagjai - a mohamedán Mzsavanadze kivételével, aki nem akarta magára venni a holttest megbolygatásának bűnét, és beteget jelentve hazarepült - a Mauzóleumba mentek.
Rajtuk kívül senki, még Sztálin rokonai sem vehettek részt az újratemetésen.
A Mauzóleumban Sztálin - Lenin mellett - generalisszimuszi egyenruhában feküdt. Úgy nézett ki, mintha élne, még a himlőhelyek is jól látszottak az arcán. Nyolc tiszt vitte a szarkofágot az alagsorban lévő balzsamozási helyiségbe, ahol a tudományos munkatársak tartózkodtak, de jelenlétük most szükségtelen volt. Többen könnyeiket törölgették.
A katonák levették a szarkofág üvegtetejét, és a tetemet óvatosan egy koporsóba helyezték, amit fekete és vörös anyaggal burkoltak. A holttestről levették a Szocialista Munka Hőse kitüntetés aranycsillagát (más kitüntetést - beleértve a Szovjetunió Hőse csillagot is - Sztálin nem hordott). Ezután a valódi aranygombokat és váll-lapokat levették a generalisszimuszi egyenruháról, és elhelyezték a Mauzóleum azon helyiségébe, ahol a Kreml falánál eltemetettek kitüntetéseit őrzik. Ezután a testet fekete lepelbe burkolták, úgy, hogy csak az arca maradt fedetlen.
Huszonkét órakor a dráma a végéhez közeledett. A koporsóra rátették a fedelet. A bizottság tagjai nagyon rossz hangulatban voltak, de nem szabadulhattak, mert újabb probléma merült fel: nem voltak szögek, hogy a fedelet rögzítsék. Gyorsan Taraszov ezredesnek, a Kreml gazdasági osztályvezetőjének kellett szögeket hozni. Ezután a tisztek felemelték a koporsót, és elindultak a Mauzóleum kijárata felé.
A katonák óvatosan leeresztették a kiásott sírba a koporsót, néhányan egy-egy rögöt dobtak a sírba. Az eredeti terv szerint a sírt kétrétegű vasbeton fedéllel kellett volna borítani, de Taraszov javasolta, hogy csak földdel töltsék fel. Fehér márványtáblát tettek rá: Joszif Visszarionovics Sztálin 1879-1953 felirattal. A táblát 1970-ben cserélték le Sztálin mellszobrával.
A bizottság visszatért a Mauzóleumba, hogy Lenin szarkofágját visszahelyezzék a középpontba. Addigra a katonák gondosan letörölték a márványemelvényt, a generalisszimusz ott-tartózkodásának nyoma sem maradt. A balzsamozók szerint Sztálin testét a második temetés előtt olyan jól készítették fel, hogy ha a sírt ma felbontanák, valószínűen a test teljesen ép lenne.
(Fordította: Scharrer János)